Keresés

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írástechnika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: írástechnika. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. dec. 25.

Karácsonykor sem bírok magammal: írástechnika, magánvélemény

Ma szinte egész nap a gép előtt ültem. Bár, ezt egyáltalán nem bánom, mert végre azzal foglalkoztam, amit szeretek: írtam és olvastam. Még mindig rengeteg dolgom van, de most már úgy érzem, hogy ha egy keveset is, de lefaragtam azokból a feladatokból, amivel végezni szeretnék. Ilyen például, hogy elkészült a következő, szám szerint a negyedik írástechnikai bejegyzés, mely a történet kezdetét, és az információadagolást veszi górcső alá. Ehhez pedig találtam egy nagyon jó novellát, amin keresztül  szemléltetni tudtam azt, amiről beszéltem. Ez nem más, mint Buli Vivien - Ments meg! írása. Voltam oly bátor, felkerestem a szerzőt, és elkértem egy-egy részt a művéből. Ezt jobb oldalon az Írástechnikai rovatban találjátok.

Buli Vivien oldalát, meg itt: Buli Vivien Hivatalos Oldala

Emellett kikerült egy újabb Magánvélemény. Ma Lev Tolsztoj Háború és béke című könyvéről mondtam, vagyis inkább írtam le a gondolataim. Ha minden jól megy, akkor még ma sikerül írnom Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséről is pár sort. Arról már nem is beszélek, hogy a Harry Potter hét kötetét is kiolvastam már párszor, így arról is szeretnék megemlékezni. Az elmúlt fél évben sokat olvastam, és nagyon szeretném minden egyes könyvről leírni a véleményem.
Annak is oka van, hogy a rovatnak a magánvélemény nevet adtam. Mivel ezek az apró bejegyzések nem kritikák, hanem szimplán a saját érzéseimet, gondolataimat tükrözik. A másik, amiért ezt az elnevezést választottam, az pedig a szakmaiság. Egy könyvkritikának megvannak a maga szabályai, formai követelményei. És hát, örök lázadó lévén szeretem áthágni a szabályokat. Nem szeretem, ha ketrecbe zárnak, keretek közé szorítanak.


Aztán itt van a beígért lektorálás, amivel egy cseppet el vagyok maradva. A gépemen ott áll a lektoráltam két fejezete, és igazán nem ártana, ha belenéznék. Igaz, az egyik rész második fordulós javítás, így ha minden összejön, akkor atz a mai nap, de legkésőbb holnap felteszem az Aranypenna oldalára.


Ha jól látom, akkor este kilenc óra van. Szeretnék mindennel végezni még ma, ezért nagyon össze kell szednem magam. Nem gondolom, hogy ezekre mind elég három óra, de szeretek éjszakázni. Valahogy ez az időszak, amikor feléledek, és élek. Na, ne értsetek félre, dolgozni nem vagyok hajlandó egész éjjel, de ki mondta, hogy ezek a kötelességek munka. Ez színtiszta élvezet. 

Egyelőre, mára búcsúzom, de nem szabadultok tőlem ilyen könnyen. Jövök még. És ez nem fenyegetés, hanem ígéret. 





Read More




2017. szept. 3.

Célok, tervek

Pár napja újból elővettem a Kivetetteket, és nekiálltam írni. Néha hátránynak érzem azt a sok írástechnikai bejegyzést, könyvet, cikket, amiket olvasok. Sajnos, eljutottam egy olyan szintre, hogy azért nem ment az írás, mert mindig tökéleteset szerettem volna alkotni. Persze, mindenki erre törekszik, de nem maga a folyamat közben. Mondok egy példát: megírtam pár sort, és nem bírtam ki, hogy a hibákat ne javítsam rögtön. Ebből két dolog következett, ha pontos szeretnék lenni, akkor az egyikből jött a másik. Az első gond az volt, hogy nem haladtam a történettel, mert egy-két sor, legfeljebb egy bekezdés után rögtön a hibákat kerestem, vagy a helyesírással bíbelődtem. Ebből viszont, egy idő után eljutottam odáig, hogy már nem élveztem az írást, hanem munkaként, megoldandó feladatként tekintettem rá. A megoldást az jelentette, hogy már csak mértékkel olvastam írástechnikával kapcsolatban, és azt az időt inkább magára az írásra fordítottam. Megerőszakoltam saját magam, odaültem a gép elé, és még akkor is írtam pár szót, mondatot, amikor sem kedvem, sem ihletem nem volt hozzá. Egy idő után azt vettem észre, hogy megint élvezem magát az írást. Nyilván a javítást nem, de amikor elmerülök a történetem világában, már ki tudom kapcsolni a hibátlanság iránti vágyam, és el tudok merülni az adott jelentbe, újból képes vagyok belebújni a karakterem fejébe, lelkébe. Ez nagyon fontos. Úgy szoktam mondani, hogy megint elkaptam a fonalat.

Emellett saját magamnak hoztam egy apró szabályt is. Próbáltam olyat kitalálni, ami a számomra tartható, és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy ezt áthágjam. Ez nem más, mint egy ígéret saját magamnak arról, hogy minden nap minimum két órát vagy egy oldalt írok. Ebbe nem tartozik bele a blogon lévő bejegyzés, vagy írástechnikai cikk megírása. Ez csak és kizárólag a Kivetettek és a Néma bűnök írására koncentrálódik.

Azért írtam, hogy napi két óra vagy egy oldal, mert nem biztos, hogy ennyi idő alatt képes vagyok annyit írni, amennyit megadtam magamnak. Az elején még nem ment, aztán napról-napra egyre többet teljesítettem. Ma már ott tartok, hogy két óra alatt igencsak az elvárt felett teljesítek. Sőt, vannak olyan napjaim is, amikor nemcsak két órát, hanem ennél jóval többet sikerült írnom. Szóval, nyugodt szívvel mondhatom: nekem ez a módszer bevált. Mióta elkezdtem, minden nap sikerült írnom. Hol többet, hol kevesebbet, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy megint azt érzem, amit régen. Az írás megfizethetetlen, minden másra ott… az olvasás.



Nemrég megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a Kivetettekhez írok még hat-nyolc fejezetet, és utána magánkiadásba kiadom. Persze, ez nemcsak a történet hosszától függ, hanem attól is, hogy mennyire sikerül átírnom, kijavítanom a szöveget. Ezzel kapcsolatban időpontot nem tudok mondani. Habár, ha kiszámolom a napi egy A/4-es oldal megírását, ami könyv formátumban körülbelül a duplája, akkor a nyers kézirat három hónap alatt elkészül. Aztán jöhet a szerkesztő, korrektor, tördelő, akik átnézik a művet, és visszaadják javításra. Ez persze mind idő, nem egy-két nap alatt áll össze az egész. Az anyagi vonzatáról még nem is beszéltem.

Tervemben van a következő írástechnikai bejegyzés is, melyhez négy témakört írtam össze magamnak. Lehet, hogy ezeket kettészedem, ez majd csak később fog kiderülni, amikor elkészültek. Akkor fogom látni a cikkek hosszát. Sokáig gondolkodtam a következő írástechnikai cikk témáján. Egyelőre ezeket sikerült összeszednem, amik talán titeket is érdekelhet:

- hármas pont használata:
  Mikor és hogyan használjuk őket a szövegben?

- stilisztika:
  Mi jelent?
  Hogy vegyük észre, az ezzel kapcsolatos hibákat?

- fejezetek hossza:
  Milyen hosszú egy fejezet?
  Szavakat, vagy leütéseket kell számolni?
  Mennyi a minimum, és mennyi a legfelső határ?
  Hányszor, mikor, hol fejezzük be függővéggel?
  Egyáltalán, muszáj függővéget alkalmaznunk?

- szóismétlés:
  Mi számít annak, és mi nem?
  Hogyan vegyük észre őket?
  Miként javítsuk?

Ha esetleg valakinek van olyan az írással kapcsolatban, ami gondot okoz, akkor ne habozzatok, írjátok meg!

Nemrég indítottam egy rovatot, mely a Magánvélemény címet kapta. Ezzel is adósotok vagyok. Az elmúlt két hónapban inkább olvastam, mint írtam. Akik követik az oldalam, azok tudják, hogy a klasszikusok, és a szépirodalom áll hozzám a legközelebb. Ezen a hagyományomon változtattam egy picit, és jó pár olyan könyvet beszereztem, mely most trendiek. Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lehet, ez csak annak az eredménye, hogy mondjuk egy Tolsztoj, Dosztojevszkij, Thomas Hardy könyv után, kicsit magas nálam a mérce. Valószínűnek tartom, ez is közrejátszik abban, hogy jó pár könyv nem igazán kötött le, és csak azért nem tettem félre, mert semmit sem szeretek félbehagyni.

Egy szó, mint száz, lassan, de a blogom eme részét is újra bővítem. A teljesség igénye nélkül pár olyan könyv, melyekről azt tervezem, hogy írok pár sort. 
- Harry Potter hét kötete
- Gayle Forman: Ha maradnék
- Amie Kaufman és Meagan Spooner: Lehullott csillagok
- Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan
- Paula Hawkins: A víz mélyén
- Jay Asher: Tizenhárom okom volt.






Read More




2017. febr. 4.

Készül a hetedik fejezet, Bíbor Tinta blog

Kivetettek - 7. Az első lecke
Az elmúlt két hétben nem igazán volt időm az írással foglalkozni. Annak is örültem, hogy a bétázottaim fejezeteihez eljutottam, illetve az oldalt, amit szerkesztek (admin vagyok) tudom egy picit fejleszteni, illetve az ott meghirdetett Jiraiya Tolla pályázattal foglalkozni.

Nagyon nehéz mindenre időt szakítani, és már többen mondták, túlvállalom magam. Lehet, hogy ez igaz, de higgyétek el, minden egyes percét élvezem annak, amit az írással tudok tölteni. Legyen szó egy oldal szerkesztéséről, lektorálásról írásról vagy épp írástechnikai könyvek, cikkek olvasásáról. Emellett ott van, hogy a fiam most áll a felvételi előtt, nyolc órás munkahelyem van, és akkor még nem beszéltem a háztartásról. Szóval, egy szó, mint száz: igazi időzsonglőrnek kell lennem, ha mindenhol helyt akarok állni.

Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az év eleji hajtás egy picit lecsendült, így most már a saját történeteimre is tudok időt szánni. Ma végre eljutottam odáig, hogy folytattam a Kivetetteket. A hetedik fejezet (Az első lecke) felét megírtam. Remélem, ezt a részt be tudom fejezni a hétvégén, hogy a jövőhét elején kinyomtassam, és lelektoráljam magamnak. Ezután kerül fel ide a blogra, illetve pár írói oldalra, wattpadra. 
Ha ez megvan, akkor egy picit félre teszem, mert a gépemen pihen a Néma bűnök is, mely igencsak megérett egy nagy átalakításra, és arra, hogy végre befejezem. Terveim közt szerepel, hogy idén megjelenjen, ezért nagyon össze kell kapnom magam, és minden egyes szabad percemet ennek kell szentelnem.
Pár ember tudja rólam, hogy hét közben általában három-négy órát alszok. Munka, aztán család, háztartás, és csak este jutok el az írásig. Aztán az estéből éjszaka lesz. Talán ezért van, hogy hétvégén délnél előbb ki sem nyitom a szemem, és számomra a nap olyan két óra után kezdődik. Addig élőhalottként mászkálok a lakásban, és azt sem tudom, hogy arccal merre nézek.
A lényeg, hogy megfogadom, mostantól igyekezni fogok a részekkel. Persze, ezt már annyiszor elmondtam, de most tényleg valóra is váltom, nem marad az álmok mezején.



Nemrég létrehoztam még egy blogot Bíbor tinta névvel, és azzal a céllal, hogy akinek van olyan története, melyet a közönségnek is meg szeretne mutatni, az nyugodtan írjon rám, küldje át, és felteszem az oldalra. 
Egyelőre még formálódik az oldal, de három szerző írását már olvashatjátok rajta, a negyedik íróval pedig már megbeszéltem a dolgot, és arra várok, hogy elküldje számomra azt, amit meg szeretne mutatni.

Az oldalon semmilyen műfaji, zsáneri megkötés nincs!

Jelentkezhettek fanficcel, saját regénnyel, novellával, prózával, verssel, mindennel, amit a fantáziátok megszült, és életre keltett. 
Két dolog van, amire figyeljetek oda: a helyesírásra, illetve a tartalomra. 
Nem azt mondom, hogy nem teszek fel olyan történetet, ahol látok egy-két elütést, vessző hibát, de azért a ló túloldalára se essünk át. 
A tartalom alatt pedig azt értem, hogy például egy szerelmes, romantikus történetnél a szereplők lehetőleg ne a második fejezetben találjanak egymásra testileg, lelkileg, szexuálisan. 

Íme a blog:
Bíbor Tinta
Read More




2016. nov. 27.

Megjelenés: Lidércfény Kulturális Magazin


Gyors és rövid leszek, mert még most is keresem a szavakat.
Öt perce tudtam meg, hogy a Lidércfény Online Kulturális Magazinban a szépirodalom rovatban (13.oldal) megjelent a Csend... című prózám.
Igazából, még fel sem fogtam a dolgot, és nem vagyok képes szavakba önteni az érzéseim, de annyit mondhatok, hogy nagyon, nagyon boldog vagyok!!!

Itt az oldal linkje:

Itt pedig az online magazint olvashatjátok:
Teljes felbontású, nyomtatható változat:

Legkisebb felbontású, e-book olvasókon használható változat:
http://www.szentesinfo.hu/…/pa…/lidercfeny_akf_20160910s.pdf
Read More




2016. nov. 18.

Inter juh, második írástechnikai bejegyzés

A hétvégén felkerül a következő, szám szerint a második írástechnikai bejegyzés. Ennek témája a szóismétlés, a szereplők gondolatainak a szövegbe ágyazása, és az írói stílusugrálás lesz. Igaz, már tegnap meg szerettem volna írni, de az élet, a sors, és az idő közbeszólt. 

Van még egy dolog, amit szeretnék veletek megosztani.
Ez pedig egy örömhír: 
A mai nap folyamán megjelent egy velem készült interjú. 
Nemrég (saját időszámításom szerint) megkért a Tollam nyomán a tinta oldal szerkesztője, hogy meséljek egy picit az írói "munkásságomról". Ez számomra nem egy új keletű dolog, mert már több mint egy hónapja egyeztetjük az időpontot. Hogy teljesen konkrét legyek, pont ma van egy hónapja annak, hogy megkaptam a kérdéseket, és azóta... Á, ismertek, én és az idő egy mondatban, egy univerzumban nem fér el. Ettől függetlenül remélem, hogy ellátogattok az oldalára, elolvassátok az Inter juht (ez a hivatalos neve), és hagytok nyomott magatok után. 
Nem kötelező hozzászólni, kommentelni.
Szerintem Hollótoll annak is nagyon örülne, ha a bejegyzés alatti gombok egyikét megnyomnátok.
Íme:



Read More




2016. okt. 30.

Írástechnika


Ez most egy rövid bejegyzés lesz. Egyetlen kérdést szeretnék feltenni nektek:

Szerintetek létrehozzak egy oldalt a blogomon, mely az írástechnikáról szólna?

Tudom, rengeteg olyan könyv, blog, cikk van, mely ezzel a témával foglalkozik. A cikkeim, írásaim nem elméleti síkon futnának, nem azt írnám le, hogy például, hogyan alakítsd a gonosz főhősöd személyiségét, milyen a jó jellemfejlődés, vagy milyen a jó történeti ív. Ezeket már többen, többször meg- és leírták előttem.

Arra gondoltam, hogy kimondott példákat hoznék, hogy mit és hogyan kell írni. Azokat a tipikus íratlan szabályokat szedném össze, melyeket írói "pályafutásom" alatt tapasztaltam. 
Nem gondolom magamról, hogy nagyon jó író lennék, de személy szerint, anno örültem volna neki, ha ezeket az alapokat nem a lektoromtól, innen-onnan tudtam volna meg, szívtam volna magamba, hanem lett volna egy hely, ahova felmegyek, és minden ott van egy helyen. 

Szóval, a véleményetekre vagyok kíváncsi, hogy szerintetek van-e létjogosultsága egy ilyen kezdeményezésnek, van-e valaki, akit érdekelne, vagy esetleg ez már egy lerágott csont, és nincs rá szükség?

Minden kedves olvasómat, írótársamat megkérem, hogy valamilyen formában jelezze felém a véleményét, illetve azt, ha van valami konkrét kérdése ezzel kapcsolatban.


Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML