2. Szóismétlés, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása

Felhívnám mindenki figyelmét arra, hogy ez egy saját vélemény, egy szerkesztéssel foglalkozó szakember nem feltétlenül értene egyet. Amit leírok, azt mind a saját tapasztalom alapján teszem, nem törvény, ezért garanciát sem tudok rá vállalni.





1. Szóismétlés:
Gyakori hiba a szóismétlés, amit általában mindenki elkövet. Mégsem leküzdhetetlen akadály, hiszen ha átnézzük az írásunkat, akkor észrevehetjük az ismétlést, és az egyéb hibákat. Na de mi van akkor, ha nem jut eszünkbe jobb szó. Erre több megoldás is létezik. 
A legtöbb írónak ilyenkor rögtön a szinonima szótár jut az eszébe. Legegyszerűbb, ha a szövegszerkesztőbe épített szótárt használjuk, vagy felugrunk a netre, ahol több oldalt is találhatunk, ami ezzel foglalkozik. Ez így rendben is van. De...
Mivel írók vagyunk, ezért legyen annyi kreativitásunk, hogy nem rögtön a legkönnyebb, és leggyorsabb megoldás felé fordulunk.

Személy szerint nem használok szinonima szótárt. Ennek oka pedig az, hogyha efféle segítség után nyúlnék, az már nem az én szavam/szavaim lennének. Valahogy úgy érezném, hogy eltűntem a saját történetemből, már nem az én hangom szólna az olvasókhoz.
A másik ok amiért nem használok szótárt, hogy sokszor megtévesztő lehet a dolog. Ha beírod a szövegszerkesztő szótárába azt a szót, hogy néz, akkor első helyen olyan szinonimákat dob ki, mint: tekint, pillant, pislant.
Nem tudom érzitek-e a buktatót? A néz ige nem egyenlő a pillantani igével. Apró, tényleg csak árnyalatnyi különbség van a kettő között, de van, és ez a lényeg.

Nem mindegy, hogy nézek valamit, vagy valamire rápillantok. Másképp fogalmazva: valamit megnézek, vagy valamire rápillantok.
A néz ige azt fejezi ki, hogy valamire ránézek, ami egy kicsit hosszabb időt feltételez. A pillant ige, pedig egy sokkal rövidebb cselekvést fejez ki. Remélem, ez így érthető. Most nem megyek bele mélyebben, mert ez egy másik bejegyzés, a kifejezésmód, a stilisztika témája lesz.


A szóismétlésekről Nádasi Krisz is írt a  Hogyan írjunk könyvet? művében:

"Megkordult a gyomra. Most jutott csak eszébe, hogy reggel óta nem evett, már üres a gyomra. De mikor lesz ideje enni? A vacsora előtt vajon még megtöltheti a gyomrát?"

Itt a "gyomor" szó a szóismétlés, de emellett még ott van az enni ige is. Krisz ezt a példamondatot írta át úgy, hogy eltűnt a szóismétlés, ráadásul sokkal kifejezőbb lett tőle a szöveg.

"Megkordult a gyomra. Most jutott csak eszébe, hogy reggel óta nem evett, pedig már ebédidő is elmúlt. Végiggondolta, mikor lesz ideje bekapni, akár egy falatot is, mert nem fogja kibírni, az egyszer biztos."

Egy apróság: az is szóismétlésnek számít, ha egy szónak, vagy igének a ragozott alakját használod ( részvétel, részt venni), illetve ha túl sok kötőszót használsz.

Erre itt egy példa, szintén Nádasi Krisztől:

"Meg akartam mondani Józsának, hogy vigyázzon azzal a pejjel, hogy nehogy megrúgja, mert a múltkor is úgy nekiment a lovász Petinek, hogy az csak nyekkent."

A leggyorsabb megoldás, amire ilyenkor gondolhatunk az, hogy kitöröljük a kötőszavakat és kész. De nem ilyen egyszerű a helyzet, mert akkor kapnánk, egy értelmetlen mondatot. Ehelyett, át kell írni az egész mondatot. 

Ahogy Krisz ajánlja:

"Meg akartam mondani Józsának, hogy vigyázzon azzal a pejjel, mert egyre makrancosabb. A múltkor is úgy nekiment a lovász Petinek, hogy az csak nyekkent."

Egy jó tanács az írónőtől:

"Kifejezőbb, ha a megszokott szavak helyett azok ritkább, rokon értelmű szinonimáját használjuk, tehát a fenti részletben például a "gyomor" helyett nem a "has" szó kerül a szövegbe, hanem kreatívan írod át. Ne a legnyilvánvalóbb, legegyszerűbb megoldást keresd, hanem a legjobbat. Azt a szót, ami pontosan azt fejezi ki, amit mondani akarsz."

Teljesen egyetértek a szerzővel. Sokat forgatom a kezemben az írásról szóló könyveit, munkafüzeteit. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy látogasson el az oldalára, mert sok hasznos ötlettel szolgál.

Itt a link:
Nádasi Krisz

Akkor folytassuk:
Most megint a személyes tapasztalataimat írom le, nálam hogyan működik a javítási folyamat:

1.) Az a gyakorlatom, hogy megírom az adott fejezetet. Ezután átolvasom, és pirossal jelölök a szövegben minden hibát, amiken még változtatnom kell, kékkel a szóismétléseket, és lilával a logikátlanságokat. Konkrétan darabokra cincálom a szövegem.

2.) Ha ezzel megvagyok, akkor hangosan felolvasom a páromnak az egész szöveget. Ez időigényes, de higgyétek el, hogy megéri, mert ekkor rengeteg apróságot észreveszek, melyeket előtte nem. Például kiszúrom, ha valahol kihagytam egy névelőt, betűcserét vétettem, a határozóragról lemaradt az a bizonyos "n" betű, és még több szóismétlést veszek észre.

3.) Elkezdem korrigálni a hibákat. Egyeztettem az alanyt az állítmánnyal, és az előzőleg bejelölt szavakat, mondatokat is kijavítom. A legvégére a szóismétléseket hagyom.

Van, amikor első pillanatra beugrik három-négy szinonima az adott szóra, és van, amikor csak meredten bámulom a képernyőt, mert semmi sem jut az eszembe. Ilyenkor van az, hogy bazárom a Wordöt, és elfoglalom magam valami mással. Majd pár óra, pár nap után újból odaülök, és újból az ismétlésekre koncentrálok. Általában ekkor már sikerül minden szóismétlésre megoldást találnom.

Megjegyzés: Ismerek olyan írót, aki képes hetekig gondolkodni egy szón, egy kifejezésen.

4.) Amikor már mindent megtettem annak érdekében, hogy a szövegemet a legjobb tudásom szerint helyrehoztam, akkor küldöm át a három lektorom közül az elsőnek. Amikor visszakapom, akkor jöhet a második lektor, és a legvégén a harmadik.

Talán így érthető, hogy egy-egy fejezet között miért telik el akár két hónap is.

Arra törekszem, hogy inkább később publikáljam a történetem következő részét, de amit kiadok a kezeim közül, az minél minőségibb legyen. 

Ettől függetlenül, azért kapok visszajelzéseket, hogy hol és mit kell még javítanom. Ezeket egy füzetbe felírom, és amikor a teljes sztorival kész vagyok, akkor előveszem, és újból nekiállok a javításnak, átírásnak. Ilyen például a Kivetettek első része A vallomás. A blogon, és mindenhol még a régi változat van fent, de a gépemen már szerepel egy újraírt, logikailag jobban átgondolt verzió.

Visszatérve a szóismétlésekre, csak azt tudom tanácsolni, hogy aki tényleg a saját gondolatait, érzéseit szeretné továbbadni az olvasóinak, az a szinonimaszótárt mint legutolsó mentsvárt használja. Persze, meg lehet nyitni, és ha rögtön nem jut eszedbe egy szó, akkor arra hasznos, hogy ötletet meríts belőle, hátha beugrik valami, de ennyi, és nem több. 

A szótár helyett inkább olvassatok sokat. Rengeteget lehet tanulni a már megjelent könyvekből, igazi kincsesbánya, ha arról van szó, hogy a szókincsedet gyarapítsd.

2.) Szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása:

Egyre több kezdő írónál találkozom azzal a megoldással, hogy a szereplőinek a gondolatait teljesen külön kezeli a szövegtől, és így a történettől is.

Arról fogalmam sincs, hogy ezt hol látták, olvasták, hallották, egyáltalán honnan szedték, de teljesen ki tudok akadni, amikor ilyen történettel találom szemben magam. 

A legelső reakcióm erre az szokott lenni, hogy megkeresem, és irtózatosan gyorsan megnyomom a jobb oldalon található piros ikszet. Oly sebes vagyok, mintha az életem függne tőle. Szabályosan menekülőre fogom a dolgot, és az sem érdekel, ha esetleg egy jól megírt történetről van szó.

Aztán elgondolkodom: az író hány könyvet olvasott el egész életében? Merthogy nem sokat, az is biztos.

Egyrészt, ez a megoldás formailag csúnya, másrészt pedig nem helyes. Aki írásra adja a fejét, és ezzel szeretne foglalkozni, az legyen szíves és vegye a fáradtságot, hogy utánanézz a dolgoknak, melyekkel nincs tisztában.

Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba.

Mutatok két példát. Szerintetek melyik a helyes, és miért?

1.) Yume fölényesen elmosolyodott a porig alázott Tayuyán. Régi énje, melyet oly régóta elnyomott, most apró szárnycsapásokkal tört a felszínre. Gyermekeiért képes lett volna démonná válni.–~Úristen! Egyáltalán nem tisztelik ezek a nőket! Hová kerültünk???~ – futott át Zeitaku agyán a gondolat.

2.) Yume fölényesen elmosolyodott a porig alázott Tayuyán. Régi énje, melyet oly régóta elnyomott, most apró szárnycsapásokkal tört a felszínre. Gyermekeiért képes lett volna démonná válni. Elszörnyedt, ha arra gondolt, hogy ezek mennyire nem tisztelik a nőket.

Egyértelmű, hogy a második a jó.

Az első példamondatban hiába jelölte dőlt betűvel a szerző, hogy az egy gondolat, számomra akkor is eléggé olvashatatlan, mert összefolyik az előtte és az utána lévő narrációval. Másrészt pedig kizökkentett az olvasásból. Egy pillanatig nem értettem, nem tudtam, hogy ez most mi akar lenni, hol vagyok.

Nagyon vigyázni kell, hogy az olvasót ne akassza meg semmi az olvasásban, hanem minden egyes mondatod lekösse. Ez azért is fontos, mert ha valami (például a szövegtől teljesen külön kezelt gondolatok, érzések) megakasztja, kizökkenti, akkor előbb-utóbb meg fogja unni, és ott fogja hagyni a történeted. 

Tegyük fel, hogy annál a résznél tart, ahol próbálja szétválasztani a gondolatokat, a narrációtól, és pont akkor szól hozzá valaki. Egyből félre teszi az írásod, és jó az esélye annak, hogy többet felé sem néz.

Neked, mint írónak, azt kell elérned, hogy az olvasó akkor se tegye le a könyved, ha a gyerekei épp fogócskáznak körülötte. Az se zavarja, ha a buszon utazik, és lökdösik. Légy érdekes, könnyed, letehetetlen, megunhatatlan.

A másik fele pedig az, hogyha valaki leül olvasni, akkor kikapcsolódásra vágyik, és nem arra, hogy a szöveget bújja, és próbálja kitalálni, hogy az most gondolat, cselekvés vagy narráció, amit éppen nézz.

Gondolj bele, amikor te leülsz, és kinyitsz egy könyvet, akkor mit szeretnél? Olvasni, kikapcsolódni vagy szövegértelmezőset játszani. 

Egyértelmű, hogy az első megoldást. Ezért, próbáld meg a történeted szövegét úgy látni, mint ahogy egy olvasó tenné. Ha nem vagy valamiben biztos, akkor kérdezz, nézz utána, tájékozódj.

Hogyan is kell a szereplők gondolatait a szövegbe ágyazni? 

Nagyon egyszerű. Biztos hallottad már azokat a kifejezéseket, hogy:
- úgy gondolta, 

- arra gondolt,

- arra eszmélt, 

- ráeszmélt,

- az jutott eszébe, 

- eszébe jutott,

- hirtelen eszébe ötlött,

és ezek ezerféle szinonimái.

Használd őket nyugodtan. De ne csak beszéljek, mutatok pár helyes példamondatot.

1.) Jutka a szomszéd nénivel beszélgetett a közért előtt. Ép akkor ért oda Pista bácsi, a falu bolondja, aki nem hazudtolta meg önmagát, mert csak egy zöld harisnyát, és egy lila mellényt viselt. Jutka úgy gondolta, hogy ez azért már mégis sok. Egyszerűen nem értette, hogy a tisztes munkából élő Pista bácsi, mitől lett ilyen kelekótya idős korára.

2.) Jani matekórán a füzetébe rajzolt. Teljesen elmerült a saját kis világában, mikor arra lett figyelmes, hogy mindenki öt bámulja. Felemelte a fejét, és teljesen értetlen arckifejezéssel nézett a társaira. Ekkor jött rá, hogy a tanár tőle várja a választ. Bizonytalanul a táblára pillantott, és meglátta a feladatot. Hirtelen melege lett, és izzadni kezdett, mert nem tudta a megoldást. Az előtt ülő Józsi a könyvét felé fordította. Csak egy pillantást vetett az oldalra, amikor ráeszmélt, hogy ezt neki tudnia kell, hiszen előtte való nap tanulta meg.

3.) Pisti hazafelé sétált, mikor szembe jött vele Ilonka. Mindig is tetszett neki a lány, de soha nem mert kezdeményezni. Félt az elutasítástól, meg attól, hogy a barátai cikizni fogják emiatt. Ekkor az jutott eszébe, hogy ír egy névtelen levelet szíve választottjának.

Remélem, most is hasznos volt a bejegyzést, találtatok olyan apróságot, ami ha egy picit is, de segített. Köszönöm, hogy elolvastátok!