Keresés

2017. jún. 24.

Készül a Néma bűnök

Néma bűnök - 9. Váratlan segítség
Nemrég ébredtem, és elkapott az ihlet, a vágy az írásra. Szinte még ki sem nyitottam a szemem, mikor a párom a kezembe nyomott egy pohár kávét. Friss, meleg, és az illata mennyei. Ezután kipattantam az ágyból, és röpültem a gép elé.

Több regényötlet is szerepel egy mappában, és úgy éreztem, hogy a bőség zavarában szenvedek. Nem tudtam, melyiket folytassam. Aztán eszembe jutott az ígéretem, jelesül az, hogy idén megjelenik a Néma bűnök. Igen ám, de ehhez írni is kell. Ezért úgy döntöttem, hogy félre teszek minden ötletet, lelki kényszert, és ezt folytatom.
Eddig egy picit a babérjaimon ültem ezzel kapcsolatban, mert tudom, hogy már csak kettő, legfeljebb három fejezet van hátra, és elkészül. Ez adott egyfajta nyugalmat, hogy sikerül időre megírnom, és minden rendben lesz. De az idő közben röpül, és már igencsak nyár derekán járunk. Szóval, azt hiszem itt az ideje, hogy végre befejezem. Még csak a nyes szöveggel foglalkozom, és utána jönnek a javítások: hozzáírások, törlések, lektorálás, korrektúra stb.
Jelenleg a kilencedik fejezetet írom, mely a Váratlan segítség címet viseli. Igaz, csak fél oldal van kész, de haladok. Ha már megemlítettem a fejezet címét, akkor itt az alakalom, hogy azt is elmondjam, némelyik résznek megváltoztattam a címét. Most így néz ki:
1. A legelején
2. A család
3. Legjobb barát
4. Elveszíteni valakit
5. A pokol előszele
6. Egy szerencsétlen nap
7. Változások
8. Háború
9. Váratlan segítség

Egy pici gondban vagyok, és szeretném a segítségeteket kérni. Készítettem egy tartalomjegyzéket, és nem tudom eldönteni, hogy azt majd a könyv elejére, vagy végére tegyem. Szerintetek?

Még egy dolog van, amin még gondolkodom, az pedig a fülszöveg. Erre gondoltam, hogy talán ez megfelelő lesz. Az egyik előolvasom írta meg számomra, és ő engedélyével kerülne a könyv hátuljára.

"Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik, ugyanakkor az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán létezik, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. Családon belüli erőszak nagyon is létezik, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték.

Bencze Dani"

Szóval, várom a véleményeiteket, ötleteiket ezzel kapcsolatban.

Remélem, mindenkinek olyan jól telik a hétvégéje, mint az enyém! 




Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML