Író*Olvasó*Bloger - Egy helyen találkozó (ÍBO)

Tegnap kitettem egy gyors hírt arról, hogy készülők elmenni a kilencedik alkalommal megrendezett ÍBO-ra. Örömmel jelentem, hogy igen, végre sikerült egy kicsit kiszakadnom a hétköznapok forgatagából, és részt vettem ezen az eseményen. Bár az előkészültetek nem voltak egyszerűek, mert majdnem lemaradtam róla. Még péntek este láttam, hogy Hollótoll érdeklődik a rendezvény iránt. Egy gyors üzenetváltást követően megbeszéltük a részleteket.

Aztán elérkezett a találkozó napja. Áldom az eszemet, hogy még reggel bekapcsoltam a gépet, mert mint kiderült regisztrálni kellett, amit nem tettem meg. Ekkor megint gyors üzenetváltás, ekkor már a szervezővel, és minden rendben volt.

Hollótollal úgy beszéltük meg, hogy délután egykor találkozunk az Europark előtt. Akadt pár apró szervezési hiba, de a végén negyed kettőkor csak sikerült elérnünk egymást. Mivel volt még időnk elindulni, ezért úgy döntöttünk, bekapunk valamit, és hosszú idő után beszélgetünk egy keveset. Majd elbuszoztunk a Magvető kávézóba, és fél óra múlva épségben megérkeztünk.

Ahogy beléptünk a helyiségbe, rögtön egy asztalhoz invitáltak bennünket, ahol regisztráltunk, megkaptuk a tombolajegyeket, majd kerestünk egy szabad helyet, ahol lepakolhattunk. Ez elég nehéznek ígérkezett, mert nagyon sok író, olvasó, bloger jelent meg.

Körbenéztünk, és jó pár ismerős arcot fedeztünk fel. Volt, akivel már személyesen is találkoztunk, és volt, akit eddig csak közösségi oldalakon láttunk. Emellett rögtön kiszúrtam magamnak négy szerzőt, akivel mindenképp beszélni szerettem volna.

A találkozó több részre lett osztva. Például minden írónak lehetősége nyílt a bemutatkozásra, illetve arra, hogy megmutassa a könyvét, és arról is szóljon pár szót. Eközben ért egy kellemes meglepetés, mégpedig a szervező, Annie személyében. Annak ellenére, hogy még nincs kiadott könyvem, felkért, meséljek a munkásságomról. Ezen nagyon meghatódtam, mert a rendezvényre olvasóként mentem, és egyáltalán nem gondoltam, hogy van valaki, aki ismer, és még kíváncsi is arra, hogy mit írok. Nem szeretek, és nem is szoktam magamról beszélni, ezért eléggé izgultam, és próbáltam a gondolataimat pár értelmes mondatba összeszedni. Remélem sikerült.

Ezután következett a tombola kisorsolása. Az én számomat is kihúzták, így megnyertem John Boland Magyarországról szeretettel könyvét. Nyugodt szívvel mondhatom, nem akadt olyan résztvevő, aki nem nyert valamit a tombolán. Persze, már az, hogy ennyi írni, olvasni szerető emberrel lehettem együtt, magában egy főnyeremény.

Amikor minden nyertes megkapta a díját, akkor jött el a várva várt pillanat, a szabad foglalkozás.

Első körben T.C. Langot vettem kereszttűzbe, és A lámpás nyomában című könyvéről kérdezgettem. Ennek egyik oka az, hogy fantasyban utazik, mely igencsak az érdeklődésem témakörébe vág. És ha ez még nem elég, ő is az angyalos-démonos témát dolgozta fel. Igaz, egy picit másképp, mint az már megszokott, és ez számomra egy plusz okot adott arra, hogy becserkészem. Már sokszor jártam a blogján, és igen kíváncsi voltam, nemcsak az írására, hanem magára az íróra is. Azt kell, mondjam, nem csalódtam. Egy nagyok kedves, aranyos, közvetlen embert ismerhettem meg a személyében. Nagyon sok mindenről szó esett kettőnk között, ezért nem is tudom felsorolni azokat a témaköröket, amiket érintettünk. A lényeg annyi, hogy irtózatosan élveztem a társaságát, a világlátását. Aki teheti, annak ajánlom, hogy olvassa el A lámpás nyomábant, mely ugyan egy romantikus fantasy, de mégsem olyan, mint amire számít az ember, hanem annál sokkal élvezetesebb.

Eközben hozzánk csapódott Krencz Nóra is, aki a Megszámlálhatatlan könyvet jegyzi. Még a nyáron sikerült beszereznem a művét, de sajnos figyelmetlen voltam, és a jelentkezőknél nem láttam a nevét, így nem vittem magammal a kötetet, és lecsúsztam arról, hogy dedikálja számomra. De ígéretet kaptam, hogy a következő találkozóra is eljön, és akkor bepótoljuk ezt a mulasztást. Azért nem hagyott ajándék nélkül, kaptam tőle egy Megszámlálhatatlan könyvjelzőt. Istenem, már ezért megéri észben tartani, és elmenni a következő ilyen rendezvényre.

Persze, ő sem menekülhetett kérdéseim elől, és kiveséztük könyvének egyik főszereplőjét Fabyent. Jó, nemcsak őt, hanem a többi szereplőről is szó esett, illetve magáról a történetről is. Már megjelent a folytatás, mely A hófehér másvilág címet kapta. Erre is kitértünk pár perc erejéig. Tervemben van, hogy januárban mindenképp beszerzem a második kötetet, és akkor már mindkettőt dedikáltatom vele.

A következő kiszemeltem nem más, mint L. J. Wesley, aki Egy űrállomás-takarító naplóját írta. Sok jót hallottam a könyvről, és még áprilisban személyesen találkoztam a szerzővel.

Magára az íróra az nem kifejezés, hogy jó fej, hanem annál sokkal több. Laza, közvetlen, és nagyon jó humora van. Amikor bemutatkozott, akkor úgy jellemezte a következő készülő könyvét:

„Egy kómában lévő csajról szól.”

Amikor ez a mondat elhangzott, Hollótollal felnevettünk, mire L.J. viccesen megdorgált minket.

Nemrég jelent meg az Egy űrállomás-takarítójának a naplójának egy kibővített változata, és mindenképp meg szerettem volna venni. Sajnos, a nyomda nem így gondolta, mert csak jövő hét keddre lesz kész. Annyi baj legyen, hiszen ígéretet kaptam a szerzőtől, hogy biztosít számomra egy dedikált példányt.

Mason Murray is felfedeztem az összegyűlt kis csoportban, ezért felé vettem az irányt. Sajnos, csak annyi időt tudott rám szánni, míg megvettem tőle a Visszatérő végzetet. Ez a könyv tavaly jelent meg, idén pedig egy új borítót kapott. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt kell, mondjam, hogy a régi kiadás jobban tetszik. Számomra, sokkal rejtélyesebb, misztikusabb, mint az új. Az valahogy nem fogott meg.

Az már csak hab a tortán, hogy aki megvette az egyik könyvét (mert több is van), azok közt kisorsolt egy Mason Murray Sztoriverzum bögrét, melyet megnyertem. Ezután a kamera elé álltunk, és lőttek rólunk pár képet.

Már a rendezvény elején kiszúrtam magamnak Leda D’Rasit, akit feltétlenül le szerettem volna vadászni. Ez sikerült is, és ha jól emlékszem majd egy órát dumáltunk. Istenem, nem szeretnék áradozni, de ha egy nagyon szellemes, intellektuálisan élvezhető társaságot szeretnétek, akkor az írónőt ajánlom a figyelmetekbe. Emellett kedves, közvetlen és még rengeteg pozitív tulajdonságát fel tudnám sorolni, de nem teszem. Inkább vegyétek meg a könyvét a Boszorkánydinasztiát, és kapjátok el egy dedikáláson. Nem fogtok csalódni.

Annyi mindenről diskuráltunk, hogy csak néhányat mondok, különben napestig regélhetnék nektek. Eszmét cseréltünk, a könyvének az alapötletéről, arról, hogy miért pont ezt, és így írta meg. A női egyenjogúság, a felvilágosodás is a témáink közt szerepelt. Oké, nem ragozom tovább, eszméletlen a csaj. De komolyan.

Ekkor már igencsak későre járt, de még egy valakivel szerettem volna találkozni, és egy asztalhoz leülni. Ő pedig: Marie M., a Hancúrcica társra talál című könyv szerzője. Őszintén bevallom, őt nem a műve, hanem az ÍBO által ismertem meg. Oké, volt róla valami sejtésem, hogy Annie is írt könyvet, de hogy pontosan mit, arról fogalmam sem volt. De hát, ezért jók az ilyen összejövetelek, hogy olyan emberekkel ismerkedjünk, akiknek ugyanaz a szenvedélye, élete, mint a mienk. Szóval, amint megtudtam, hogy van nála pár példány, rögtön lecsaptam a lehetőségre, és vettem egyet, amit természetesen dedikált a számomra. Ekkor kezdődött el a párbeszédünk, és ha lehetek egy picit nagyképű, akkor azt mondom, hogy szakmai dolgokról csevegtünk. Sok olyat kérdeztem tőle, ami érdekelt a könyvkiadással, kiadókkal kapcsolatban.

Az az igazság, hogy még rengetegen megjelentek. Hiszitek, vagy sem, de legalább harminc, ha nem több, író tette tiszteletét. Maga a találkozó három órán át tartott, de még így sem volt időm mindenkihez odamenni, akihez szerettem volna. Remélem, ezt a következő alkalomkor bepótolhatom.

Összegezve a tapasztalataimat, őszintén mondom, hogy életem egyik legszerencsésebb napját mondhatom a magaménak.

Akinek felkeltettem az érdeklődését, az látogasson el a facebookon az Imádom a könyveket oldalára:
Imádom a könyveket