Keresés

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magánvélemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magánvélemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. dec. 25.

Karácsonykor sem bírok magammal: írástechnika, magánvélemény

Ma szinte egész nap a gép előtt ültem. Bár, ezt egyáltalán nem bánom, mert végre azzal foglalkoztam, amit szeretek: írtam és olvastam. Még mindig rengeteg dolgom van, de most már úgy érzem, hogy ha egy keveset is, de lefaragtam azokból a feladatokból, amivel végezni szeretnék. Ilyen például, hogy elkészült a következő, szám szerint a negyedik írástechnikai bejegyzés, mely a történet kezdetét, és az információadagolást veszi górcső alá. Ehhez pedig találtam egy nagyon jó novellát, amin keresztül  szemléltetni tudtam azt, amiről beszéltem. Ez nem más, mint Buli Vivien - Ments meg! írása. Voltam oly bátor, felkerestem a szerzőt, és elkértem egy-egy részt a művéből. Ezt jobb oldalon az Írástechnikai rovatban találjátok.

Buli Vivien oldalát, meg itt: Buli Vivien Hivatalos Oldala

Emellett kikerült egy újabb Magánvélemény. Ma Lev Tolsztoj Háború és béke című könyvéről mondtam, vagyis inkább írtam le a gondolataim. Ha minden jól megy, akkor még ma sikerül írnom Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséről is pár sort. Arról már nem is beszélek, hogy a Harry Potter hét kötetét is kiolvastam már párszor, így arról is szeretnék megemlékezni. Az elmúlt fél évben sokat olvastam, és nagyon szeretném minden egyes könyvről leírni a véleményem.
Annak is oka van, hogy a rovatnak a magánvélemény nevet adtam. Mivel ezek az apró bejegyzések nem kritikák, hanem szimplán a saját érzéseimet, gondolataimat tükrözik. A másik, amiért ezt az elnevezést választottam, az pedig a szakmaiság. Egy könyvkritikának megvannak a maga szabályai, formai követelményei. És hát, örök lázadó lévén szeretem áthágni a szabályokat. Nem szeretem, ha ketrecbe zárnak, keretek közé szorítanak.


Aztán itt van a beígért lektorálás, amivel egy cseppet el vagyok maradva. A gépemen ott áll a lektoráltam két fejezete, és igazán nem ártana, ha belenéznék. Igaz, az egyik rész második fordulós javítás, így ha minden összejön, akkor atz a mai nap, de legkésőbb holnap felteszem az Aranypenna oldalára.


Ha jól látom, akkor este kilenc óra van. Szeretnék mindennel végezni még ma, ezért nagyon össze kell szednem magam. Nem gondolom, hogy ezekre mind elég három óra, de szeretek éjszakázni. Valahogy ez az időszak, amikor feléledek, és élek. Na, ne értsetek félre, dolgozni nem vagyok hajlandó egész éjjel, de ki mondta, hogy ezek a kötelességek munka. Ez színtiszta élvezet. 

Egyelőre, mára búcsúzom, de nem szabadultok tőlem ilyen könnyen. Jövök még. És ez nem fenyegetés, hanem ígéret. 





Read More




2017. okt. 28.

Új fejezet, új történet

A tegnapi nap folyamán felkerült a Kivetettek hetedik fejezete, mely Az első lecke címet kapta. Ezt jobb oldalt a fejezetek címszó alatt találhatjátok.
Lassan, de készül a nyolcadik rész is. Időpontot nem tudok mondani, hogy mikorra sikerül hoznom, de amint felteszem az oldalra mindenképpen értesítelek titeket.
A hétvége folyamán még számítani lehet egy írástechnikai bejegyzésre, illetve két-három könyvről is leírom a véleményem a Magánvélemény rovatban. 

Aztán itt nem áll meg a dolog, mert már egy éve kacérkodom egy új történettel. Maga a történetszálat rég kitaláltam, szinte minden nagyobb eseményt kidolgoztam. Annyi van hátra, hogy egy fejezetekre lebontott jegyzetet készítsek, majd megírjam a történetet. Annyit kell tudni róla, hogy ez is fantasy témakörben fog íródni, és ugyanúgy, mint a Kivetettek angyalokról, démonokról fog szólni. Persze, maga a történet merőben eltérő lesz, teljesen más vonalon fog mozogni. Még címet nem találtam neki, de egy bevezetést sikerült összehoznom. Eddig itt tartok. Összegezve: kéne egy jó cím, egy fülszöveg, és akkor indulhat az írás folyamata.

Persze több regényötletem is van, de azokat egyelőre félreteszem, mert elég lesz a Kivetettekkel, és az új történettel foglalkoznom. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy szívem vágyam teljesülne, ha sikerülne összehoznom egy horrort. Nagyon sok koncepcióm, és rengeteg elképzelésem van erre nézve. Ebből a szempontból a bőség zavarában szenvedek. A lényeg az, hogy sok tervem van, csak időm legyen mindenre.

Emellett felhívnám minden kedves olvasóm figyelmét, hogy az Aranypenna  vár és fogad minden történetet, legyen az saját regény, vers, próza, novella, fanfiction. Ha valaki szeretné ezen az oldalon megjelentetni a művét, az látogasson el az ide: Aranypenna, ahol minden ezzel kapcsolatos információt megtalál.
Mindenkit várunk, aki szeret írni, vagy csak egyszerűen szeret olvasni.




Read More




2017. szept. 3.

Célok, tervek

Pár napja újból elővettem a Kivetetteket, és nekiálltam írni. Néha hátránynak érzem azt a sok írástechnikai bejegyzést, könyvet, cikket, amiket olvasok. Sajnos, eljutottam egy olyan szintre, hogy azért nem ment az írás, mert mindig tökéleteset szerettem volna alkotni. Persze, mindenki erre törekszik, de nem maga a folyamat közben. Mondok egy példát: megírtam pár sort, és nem bírtam ki, hogy a hibákat ne javítsam rögtön. Ebből két dolog következett, ha pontos szeretnék lenni, akkor az egyikből jött a másik. Az első gond az volt, hogy nem haladtam a történettel, mert egy-két sor, legfeljebb egy bekezdés után rögtön a hibákat kerestem, vagy a helyesírással bíbelődtem. Ebből viszont, egy idő után eljutottam odáig, hogy már nem élveztem az írást, hanem munkaként, megoldandó feladatként tekintettem rá. A megoldást az jelentette, hogy már csak mértékkel olvastam írástechnikával kapcsolatban, és azt az időt inkább magára az írásra fordítottam. Megerőszakoltam saját magam, odaültem a gép elé, és még akkor is írtam pár szót, mondatot, amikor sem kedvem, sem ihletem nem volt hozzá. Egy idő után azt vettem észre, hogy megint élvezem magát az írást. Nyilván a javítást nem, de amikor elmerülök a történetem világában, már ki tudom kapcsolni a hibátlanság iránti vágyam, és el tudok merülni az adott jelentbe, újból képes vagyok belebújni a karakterem fejébe, lelkébe. Ez nagyon fontos. Úgy szoktam mondani, hogy megint elkaptam a fonalat.

Emellett saját magamnak hoztam egy apró szabályt is. Próbáltam olyat kitalálni, ami a számomra tartható, és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy ezt áthágjam. Ez nem más, mint egy ígéret saját magamnak arról, hogy minden nap minimum két órát vagy egy oldalt írok. Ebbe nem tartozik bele a blogon lévő bejegyzés, vagy írástechnikai cikk megírása. Ez csak és kizárólag a Kivetettek és a Néma bűnök írására koncentrálódik.

Azért írtam, hogy napi két óra vagy egy oldal, mert nem biztos, hogy ennyi idő alatt képes vagyok annyit írni, amennyit megadtam magamnak. Az elején még nem ment, aztán napról-napra egyre többet teljesítettem. Ma már ott tartok, hogy két óra alatt igencsak az elvárt felett teljesítek. Sőt, vannak olyan napjaim is, amikor nemcsak két órát, hanem ennél jóval többet sikerült írnom. Szóval, nyugodt szívvel mondhatom: nekem ez a módszer bevált. Mióta elkezdtem, minden nap sikerült írnom. Hol többet, hol kevesebbet, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy megint azt érzem, amit régen. Az írás megfizethetetlen, minden másra ott… az olvasás.



Nemrég megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a Kivetettekhez írok még hat-nyolc fejezetet, és utána magánkiadásba kiadom. Persze, ez nemcsak a történet hosszától függ, hanem attól is, hogy mennyire sikerül átírnom, kijavítanom a szöveget. Ezzel kapcsolatban időpontot nem tudok mondani. Habár, ha kiszámolom a napi egy A/4-es oldal megírását, ami könyv formátumban körülbelül a duplája, akkor a nyers kézirat három hónap alatt elkészül. Aztán jöhet a szerkesztő, korrektor, tördelő, akik átnézik a művet, és visszaadják javításra. Ez persze mind idő, nem egy-két nap alatt áll össze az egész. Az anyagi vonzatáról még nem is beszéltem.

Tervemben van a következő írástechnikai bejegyzés is, melyhez négy témakört írtam össze magamnak. Lehet, hogy ezeket kettészedem, ez majd csak később fog kiderülni, amikor elkészültek. Akkor fogom látni a cikkek hosszát. Sokáig gondolkodtam a következő írástechnikai cikk témáján. Egyelőre ezeket sikerült összeszednem, amik talán titeket is érdekelhet:

- hármas pont használata:
  Mikor és hogyan használjuk őket a szövegben?

- stilisztika:
  Mi jelent?
  Hogy vegyük észre, az ezzel kapcsolatos hibákat?

- fejezetek hossza:
  Milyen hosszú egy fejezet?
  Szavakat, vagy leütéseket kell számolni?
  Mennyi a minimum, és mennyi a legfelső határ?
  Hányszor, mikor, hol fejezzük be függővéggel?
  Egyáltalán, muszáj függővéget alkalmaznunk?

- szóismétlés:
  Mi számít annak, és mi nem?
  Hogyan vegyük észre őket?
  Miként javítsuk?

Ha esetleg valakinek van olyan az írással kapcsolatban, ami gondot okoz, akkor ne habozzatok, írjátok meg!

Nemrég indítottam egy rovatot, mely a Magánvélemény címet kapta. Ezzel is adósotok vagyok. Az elmúlt két hónapban inkább olvastam, mint írtam. Akik követik az oldalam, azok tudják, hogy a klasszikusok, és a szépirodalom áll hozzám a legközelebb. Ezen a hagyományomon változtattam egy picit, és jó pár olyan könyvet beszereztem, mely most trendiek. Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lehet, ez csak annak az eredménye, hogy mondjuk egy Tolsztoj, Dosztojevszkij, Thomas Hardy könyv után, kicsit magas nálam a mérce. Valószínűnek tartom, ez is közrejátszik abban, hogy jó pár könyv nem igazán kötött le, és csak azért nem tettem félre, mert semmit sem szeretek félbehagyni.

Egy szó, mint száz, lassan, de a blogom eme részét is újra bővítem. A teljesség igénye nélkül pár olyan könyv, melyekről azt tervezem, hogy írok pár sort. 
- Harry Potter hét kötete
- Gayle Forman: Ha maradnék
- Amie Kaufman és Meagan Spooner: Lehullott csillagok
- Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan
- Paula Hawkins: A víz mélyén
- Jay Asher: Tizenhárom okom volt.






Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML