Olyan nagy, hogy már messziről látom. A színe hófehér,
akár egy angyal szárnya. Annyira fényes, hogy a Nap sugarai visszaverődnek
róla. Kőből van, ennek ellenére a tapintása akár a selyemé. Az egyik sarkán
áll, anélkül, hogy meg lenne támasztva. Az oldalain letűnt korok írásai,
hieroglifái vannak, mégis, ha végighúzom rajta a kezem, nem érzek semmi érdes
felületet. Érintése puha, meleg.
Odasétálok hozzá, végigsimítom az oldalát. Megnéznem
rajta a díszítést, mely valamilyen íráshoz hasonlít. De milyen írás lehet, nem
ismerem fel, ennek ellenére úgy néz ki, mintha ékírás lenne, de nem vagyok
biztos benne. Kik írták rá, miért, és hogyan sikerült, úgy belevésni, hogy
egyetlen repedés, mélység, kiálló domborulat sincs a felszínén?
Körbesétálom, mert van valami furcsa benne. Ekkor
beugrik, hogy mi az, ami nem stimmel. Tűz a Nap, mégsem látok sehol sem
árnyékot. Ez hogy lehet?
Hallok valamit, arra fordítom a fejem és messze, nagyon
messze a távolban meglátok egy porfelhőt. Nem indulok el felé, felesleges lenne,
hiszen egyre jobban közeledik. Egy római katona száguld felém szokásos
mellvértjében, piros színű zsoldos ruhájában, kardját magasra emelve, lóháton
vágtázva. Érzem, azért jön, hogy elpusztítsa a kockát. De én meg akarom védeni.
Minden áron. Annyira szép, és érdekes, nem hagyhatom veszni. Válaszokat akarok
a kérdéseimre. Nem tűnhet el.
Nincs semmi nálam, csak az, ami rajtam van, ezért a
képzeletemre bízom magam. Elmormolok jó pár imát, melyet még egy régi életemben,
egy remetétől hallottam. Már anno is picit kettyós volt az öreg, de ennek
ellenére igen bölcs. Az ő általa tanított imával, magamhoz szólítom az Urat,
hogy adjon erőt. Ekkor, ahogy a semmiből előbukkant, úgy tűnik tova az alábukó
horizonton.
A kocka felé fordulok, és meglepődve látom, hogy ahol
az előbb nem volt semmi, most egy lépcső áll, mely egyenesen a belsejébe vezet.
Felmegyek a lépcsőn, és egy teljesen üres térbe érkezem. Egyetlen ablak, vagy fényforrás
sincs, mégis minden tiszta és teljes világosság honol benne. Jobb oldalra tőlem
egy ajtóféleség van. De nem lehet ajtó, mert olyan furcsa az alakja. Inkább egy
körhöz hasonlít. Közelebb lépek, ekkor kinyílik, és nagyon erős, sárgás fény
vesz körül. Eltakarom a szemem, mert azt hiszem, hogy megvakít a fénye. Majd
pár pillanat múltán rájövök, hogy nem, nem vakít, bele tudok nézni, mégsem
látok semmit. Belépek rajta. Egy ösvényt találok, melyen végigsétálok. A végén
egy tisztásra érek, amit magasra nőtt, gyönyörű fák szegélyeznek. Bár meztelen
talpam alatt érzem a puha, selymes füvet, mégis megérintek mindent, hátha
álmodom, mert teljesen szürreális az egész. De nem, nem álmodom, minden olyan,
mintha valóságos lenne. Még beljebb merészkedem, és a tisztás közepén egy
tiszta, átlátszó színű tavat találok. Kedvem lenne megfürödni benne, ezért
alsóneműre vetkőzöm és közelebb lépdelek. Először csak a lábujjam dugom bele,
majd apránként az egész testemmel megmártózom. A bőrömön érzem a tó kellemesen
hűs vízét. Már épp kezdek ellazulni, amikor valaki rám szól. Úgy megijedek,
hogy elvesztem az egyensúlyom, és belecsapódom, ezzel méteres hullámokat
gerjesztve magam körül. Mikor feljövök a felszínre, újból megismétli azt az
egyetlen szót.
– Vártalak.
Odafordulok, és
megpillantom a kettyós öreget, régi mesterem. Felállok, kisétálok a tó széléig,
majd ott megtorpanok. Várom, hogy szóljon hozzám, mondjon valamit. De ő megfordul,
elsétál a legközelebbi fáig, és leül az árnyékba. Tudom, azt akarja, hogy kövessem.
Elindulok, és mellételepszem. Nem szólunk egymáshoz, csak a hátunkat a fának
támasztva üldögélünk egymás mellet, mint két régi jó barát. Nyugalom, békesség
tölt el, és úgy érzem, otthon vagyok.
Szia!
VálaszTörlésErről az írásról valamiért a '60-'70-es évek fantasyje jutott eszembe, amit nagyon kedvelek. Nem kifejezetten magáról a stílusról, hanem leginkább a képekről, amiket használsz.
Maga a kocka motívum valahogy annyira megfogott, hogy az engedelmeddel kölcsön venném egy rövidebb íráshoz. Ha elkészült (ami az írási sebességemet nézve hetekig is eltarthat), akkor bepostolom neked ide a linket, és természetesen megjelöllek forrásként is az írásban.
Szia!
TörlésElőször is, hadd köszönjem meg, hogy elolvastad, és írtál véleményt. :)
A motívum az egyik ismerősömtől jött. Ő találta ki, hogy játszunk egy picit. A lényege annyi volt, hogy adott pár instrukciót, és az alapján kellett egy novellát írnom.
A kapott instrukciók:
"Képzeld el magad egy semleges helyen, mondjuk egy sivatagban, persze a forróság nélkül. Tehát ott vagy azon a semleges helyen, és most képzelj el egy: kockát.
Milyennek látod? Írd le, hogy mekkora, milyen anyagból van, milyen a felülete, mi van az oldalain, és mit tennél vele... stb. A fantáziádra bízom."
Ami a műben szerepel, az ott és akkor pattant ki a fejemből. Nem gondolkoztam rajta, csak írtam, és egymás után jöttek a képek. Azért, annak örülök, hogy téged a '60-'70 évekre emlékeztet.
Nyugodtan vedd kölcsön. Nem kérem, hogy jelölj meg, mint forrást, csak annyit, hogy majd valamilyen formában (úgy, ahogy írtad, esetleg ide belinkeled, vagy elküldöd az e-mail címemre) juttasd el hozzám, mert kíváncsi vagyok rá :)
Köszönöm, hogy jártál felém!
üdv.: Emilly Palton
Persze, ez természetes. :) Amúgy, azért írtam, hogy erre a korszakra emlékeztet, mert Michael Moorcrock használt hasonló képeket, mikor a 60-as években elkezdte regényeiben pedzegetni a különböző síkokat.
TörlésKöszönöm szépen :)
TörlésEmilly
Szia!
VálaszTörlésAhogy ígértem, megosztom veled a linket. Az írás címe Az Őzbak lett, de a kocka motívumot is felhasználtam benne. Mivel egy írói/kritikai kör egyik feladatához is felhasználtam a történetet, így 5000 karakteres limit lett szabva neki, de ettől még remélem, élvezhető.
http://bjschmudla.blogspot.de/2016/09/az-ozbak.html