2017. ápr. 29.

Szavazás: Néma bűnök borító

Újabb híreket hozok a Néma bűnökkel kapcsolatban. Örömmel jelentem, hogy a tíz fejezetből nyolc teljesen elkészült. A kilencedik és tizedik rész vázlatára is szakítottam időt, így annyit sikerült összeszednem, hogy melyik fejezetbe, milyen cselekményt szeretnék beletenni.

Persze, más téren sem lustultam el, mert tegnap rakoncátlankodtam egy picit, és csináltam pár képet, melyekről úgy gondolom, hogy talán méltóak lennének arra, hogy az első kötet borítója legyen. Igen ám, de mint az előbb említettem, több kép is született, és nem tudom, hogy melyiket válasszam, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán jó alapból dolgoztam-e.

A választáshoz kérem a segítségeteket. Felteszek négy képet, és minden kedves olvasómat megkérem arra, írja meg kommentben, hogy melyikre szavazz, melyik az, amelyik a legjobban elnyerte a tetszését. Ez nektek csak egy szám bepötyögése, de nekem nagyon sokat jelentene.

Előre is köszönöm minden lelkes, bátor szavazónak a segítséget!




2. kép
1. kép




4. kép

3. kép
Read More




2017. ápr. 28.

XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál



Életemben ez volt a harmadik olyan esemény, ahol könyves eseményen vettem részt. Az első ilyen összezördülés, az még három éve történt egy írói oldal által rendezett találkozó keretein belül. Ezt követően a nemrég megrendezett Író*Blogger*Olvasó - Egy helyen találkozón vettem részt. Legvégül múlt hét vasárnap látogattam ki a XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Igazság szerint nem terveztem, hogy kimegyek, de az egyik kedves író barátom, név szerint Tanley Milet meghívott, hogy menjek és töltsek vele és J.I. írónővel egy kis időt. Elvileg úgy beszéltük meg, hogy a kora délutáni órákban érkezem, de ezt egy kis technikai dolog megakadályozta. Még szombaton megfőztem a fiúknak, de amilyen kis bélpoklosok még aznap megették a két napra szánt ételt. Szóval, vasárnap délelőtt megint főzhettem. 

Tanley Milet - A könyv
De van egy jó hírem is. Aki ismer, az tudja rólam, hogy tudok, szeretek és tehetségem is van ahhoz, hogy irtózatosan gyorsan és könnyen, bárhol és bármikor eltévedjek. Na, életemben először most találtam oda elsőre. Igaz, eleinte azt hittem, hogy megint elkísért a jó szerencsém, és sikerült megint valahol máshol kikötnöm, mint ahova indultam, mert amikor kiértem a Millenárisra könyvet egy darabot sem láttam, de hamburgert, na azt már igen. Besétáltam, és arra gondoltam, hogyha megint eltévedtem, akkor legalább egy jó kis helyre sikerült érkeznem, mert igaz, hogy könyv nincs, de kaja az van. Fel is hívtam Tanleyt, hogy megérdeklődjem, most mi, merre, hány méter. Jót nevetett rajtam, mikor elmondtam neki, hogy mi a sanda gyanúm. Mint kiderült, csak egy kicsit beljebb kellett mennem a hamburgerfészken át, egészen egy köves út végéig, ott jobbra fordulnom, és már meg is érkeztem. Miért kell így eldugni valamit? Nem értem. De a lényeg, hogy megérkeztem. Pontosan délután négy órára.

Egyből a felső szintre, a galéria felé vettem az irányt, ahol Tanley már várt rám. De nem egyedül, mert a társaságában ott volt J.I írónő is. És képzeljétek, készültek a jöttömre, mert a standon belülre szereztek nekem egy széket. Amint bemutatkoztunk egymásnak J.I-vel, lepakoltam, majd leültem, és rögtön beszélgetni kezdtünk. Olyan kötetlenül tudtunk beszélgetni, mindenféle feszültség nélkül, mintha nem is akkor találkoztunk volna először. Ez persze meglepett, de egyben örültem is neki. A két írónőtől nagyon sok jó ötletet, tanácsot kaptam a könyvem kiadásához. Nagyon fellelkesültem ennek kapcsán. Miközben mi beszélgettünk, addig a standtól egy picit jobbra a Líracsúcs zajlott, ahol felolvasást tartottak. Néha-néha hallottam egy-egy szót, vagy mondatott, de nem az kötötte le a figyelmem, hanem a két írótársammal való diskurálás. Nagyon gyorsan eltelt másfél óra, és arra eszméltem, hogy nemsokára vége az egész rendezvénynek, de még nem néztem körül. Elköszöntem tőlük egy kis időre, és a nyakamba vettem a fesztet.

J.I. - Titanic 2212
Először a benti rész, alsó szekcióját fedeztem fel magamnak, és nem mentem át a másik oldalra, ahol a gyerekkönyveket árulták. Igazából, azért nem, mert nem volt okom rá. A fiam már rég nem mondható gyereknek, saját magam meg nem ebben a műfajban alkotok. A lényeg, hogy lementem a lépcsőn, és a benti részt jártam körül, hátha találok valami érdekeset, valamit, amin megakad a szemem. Sajnos, annyian voltak, hogy nem egyszer majdnem fellöktek, így sok helyre oda sem mentem.

Emlékeztek még, hogy az év elején meséltem, hogy egyezkedés alatt állók egy kiadóval? Vagyis a kiadóvezetővel váltottunk pár e-mailt, aminek az lett a vége, hogy bekérték a kéziratot, hogy továbbítják a szerkesztőnek, aki ránézz, egyáltalán érdemes-e vele foglalkozni. Ez volt januárban, azóta csend, síri csönd. Ahogy sétálgattam a standok között, észrevettem a kiadóvezetőt. Nem voltam rest, és odamentem, bemutatkoztam, és szépen, udvariasan rákérdeztem, hogy is áll a dolog. Emlékezett rám, de arra már nem, amit kérdeztem. Pontosan arra nem, hogy hol tart a kézirat, egyáltalán vissza kapta-e a szerkesztőtől. Kaptam egy ígéretet, hogy utána nézz, de... és itt jön a nagy DE. A kiadó szavait idézem:
- Az írók szeretik letagadni, hogy a kiadótól nemleges választ kaptak. Azt állítják, hogy nem válaszol a kiadó.

Hogy őszinte legyek, ezen teljes mértékben meglepődtem, és mélységesen felháborodtam. Lehet, hogy mások letagadnák, ha kapnának egy kiadótól egy nemleges választ, de én nem vagyok más. Ha ilyen történne, akkor sem esnék pánikba, csak tudomásul venném, hogy van még hova fejlődnöm. Ennyi. (Azt hiszem, ez a kis esemény megerősített abban, hogy magánkiadásban jelenik meg a Néma bűnök.) Amint ezt elmondta, én nagyon szépen megköszöntem, elköszöntem, és gyorsan távoztam a helyszínről. Inkább nem túráztattam fel magam, és a figyelmem a könyvek felé irányult.


Rengeteg kiadó jelent meg az eseményen, és annyi érdekes könyvet hozott, hogy két havi fizetésem is kevés lett volna, ha mindent megvettem volna, amit kinéztem. És ez csak a benti rész volt, még ki sem tettem a lábam az épületből. Persze, ami késett, az nem múlott, úgyhogy lassan, de a külső helyszín is a szemem elé tárult. Igaz, ekkor már pakolták össze a standokat, de sikerült szereznem két Wass Albert könyvet, az egyik a Hagyaték, a másik pedig az Adjátok vissza a hegyeimet. Mindkettőt nagyon gyorsan eltettem a táskámban, és tovább nézelődtem. Észre sem vettem, és annyira elszaladt az idő, hogy vissza kellett mennem a két írótársamhoz, ha még el szerettem volna köszönni. 


Visszatértem a galériára, ahol megvásároltam J.I. Titanic 2212 című könyvét, amit az írónő dedikált a számomra.  Tanley Milettől ajándékba kaptam a könyvét, melynek címe: A könyv. Természetesen ő is dedikált példánnyal ajándékozott meg. Ezután voltak olyan kedvesek, és közrefogtak, hogy készíthessek velük, illetve könyveikkel pár fotót.
Azért, azt még hozzátenném, hogy J.I.-nek több könyve is elkészült már, és kapható. Mindegyiknek elolvastam a fülszövegét, és nagyon nehezen választottam közülük, de a végén a Titanic 2212 nyerte meg a szívemet.
Ezután már nem maradt más hátra, minthogy ott maradtam velük a rendezvény végéig, és jót beszélgettünk írásról, olvasásról, kiadásról és mindenről, ami ehhez köthető.
Nagyon szépen köszönöm Tanley Milet és J.I. a meghívást, és beszélgetést. Nagyon jól éreztem magam veletek.
Legvégül este nyolckor indultam el a standjuktól, és mire hazaértem teljesen elfáradtam. Mégis, azt mondom, hogy megérte. Már mindkét könyvet kiolvastam, és nemsokára a molyon írok hozzájuk értékelést is.



Tanley Milet, J.I. írónők és jómagam






Legközelebb Hollótollal megyek Az ünnepi könyvhétre, ami június 8-12. között lesz. Úgy nézz ki, hogy mi tizedikén, vagy tizenegyedikén megyünk. 
Aki kedvet érezz, az nyugodtan csatlakozhat hozzánk, csak írjátok meg kommentben!!!



Read More




2017. ápr. 22.

Ahol írok, olvasok: avagy a saját kis kuckóm

Eléggé zárkózott ember vagyok, és amikor elkezdtem írni, akkor megfogadtam magamnak, hogy semmi magánéleti dolgot nem osztok meg. Azt szerettem volna, ha az emberek az írásaim alapján ítélnek meg, és nem azt nézik, hogy szőke a hajam, kék a szemem, vagy épp arról alkossanak véleményt, hogy hol és milyen tetoválásom van, milyen zenéket szeretek és a többi apró külcsínes dolgoknál ragadjanak le. Ezért is bújtam álnév mögé, mert nem akartam az írást, és a magánéletemet összekeverni. Sőt! A polgári nevemen - amit amúgy is utálok - nincs fent rólam az interneten semmi, még facebook profilom, e-mail címem sincs. Bár, az elég kellemetlenül esett, amikor szülői értekezleten mindenkinek le kellett adnia az e-mail címét. Nem néztek rám érdekesen a szülők, mikor meglátták az írói álnevemmel egybeszőtt címet. Á, dehogy! 

És ugyanez igaz a páromra is. Az egyik kollégája kérte, hogy jelöljék be egymást facebookon, mert ott egyszerűbb a kommunikáció.

- Nem vagyok fent facebookon - válaszolta a párom.

- Akkor te nem is létezel.
- Hát, én vagyok a láthatatlan ember.
Ez csak egy apró jelenet a mindennapjainkból, amikor a körülöttünk élők megtudják, hogy az internet világában nem létezünk. Egyszerűen nem értik, hogy számunkra nem életbevágóan fontosak a közösségi oldalak, mert akivel tartani szeretnénk a kapcsolatot, azokkal sokkal közvetlenebb módon, de megtaláljuk a lehetőségeket.

Most négy év után úgy érzem, itt az ideje annak, hogy bemutatkozzam egy picit. Na jó, ez nem teljesen a saját ötletem (?) volt. Az igazság az, hogy már többen is megkérdezték az éteren keresztül, hogy: pontosan ki is vagyok én? 
Nagyon jó kérdés, és elég hosszú lenne rá válaszolni, és ezt így direktbe nem tudom elmondani, ezért mindig hozok majd egy-egy kis információmorzsát. Legyen ez az első, pici lépés afelé, hogy kibújok a saját kis kényelmes komfortzónámból.

Úgy gondoltam, hogy a legjobb azzal kezdeni, ami az íráshoz feltétlenül szükséges: az írói környezet, ahol az alkotások születnek.
Minden írónak megvan a maga kis szentélye, ahol a könyveit, novelláit, prózáit stb. írja. Persze, ez nemcsak az írok kiváltsága, hanem minden egyes emberré. Most megmutatom, hogy milyen körülmények közt érzem jól magam, hol születnek a prózáim, a Kivetettek és a Néma bűnök. Hoztam két képet arról a helyről, ahol írni, olvasni, lektorálni, oldalt, blogot szoktam vezetni. Ez a saját kis szentélyem, ide senki, sem a párom, de még a fiam sem ülhet le, a gépemhez egyikük sem nyúlhat. És szerencsésnek mondhatom magam, mert ezt mindketten megértik és betartják. 
Persze, ehhez az is kellett, hogy mindannyiunknak külön gépe legyen. Amint megvalósult, abban a pillanatban életbe lépett egy kimondatlan családi szabály: egymás gépét nem szekáljuk. És mi történik, ha egyikünk gépe elromlott? Hát, így járt az illető. Azt a pár napot, míg megjavíttatjuk, kik kell bírnia.

Szóval, íme a két kép:


Azért a laptopom alatt befigyel az Ételkészítési ismeretek tankönyv. Ha másra nem is, de arra tökéletes, hogy a nekem megfelelő magasságra emelje a gépemet.







És persze az is látszik, hogy egy kisebb, apróbb puskát ragasztottam ki magamnak a párbeszédek helyes írásáról. Igaz, már nem használom, de eddig még nem volt szívem leszedni.

Ki, hol ír, vagy olvass? Ne legyetek szégyenlősek, és osszátok meg velem kommentben, mert kíváncsi vagyok rá!






Read More




XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Holnap kora délután kilátogatok a XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol egy nagyon kedves barátomat, Tanley Milet írónőt látogatom meg a standjánál. Aztán a jövőhéten hozok egy kis élménybeszámolót, illetve pár képet az eseményről. Én ott leszek, és ti?
Gyerek ki ti is, és élvezzétek a rengeteg könyvet, illetve az írók dedikálását :)
Tanley Milet szerzői oldala a facebookon
Read More




2017. ápr. 17.

Harmadik írástechnikai bejegyzés

Az elmúlt négy nap elég sokat haladtam az írással. Most nemcsak a Néma bűnökre gondolok, hanem arra, hogy indítottam a blogon egy új rovatot Életünk Oldalai címmel, és oda megírtam első élményeim az életmódváltással kapcsolatban. Emellett már rég terveztem megírni a következő írástechnikai cikket, csak időm nem volt rá, de most ezt is pótoltam. Ha úgy nézem, akkor az eltelt napok azzal teltek, amit a legjobban szeretek, vagyis az írással.


Bár, számomra is gondot okoznak a vesszők, azért összeállítottam ezt a kis listát, vagy inkább puskát, amit én is használok. Lassan egy éve annak, hogy meguntam azt, hogy lektor segítségére szorulok, ezért vettem a Magyar helyesírási szabályai könyvet, és szépen kiírogattam belőle a vesszőkre vonatkozó részt, illetve az interneten is utánanéztem a dolognak, és a kettőből gyúrtam össze egy kis összefoglalót. Saját magamnak kinyomtattam, mert elég régimódi vagyok, és számomra sokkal könnyebb, ha elakadok, akkor csak fogom ezt a pár oldalt, és fellapozom. 

Még tegnap este megírtam, és fel is tettem az oldalra a harmadik írástechnikai bejegyzést, mely a vesszők témakörét járja körül. Azt nem tudom, hogy mennyire sikerült úgy megírnom, hogy az emberi, érthető legyen, de igyekeztem elérni ezt.
Remélem, sikerült úgy összeszedni és megírni a szabályokat, hogy az tényleg érthető legyen a számotokra.

Azt még nem tudom, hogy a következő írástechnikai cikkben mivel fogok foglalkozni, de ötleteket nagyon szívesen várok és fogadok. Persze, ha egyáltalán van rá igény. Szóval, ragadjatok klaviatúrát, és írjátok meg, hogy mi az, ami gondot szokott okozni, vagy nem vagytok biztosak benne. Ha megvan a téma, akkor egy héten belül hozom az új bejegyzést.
Addig is legyetek rosszak, semmi jót ne haljak felőletek :)

A vesszőkről szóló bejegyzést itt találjatok:  Vesszők

Vagy pedig a blog jobb oldalán található Írástechnika címszó alatt.





Read More




2017. ápr. 16.

Életünk lapjai, írástechnikai bejegyzés

Pár órája felkerült a blogomra az Életünk Oldalai rovat első kis szösszenete Új élet, új élmények címmel. Már tegnap megírtam, de annyira későn végeztem vele, hogy nem volt erőm feltenni az oldalra. 

Ennek a rovatnak a lényege annyi, hogyha történik valami érdekes, izgalmas, vicces az életemben, azt ide leírom, hogy ne csak én és a családom nevetgéljünk egy-egy apró eseményen. Itt minden téma felelhető lesz, ami velem megtörtént, vagy megtörténhet. Mert higgyétek el, annyi minden adódik az életemben, amit szívesen kihagynék, mert akkor és ott kellemetlen, de utólag már csak mosolygok rajta. Néha ott tartok, hogy szeretnék unatkozni, de sajnos a sors, a végzet, vagy bármi más ezt nem engedi. Csakhogy egy példát említsek: engem már az kihívás elé állított, hogy ki kellett mennem a Nyugatiba. Ez még nem okozott gondot, az viszont már igen, hogy az agyam a Nyugati Pályaudvar nevéhez a Keleti Pályaudvar képét csatolta. Volt belőle egy kis apró malőr, ahol a rend hű őreihez fordultam segítségért. Az egyikük teljesen komolyan válaszolt a feltett kérdéseimre, míg a társa nekem hátat fordított, és csak azt láttam, ahogy a válla rázkódik. Gondolom, nem a sírástól. Bár, lehet én is így reagálnék, ha valaki odajönne hozzám, és így próbálná elmagyarázni, hogy mit keres:

- Ott fenn abba az üvegizébe van egy óra, és előtte egy tér.
Szóval, elég értelmes leírást adtam a Keleti Pályaudvaról a Nyugatinál állva.
Hogy páromat idézzem: " Melletted nem lehet unatkozni."

De visszatérve az eredeti témához. Az első rész arról szól, hogy és miként élem meg a teljes életmódváltást. Teljesen az elejétől kezdtem, pontosabban onnan, hogyan kerestem és találtam meg a megfelelő testmozgást ígérő helyet. Mivel, még ehhez tartozik maga az edzés, és étrend is, ezért ketté szedtem, mert így is elég hosszúra sikeredett.

Ha érdekel, itt elolvashatod:  Új élet, új élmények 1. rész

Aztán a következő téma, amiről még szólni szeretnék, az az, hogy holnap felteszem a blogra a harmadik írástechnikai bejegyzést, mely a vesszőket járja körül. Saját magamnak is gondom van vele, úgymond a vesszők a mumusaim, ezért pár hónapja összeszedtem a Magyar helyesírás szabályaiból az erre vonatkozó részeket, és begépeltem egy Word dokumentumba. Azóta tervezem, hogy ezt átírom, átfogalmazom érthető nyelvre. Úgy gondolom, hogy ezt még ma este megteszem, és akkor holnap olvashatjátok is. 
Kíváncsi vagyok, hogy kinél mi szokott akadályt jelenteni írás közben? Írjátok meg, és legközelebb azt a témát dolgozom fel. Szóval, ötletelni ér!


Read More




2017. ápr. 15.

Új rovat a blogon

Nemsokára indítok egy rovatot, melyben a családom által átélt eseményeket írom majd le. Nemcsak azokat, amiket együtt éltünk meg, hanem olyanokat is, melyeket külön-külön, legyen szó iskoláról, munkahelyről, orvosnál töltött időről, egy-egy viccesebb megnyilvánulásról. Ha olyan szituációt szeretnék elmesélni, ahol neveket is kell írnom, ott egyértelműen a neveket megváltoztatom.Szóval, a környezetemben élők emberek figyelmét felhívom arra, hogy bármikor bekerülhetnek ebbe a rovatba.

Az első rész még ma, de legkésőbb holnap felkerül az oldalra Új élet, új élmények címmel.




A rovat ismertetője:
Mit tehet egy írással kacérkodó anyuka, aki ajándékba kap a sorstól egy anime függő párt, és egy művész lélekkel megáldott tini fiút? Apró szösszenetek a mindennapjaikból.

Viszont a rovat címével bajban vagyok. Eddig három lehetőségre gondoltam:
1.) Életünk lapjai (elvileg ez már létezik)
2.) Életünk oldalai
3.) A magyar rém rendes család

Ha van bátor jelentkező, az nyugodtan szavazhat a három közül az egyikre, illetve bárki ajánlhat bármit, ami az eszébe jut.

Addig is, gyertek és kövessétek a facebook írói oldalam:


Read More




2017. ápr. 9.

Írók kérdőíve


Pár napja kering az interneten az írók körében ez az írói kérdőív, és megtetszett. Hogy pontos legyek, Daremo oldalán a Papírfecnis fiók blogján olvastam, és úgy gondoltam, hogy jómagam is válaszolok a feltett kérdésekre. Remélem, tudok újdonsággal szolgálni az olvasóimnak.
Jövőhét folyamán hozok egy beszámolót arról, hogy április elsején részt vettem az Imádom a könyveket facebook csoport által megrendezett Író * Blogger * Olvasó - Egy helyen címet viselő rendezvényén. Ez számomra egy teljesen új élmény volt, hiszen mint szerző jelentem meg az eseményen. Részletekkel a jövőhéten találkozhatok itt a blogon.



Akkor most következzen az Írók kérdőívének kérdései, és a válaszaim:

1.) Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?

Mint a legtöbben tudjátok egyszerre több dologgal is foglalkozom, így ez az életforma az írásaimnál is megtalálható. Szinte minden műfajban alkottam már valamit. Ezen az oldalon leginkább a fantasy regényemet osztom meg, illetve felkerültek a novelláim, prózáim és verseim is. 

2.)  Milyen zsánerekben és témákban szoktál írni?

Amikor elkap ihlet, akkor nem arra gondolok, hogy mit szeretnék írni, hanem azt gépelem le, ami épp megjelenik a lelki szemem előtt. Szóval, a téma és a zsáner nálam nem tudatos döntés, inkább egy felsőbb hatalomé.

3.) Mióta írsz?

Még sem írni, sem olvasni nem tudtam, de már apróbb verseket költöttem. Ezeket mindig a nővéreimnek szavaltam el, akik ezen jókat mosolyogtak. Aztán kimaradt jó pár év, és nagyjából négy éve kezdtem el írni.

4.) Van már kiadott/megjelent műved?

Nyomtatásban még nem jelent meg semmi írásom, de ez nem sokáig marad így. Pár hónapja Victoria Green elkérte a Köszönöm című versem, mely a legújabb regényében fog megjelenni. Emellett tavaly novemberben a Lidércfény Kulturális Magazin szépirodalmi rovatába került be a Csend... című prózám.
Idén tervezem kiadni a Néma bűnök című könyvem első kötetét. Először e-könyvben, majd nyomtatásban, de valószínű, hogy ez csak az év vége felé valósul meg.

5.) Melyik volt a legelső írásod?

Ha a gyermeteg verseimet nem nézem, akkor a Néma Bűnök első fejezetére mondhatom, hogy életem első írása volt.

6.) Miért írsz?

Nem tudom. Ezzel a két szóval tudnám a legjobban jellemezni. Nálam az írás olyan, mint másnak a levegővétel, egyszerűen nem létezem nélküle. Ha mégis meg kéne fogalmaznom, akkor a legkifejezőbb az lenne, hogy nálam ez egy belső kényszer. Páromnak azt szoktam mondani, hogy bizsereg a lelkem.

7.) Hogyan találsz időt az írásra?

Mostanában elég nehezen. Amikor elkezdtem, akkor nem volt más dolgom, mint írni. Jelenleg egy Narutos fanfinction oldal adminja vagyok, van két lektoráltam, néha becsúszik egy-egy cikk, és írástechnikai bejegyzés. Ezek olyan elfoglaltságok, melyeket nagyon élvezek, viszont rengeteg időt vesznek el a saját írásaimtól. Ezért leginkább késő este, vagy éjjel van időm írni. Nem egyszer a gép mellől indulok el a munkába.

8.) Mikor és hol szeretsz a legjobban írni?

Csak és kizárólag itthon a saját kis vackomban írok. Itt csend és nyugalom vesz körül. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet utazás, munka, iskolai szünet alatt alkotni. Ha így tennék, akkor megoszlana a figyelmem, és amit csinálok, arra szeretek teljes mértékben odafigyelni. Számomra fontos, hogy olyan dolgok, tárgyak vegyenek körül, amiket már megszoktam. Nem szeretek kilépni a megszokott komfortzónámból.

9.) Mit szoktál enni vagy inni írás közben?

Enni egyáltalán nem szoktam, inni csak kávét. Zavar, ha írok egy történetet, ott vagyok a lelkemmel, a testemmel és akkor ezt a folyamatot/érzést meg kell szakítanom azzal, hogy eszek valamit. Egyedül a kávé és cigi az, amit engedélyezek magamnak az alkotás alatt.

10.) Van íráshoz használt dallistád?

Van, de nem mindig használom. Ez nem is dallista, hanem egy jó hosszú, konkrétan három és fél órás komolyzenei válogatás. Amikor elindítom, akkor nem foglalkozom semmi mással, csakis az írással.
Persze, megesik az is, hogy nincs kedvem zenét hallgatni, vagy épp kimondottan zavar, akkor viszont a csend az, ami megfelelő számomra az alkotáshoz.


11.) Mit gondol(nak) a családod/barátaid/szeretteid arról, hogy írsz?

Hála az égnek támogatnak. Legfőbb támaszom a párom. És ő az, aki kendőzetlenül, őszintén megmondja a véleményét az írásaimról. Ő az első, és egyben legkíméletlenebb kritikusom is. Ha valami nem tetszik neki, azt mindenféle köntörfalazás nélkül megmondja. Volt rá példa, hogy egyetlen szóval jellemezte az aktuális írásom: szar. Nem esett jól, de legalább őszinte véleményt kaptam. 
A családomon kívül nem sokan tudják a környezetemben, hogy írok. Úgy gondolom, ez jól is van így. Akik pedig tudják, azok támogatnak, sőt segítenek is. Van olyan kollégám, aki úgy olvassa az írásaim, hogy kezébe vesz egy ceruzát, és a szövegben bejelöli, amit nem ért, vagy kijavítja a helyesírási hibákat, elütéseket.

12.) Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?

Természetesen magát az írást. Általában írás közben jönnek az újabb és újabb ötletek, részletek vagy veszek észre logikátlanságokat. Olyankor a szövegben piros színnel bejelölöm, és pár szóban odaírom, hogy mi az, ami nem tetszik, vagy mire kell odafigyelnem. Írás közben egy másik világban, egy teljesen más dimenzióban élek. 

13.) Az alkotás melyik része jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

A szöveg javítása. Általában mikor kész vagyok egy-egy fejezettel, úgy érzem, hogy teljesen boldog vagyok. A fellegekben járok, és pár napig nincs az az ember, Isten, bárki vagy bármi, ami ezt az érzést elveheti tőlem. Aztán kinyomtatom, és jön a feketeleves. Rengeteg elírást, logikátlanságot, magyartalan mondatot, és néhol teljesen értelmetlen bekezdéseket találok. Ezeket kijavítom, bár szívem szerint ezt másra bíznám. Ez egy nagyon aprólékos, teljes odafigyelést igénylő munka. Nemcsak a szavakat, mondatokat, bekezdéseket kell figyelni, hanem emellett teljes egészében a szöveget, illetve a szövegkörnyezetet is, hogy minden szó a helyén legyen, odaillő legyen, és mégse esek a szóismétlés hibájába. Számomra ez egy fiszi-fuszi meló, amit ha lehetne szívesen kihagynék.

14.) Milyen eszközökkel és mire szoktál írni?

Mindent másképp csinálok. Például a verseknek, prózáknak, novelláknak eszemben sincs vázlatot írni. Minek, ha itt van a fejemben az egész? Akkor inkább leülök, megírom, és a végén javítom. 
A Kivetettekkel már más a helyzet. Ott annyi a szereplő, a mellékszál, a cselekmény, hogy muszáj valami vázlatot készítenem, hogy pl. ha az egyik oldalon leírom, hogy az angyal köpenye piros színű, akkor ne írjam öt oldallal arrébb zöldnek. Igaz, ez csak egy kis apróságnak látszik, de számomra fontos, hogy minden logikusan épüljön fel. 
A Néma bűnöknél nem használok vázlatot, mert egyszerűen nincs rá szükségem, hiszen mindent átéltem, így mindent összefüggésekben látok. Valahogy csak érzem, hogy mikor kell drámait részt írnom, és mikor jön el az a pont, ahol a komolyságon egy picit lazítanom kell. 

15.) Hogyan lépsz túl az írói válságon?

Erre nem igazán tudok válaszolni, mert ha írói válságba kerülök, akkor egyszerűen nem foglalkozom vele, élem tovább az életem. Aztán eltelik pár nap és rájövök, hogy ez így nem mehet tovább, mert ki fogok esni az írásból. Ezért kényszerrel ráveszem magam, hogy leüljek a gép elé, és írjak. Akkor is, ha az első szavakkal, mondatokkal vért izzadok.

16.) Hogyan motiválod magad az írásra?

Nem igazán van ilyenre szükségem. Általában mindig írási kényszerem van. Nagyon ritka, amikor nincs arra késztetésem, hogy írjak. Szinte nincs olyan nap, hogy ne alkossak valamit. 

17.) Kik azok a szerzők, akik a legjobban inspirálnak téged íróként?

Hát, nincsenek ilyen szerzők. Inkább pont az ellenkezője igaz rám. Amikor olvasok egy jól megírt, igényes történetet, akkor nagyon le tudok törni, hogy ő milyen jót tudott írni, bezzeg én. Persze tudom, hogy ez semmi más csak önsajnálat, így nagyon hamar összeszedem magam. 

18.) Melyik könyvek inspirálnak téged legjobban íróként?

Nincs kifejezetten egyetlen könyv sem, amit fel tudnék hozni. Az tény, hogy jobban preferálom a szép -és világirodalmat, mint a kortársat, de ettől függetlenül nincs olyan könyv, mely után úgy érzem, hogy nekem írnom kell. Ez az érzés alapból bennem van.

19.) Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?

Amikor elkezdtem írni, akkor rengeteg jó tanácsot, ötleteket kaptam az írótársaktól, mégsem tudnék kiemelni egyet sem. Összességében azt mondhatom, hogy azok a vélemények, kritikák estek a legjobban, ahol felhívták a figyelmem a gyengeségeimre, és ajánlottak pár megoldást. Ezekből tudtam, és a mai napig tudok fejlődni.

20.) Milyen céljaid vannak idén az írással kapcsolatban?

Beküldtem a nevezésem a harmadik moly-antológiára. Ennek eredményét még várom. Az év vége felé szeretném kiadni a Néma bűnök első kötetét. Először e-könyvben, majd egy picit később, talán jövő év elején papír alapon is. Jelenleg ezen dolgozom, minden egyes szabad percemben írom a fejezeteket, illetve a meglévőket átírom, írok hozzá, javítom.


Minden kedves olvasómat, írótársamat biztatok arra, hogy töltse ki ezt a kérdőívet. Személy szerint, élveztem válaszolni a kérdésekre. Ha valaki kitöltötte, remélem megtisztel azzal, hogy kommentben elküldi a linket hozzá, mert kíváncsi vagyok, ki hogy ír. 






Read More




2017. márc. 29.

Néma bűnök részlet


Úgy gondoltam, hogy biztos kíváncsiak vagytok a Néma bűnökre, ezért hoztam pár részletet belőle. Ahogy haladok az írással, úgy teszek fel még több kis részt. Pontos dátumokkal nem tudok szolgálni, mert van olyan, hogy oldalakat sikerül írnom, más napokon pedig csak pár sort.



"Rengetegszer halottam már a születésemmel kapcsolatos történetet. Mivel apám abban a tudatban élt, hogy neki fiúgyermeket rendelt el a sors, ezért ezt a nézetét mindenhol, minden körülmény közt hangoztatta. Ebbe beletartozott a kórház is, ahol anyám a világra hozott. Nem létezett olyan alkalmazott az intézményben aki, ha csak hírből is, de ne ismerte volna hitvallását.
Mikor megszülettem, öregemet a kórház bejáratánál a portás már úgy köszöntötte, mint egy régi jó ismerőst. Ekkor megragadta az alkalmat, hogy felkészítse a harmadszor is szülői örömök elé néző férfit arra, hogy meggyőződése ellenére lány gyermeket kapott az égiektől. Persze ő nem hitte. Kár volt.
Szerinte csak és kizárólag tévedésről lehetett szó, így hitetlenül, fejét ingatva indult el anyám kórterme felé, mert arra a következtetésre jutott, hogy a portás valamit félreértett. Amikor felért az emeletre, végigsétált a folyóson, majd belépett a kórterembe. Az ajtófélfának dőlve figyelte, amint anyám épp visszatesz az ágy végén lévő kis kosárba. Odalépett az ágyhoz, és nyakát nyújtogatva próbálta kifürkészni az igazságot. Életében először, abban a pillanatban találkozott velem, mely megrázó élmény lehetett számára, ugyanis amikor meglátott, nem szólt egy szót sem, csak megdermedve állt egy helyben, és nézett rám. Arckifejezése sem lehetett valami szívderítő látvány, mert anyukám rögtön elkezdett sírni.
– Kislány. Így már nem is kell? – kérdezte zokogva.
– De, hazavisszük."



"Ricsi az idősebbik nővéremnek, Orsinak udvarolt. Nem tudom, hol és milyen körülmények között ismerkedtek össze. Az első találkozása apámmal mégiscsak maradandó élményt nyújtott. Nemcsak nekünk, hanem mindenkinek, aki szem- és fültanúja volt az eseményeknek.
Egyik nap Orsi átment a barátnőjéhez, hazafelé pedig már társasága is akadt, mégpedig Ricsi. Testvérem felhozni már nem merte, ugyanis nálunk elképzelhetetlen lett volna, hogy egy hímneművel állítsunk haza. Ezért a nővérkém megkérte, hogy várja meg a lépcsőházban. Persze Ricsinek más tervei voltak, dehogy akart órákat várni, főleg nem ott, ahová azt neki megparancsolták. Inkább kiállt az ablak alá, hadd lássa őt mindenki. Ha már egyszer úgyis ott van.
Telt-múlt az idő, és úgy gondolta, most már azért elég legyen, ennyit eddig egy nőre sem várt, és nem most fogja elkezdeni megmutatni ezt a tehetségét. Hát, a tettek mezejére lépett.
Teljes hangerőből kiabált a kedvesének, hogy most már ugyancsak szedje magát, hisz’ több mint két perce vár rá. Ez tűrhetetlen bánásmód egy olyan jól szituált, kedves, és nem utolsó sorban jóképű sráccal szemben, mint amilyen ő.
A mi családunknak se kellett több, mindenki az ablakhoz rohant leskelődni, hogy mégis ki az a merész, aki fényes nappal ordibál. Ilyen még soha nem fordult elő.

Miután az én édes, kedves, türelmes apámnak leesett, hogy a kiabáló srác épp
az ő legidősebb leánykájánál döngeti azt a bizonyos kaput, rögtön elfogyott az a kivételes nyugalma, mely sohasem létezett.
Közölte az önjelölt udvarlóval, hogy itt nem terem neki semmi, és ezt személyesen ő maga garantálja. Ezért - és még rengeteg ok miatt -, meg lehet fogni az egyik édes kis kacsójával a másikat, és el lehet vezetnie magát valahova máshova. Ezt ő igencsak kecsegtető és elfogadható lehetőségnek gondolta az ifjú suhanc számára. Eme nézetét azonban csak ő vallotta.
Ricsit viszont nem ilyen fából faragták. Nem volt rest válaszolni, mely szerint a neki felajánlott opció a számára sem nem kecsegtető, se nem elfogadható. És ha már itt tartunk, ő magának is lenne pár ötlete arra nézve, hogy ki, mit és mikor csináljon. Jelen pillanatban kérné az ablakból derékig kilógó úriembert, hogy most már igazán hajoljon egy kicsit visszább, mert a végén még kegyeskedik kiesni. Ebben az esetben neki kell majd mentőt hívni, amire se lelki ereje, se pedig ideje nincs, miáltal ő a csajához jött.
– Én nem tudom, hogy ki maga, de nem önhöz jöttem – kiabált fel a még mindig derékig kihajoló, leendő apósjelöltnek.
– Nem tudod, ki vagyok? Akkor elmondanám: Orsi édesapja vagyok, azé a lányé, akinek az előbb oly’ bőszen kiabáltál.
– Akkor elnézést, uram. Azt hiszem, rosszul kezdtük a remélem, hosszúra nyúló ismeretségünket. Bemutatkoznék: B. Richárd vagyok, az ön gyönyörű és kedves leányának az udvarlója. – Ahogyan a régi korokban szokás volt, meghajolt.
– Nem érdekel, ki vagy! Akkor sem kiabálsz az én ablakom alatt, megértetted?!
– Elnézést, uram, többet nem fordul elő. Megtudhatnám az ön nevét, ha már ilyen kellemesen összeismerkedtünk? – Közben azért a testvérem se esett ki az emlékei közül. – Orsi, gyere már!!!
– Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te, hogy itt mersz kiabálni?
– Kedves uram, mint már említettem, B. Richárd a nevem, melyet a kedves szüleim akasztottak a nyakamba egész életemre. Esetleg az úr feledékeny?
– Feledékeny a jó édes anyukád, az, aki elfelejtett megtanítani téged, hogy mások ablaka alatt nem ordítozunk.
– Nem kéne kiabálnom, kedves apóspajtás, ha felengedne, hogy kicsit megsürgessem az én gyönyörűmet.
– Milyen após? Nem vagyok senkinek se az apósa, és egy ideig nem is leszek. Takarodj, különben lemegyek.
– Hát, az igaz, hogy még nem após, de majd lesz. És nagypapa is, persze ha addig nem nyírja ki a kedves vej jelöltetek. Amúgy meg jöjjön bátran, beszéljük meg, mint férfi a férfival.
– Te rohadék! Felcsináltad a lányom? Most már tényleg lemegyek.
– Nem csináltam én semmit. Bár ilyen apósjelölt mellett tízszer is meggondolom a dolgot, hogy megéri-e. Mondtam már, hogy itt vagyok, nem futok el."



"Ricsinek a szakmáját illetően ácsként tengette mindennapjait, ebben a
munkakörben is dolgozott. Már amikor. Egyik nap az egész családnak sikerült egy időben az asztalhoz ülnie. Faternak, mint jó kopónak illik, kivételes szimattal áldotta meg a sors. Így neki is feltűnt a vej jelölt túlontúl sok szabadideje. Már nagyon szúrta édesapám oldalát ez a talány.
– Eccsém, te mióta nem dolgozol? – kérdezett rá.
– Megvan az már két hónapja is.
– Miért? – érdeklődött tovább.
– Tudod, tériszonyom van és legutoljára úgy megszédültem, hogy elküldtek orvoshoz. Így most táppénzen vagyok.
– Az más. Értem. – A család szép csendben eszeget tovább. Eltelik már vagy öt perc, mire apám felkiált:
– De hát te ács vagy!"


Read More




2017. márc. 15.

Néma bűnök előkészületek

Jó ideje nem jelentkeztem új fejezettel a Kivetettekből. Ennek nagyon egyszerű oka van, mégpedig az, hogyha azt szeretném, hogy még az idén megjelenjen a Néma bűnök, akkor minden mást félre kell tennem, és minden egyes szabad percemet a könyvemnek kell szentelnem. Ez persze, azt jelenti, hogy egy darabig nem lesz időm újabb novellákat, prózákat és Kivetettek részt hozni a számotokra.

Emellett a gyermekem abba a korba lépett, hogy nyakunkon a pályaválasztás, és intenzíven járunk a különböző művészeti iskolák felvételijére. Ez nemcsak időben megterhelő, hanem anyagilag sem két forint. Tudom, hogy ez a magánéletem, ami nem igazán érdekel titeket, csak gondoltam ezt is megosztom veletek, mert ez is oka annak, ha úgy érzitek, hogy mostanában nem vagyok annyira aktív.
Bár, ez nézőpont kérdése, hiszen egy oldal adminjaként most vezényeltem le egy novellapályázatot, ami nem volt épp egy leányálom. Hogy pontos legyek, szinte kész rémálom volt. 
Naivan abban a hitben éltem, hogy megírom a pályázat szabályzatát, kiteszem az oldalra a határidőket, majd csak szépen ülők, és várom az írók jobbnál jobb történeteit. Ezzel ellentétben semmi sem úgy működött, ahogy kellett volna. Kezdve attól, hogy két jelentkező az utolsó pillanatban lépett vissza, azon át, hogy a fél mezőnyt nekem kellet lektorálnom, teljesen addig, hogy egyes versenyzőknek elég nagy problémáik voltak a gondolatjellel és kötőjellel. Az antispace jelenségről már nem is beszélek. Össze-vissza használták. Például, míg az egyikük allergiás rá, és az istenért sem akarta megnyomni, addig a másikuk meg épp a fordítottja, nagyon szerette ezt a billentyűt. De a kedvencem azok az írók, akik imádták, és mai napig imádják a három pontot a mondat végén. Ha kell, ha nem...

És most csak az alap problémákból soroltam fel párat, a kiakasztóakat inkább nem is mondom. Szóval, egy novellapályázat levezénylése nem olyan egyszerű dolog, mint amit elképzel az ember. Komolyan mondom, el sem hinnétek, hogy mik léteznek. Én sem hittem, egészen mostanáig. Na jó, egyet mégis elárulok. 
Az egyik versenyző novelláját lelektoráltam, majd az oldalra való felkerülésének napja előtt visszaküldtem neki, hogy legyen ideje kijavítani. Aznap, amikor az ő történetét kellett volna feltennem megkérdeztem, hogy áll a javítással. A válasz annyi volt, hogy nem nézte, de biztos jó. Higgyétek el, hogy két kézzel kapaszkodtam az asztalba, és a magyar nyelv szlengjének minden formája megfordult a fejemben. Ja, és ezután, amikor elkezdte kijavítani, akkor rám írt, hogy ez és ez miért hiba. Elmondtam neki. Válaszként megkaptam, hogy egy másik oldalon úgy elfogadták. Nem sok tartott vissza attól, hogy közöljem vele, akkor menjen, és töltse fel oda. Ehelyett nyeltem egyet, és bólogatós Jánost játszottam. Szóval, minden türelmemre szükségem volt ahhoz, hogy a lehetőségekhez képest minden flottul menjen.

Mivel már vége az egész pályázatnak, ezért úgy érzem, hogyha egy picit is, de fellélegezhetek, nem kötnek a határidők. Most teljes időmet a saját írásaimnak szentelhetem. Már borzasztóan hiányzik, hogy leüljek írni, és kiadjam magamból a feszültséget.



Nem tudom, mit hoz a jövő, de úgy tervezem, hogy a Néma bűnök ez év decemberében jelenik meg. Persze, ez lehet előbb is, de később semmiképp. Azért mondok ennyire távoli határidőt, mert még rengeteg dolog jöhet közbe.

Igaz, már van borítója a Néma bűnöknek, de ez nem jogtiszta kép, ezért még ezen is gondolkodnom kell. Az a tervem, hogy maradok ennél a sémánál. Egy öt-hat év körüli kislányt tudok elképzelni, aki macival a kezében áll egy sötét szobában. A háta mögött egy ablak lenne, ahonnan a lány vállára esne a kintről beszűrődő fény, mely a reményt szimbolizálná. Valami ilyesmi az elképzelésem. Aztán, még meglátom, hogy ez mennyire megvalósítható.
Lassan eljutok odáig, hogy próbaolvasókat kell keresnem. Azt hiszem, már most megkérek pár embert, hogy olvassák el, és mondjanak róla véleményt. Nyilván nem teljes műelemzést várok, csak öt-hat mondatot arról, hogy tetszett-e, vagy sem. Van-e olyan rész, amit esetleg nem értett, vagy hiányosnak gondol. Végül is, csak annyit szeretnék megtudni, hogy piacképes-e az amit írók, és ahogyan írom. Szóval, minden kedves érdeklődő jelezze felém, ha kedvet kap, érezz ehhez. Legfeljebb öt ember jelentkezését várom. Előre is köszönöm.



Read More




2017. febr. 19.

Megjelenő versem, és Jiraiya Tolla pályázat

Még mindig élek, és létezem. Bár, ez jelenleg nem igazán látszik az éterben, mert a háttérben tevékenykedem egy ideje.



A tegnapi nap folyamán elérkezett a Narutos oldalon hirdetett Jiraiya Tolla Pályázat (http://mindenamisasusaku.gportal.hu/) ahhoz a részhez, ahol a szerzők az olvasók elé tárják a történeteiket.
Tegnap feltöltöttem az első beérkezett novellát, és ma este nyolckor folytatom a sort. Minden nap egy írás kerül fel az oldalra.


Erről a pályázatról, vagyis inkább ennek hátteréről később fogok hozni egy összefoglalót, mert el sem hinnétek mennyi munkát, egyeztetés, odafigyelést igényel a megszervezése, és levezénylése. Amikor belevágtam, naivan azt hittem, hogy minden flottul fog menni, erre semmi sem úgy működik, mint ahogy kéne. Részletek később.
Nemrég említettem, hogy Victoria Green elkérte a Köszönöm versem a nemsokára megjelenő Szív-hangok: Valter és Vivien című könyvéhez. Nagyon boldog voltam, és vagyok emiatt. Köszönöm szépen Victoria, hogy gondoltál rám, és tartod olyan jónak a versem, hogy bekerüljön a történetedbe 
Ha érdekelnek a könyvel kapcsolatos információk, akkor itt érheted el őket:
Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML