Pár napja újból elővettem a Kivetetteket, és nekiálltam írni. Néha hátránynak érzem azt a sok írástechnikai bejegyzést, könyvet, cikket, amiket olvasok. Sajnos, eljutottam egy olyan szintre, hogy azért nem ment az írás, mert mindig tökéleteset szerettem volna alkotni. Persze, mindenki erre törekszik, de nem maga a folyamat közben. Mondok egy példát: megírtam pár sort, és nem bírtam ki, hogy a hibákat ne javítsam rögtön. Ebből két dolog következett, ha pontos szeretnék lenni, akkor az egyikből jött a másik. Az első gond az volt, hogy nem haladtam a történettel, mert egy-két sor, legfeljebb egy bekezdés után rögtön a hibákat kerestem, vagy a helyesírással bíbelődtem. Ebből viszont, egy idő után eljutottam odáig, hogy már nem élveztem az írást, hanem munkaként, megoldandó feladatként tekintettem rá. A megoldást az jelentette, hogy már csak mértékkel olvastam írástechnikával kapcsolatban, és azt az időt inkább magára az írásra fordítottam. Megerőszakoltam saját magam, odaültem a gép elé, és még akkor is írtam pár szót, mondatot, amikor sem kedvem, sem ihletem nem volt hozzá. Egy idő után azt vettem észre, hogy megint élvezem magát az írást. Nyilván a javítást nem, de amikor elmerülök a történetem világában, már ki tudom kapcsolni a hibátlanság iránti vágyam, és el tudok merülni az adott jelentbe, újból képes vagyok belebújni a karakterem fejébe, lelkébe. Ez nagyon fontos. Úgy szoktam mondani, hogy megint elkaptam a fonalat.
Emellett saját magamnak hoztam egy apró szabályt is. Próbáltam olyat kitalálni, ami a számomra tartható, és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy ezt áthágjam. Ez nem más, mint egy ígéret saját magamnak arról, hogy minden nap minimum két órát vagy egy oldalt írok. Ebbe nem tartozik bele a blogon lévő bejegyzés, vagy írástechnikai cikk megírása. Ez csak és kizárólag a Kivetettek és a Néma bűnök írására koncentrálódik.
Azért írtam, hogy napi két óra vagy egy oldal, mert nem biztos, hogy ennyi idő alatt képes vagyok annyit írni, amennyit megadtam magamnak. Az elején még nem ment, aztán napról-napra egyre többet teljesítettem. Ma már ott tartok, hogy két óra alatt igencsak az elvárt felett teljesítek. Sőt, vannak olyan napjaim is, amikor nemcsak két órát, hanem ennél jóval többet sikerült írnom. Szóval, nyugodt szívvel mondhatom: nekem ez a módszer bevált. Mióta elkezdtem, minden nap sikerült írnom. Hol többet, hol kevesebbet, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy megint azt érzem, amit régen. Az írás megfizethetetlen, minden másra ott… az olvasás.
Nemrég megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a Kivetettekhez írok még hat-nyolc fejezetet, és utána magánkiadásba kiadom. Persze, ez nemcsak a történet hosszától függ, hanem attól is, hogy mennyire sikerül átírnom, kijavítanom a szöveget. Ezzel kapcsolatban időpontot nem tudok mondani. Habár, ha kiszámolom a napi egy A/4-es oldal megírását, ami könyv formátumban körülbelül a duplája, akkor a nyers kézirat három hónap alatt elkészül. Aztán jöhet a szerkesztő, korrektor, tördelő, akik átnézik a művet, és visszaadják javításra. Ez persze mind idő, nem egy-két nap alatt áll össze az egész. Az anyagi vonzatáról még nem is beszéltem.
Tervemben van a következő írástechnikai bejegyzés is, melyhez négy témakört írtam össze magamnak. Lehet, hogy ezeket kettészedem, ez majd csak később fog kiderülni, amikor elkészültek. Akkor fogom látni a cikkek hosszát. Sokáig gondolkodtam a következő írástechnikai cikk témáján. Egyelőre ezeket sikerült összeszednem, amik talán titeket is érdekelhet:
- hármas pont használata:
Mikor és hogyan használjuk őket a szövegben?
- stilisztika:
Mi jelent?
Hogy vegyük észre, az ezzel kapcsolatos hibákat?
- fejezetek hossza:
Milyen hosszú egy fejezet?
Szavakat, vagy leütéseket kell számolni?
Mennyi a minimum, és mennyi a legfelső határ?
Hányszor, mikor, hol fejezzük be függővéggel?
Egyáltalán, muszáj függővéget alkalmaznunk?
- szóismétlés:
Mi számít annak, és mi nem?
Hogyan vegyük észre őket?
Miként javítsuk?
Ha esetleg valakinek van olyan az írással kapcsolatban, ami gondot okoz, akkor ne habozzatok, írjátok meg!
Nemrég indítottam egy rovatot, mely a Magánvélemény címet kapta. Ezzel is adósotok vagyok. Az elmúlt két hónapban inkább olvastam, mint írtam. Akik követik az oldalam, azok tudják, hogy a klasszikusok, és a szépirodalom áll hozzám a legközelebb. Ezen a hagyományomon változtattam egy picit, és jó pár olyan könyvet beszereztem, mely most trendiek. Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lehet, ez csak annak az eredménye, hogy mondjuk egy Tolsztoj, Dosztojevszkij, Thomas Hardy könyv után, kicsit magas nálam a mérce. Valószínűnek tartom, ez is közrejátszik abban, hogy jó pár könyv nem igazán kötött le, és csak azért nem tettem félre, mert semmit sem szeretek félbehagyni.
Egy szó, mint száz, lassan, de a blogom eme részét is újra bővítem. A teljesség igénye nélkül pár olyan könyv, melyekről azt tervezem, hogy írok pár sort.
- Harry Potter hét kötete
- Gayle Forman: Ha maradnék
- Amie Kaufman és Meagan Spooner: Lehullott csillagok
- Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan
- Paula Hawkins: A víz mélyén
- Jay Asher: Tizenhárom okom volt.
