Keresés

2018. szept. 16.

Néma bűnök: kézirattól a könyvig


Az elmúlt pár hónap igen mozgalmasra sikeredett az életemben. Nem elég, hogy kiadásra került első könyvem, mely a Néma bűnök címet viseli, hanem kijutottam a 89. Ünnepi Könyvhétre, mint író. Ezután, vagyis pontosan egy hónapra rá megházasodtam, tizenegy év után férjül vettem a páromat. De nem siessünk ennyire előre, kezdjük az elején.
Először is egy picit mesélnék a könyvkiadás menetéről, a következő posztban a könyvheti dedikálásról, és utána az esküvőmről is megosztanék pár emléket. Bár, ez nem szervesen kapcsolódik az íráshoz, de van hozzá köze. Nem sok, de van.



Szóval, a könyvkiadás nem egy leányálom, mert nem elég annyi hozzá, hogy az ember megírja a könyvét, a törzsszöveget, és kész ülhet a babérjain, amíg nem jön egy nagy kiadó, aki úgymond felfedezi, és ő lesz az új J.K. Rowling. Ez szép és jó, de hát mégiscsak egy álom.
Most inkább maradnék a realitás talaján és elmesélném, hogy is történik mindez a valóságban. Ha kész a szöveg, akkor jön a munka második fele, amikor is körbe kell nézni a könyvpiacon, utána kell olvasni a kiadóknak, és ha minden smakkol, na, akkor lehet e-mailekkel bombázni a kiszemelt kiadókat.
Aminek megvannak a maga szabályai, teszem azt, az első levélben ne küldj semmit a kéziratból. Egy árva sort sem, csak érdeklődj, hogy erről és erről szól a könyved, ugyan regéljék már el, hogy a profiljukba illik-e vagy sem, és ha igen, akkor mi kell ahhoz, hogy bekerülj hozzájuk. Ha erre a megkeresésre válaszolnak, még akkor sincs nyert ügyed. Általában három lehetőség áll fen, jó esetben bekérik a szinopszist, amit ha elolvasnak, és jónak ítélik, akkor kérik magát a kéziratot. Ha idáig eljutsz, na, akkor lehet körmöt rágni, reménykedni, és mindenkinek az agyára menni. Ezután semmi dolgod, mint vársz, türelmesen. A másik lehetőség, hogy kapsz egy „köszönjük szépen érdeklődését, de...” kezdetű levelet. A harmadik eshetőség az, ha egyszerűen válaszra sem méltatnak. Erről van egy kis sztorim, de az majd egy másik bejegyzésben írom meg.


Én szerencsés helyzetben voltam, mert mire bekerültem a kiadó berkeibe, addigra jó pár ottani íróval ismerkedtem meg, barátkoztam össze. Ez nem jelenti azt, hogy bármiféle előnnyel indultam volna, csak egy picit jobban ráláttam a működésükre, a csapatmunkájukra, összetartásukra, és legfőképp arra, hogy magának a kiadó vezetőségének milyen követelményei vannak egy íróval szemben. Ezek után felmértem azt, hogy ez számomra elfogadható, megoldható feladat-e vagy sem. Akármilyen hihetetlen, amennyire vágytam pár éve arra, hogy a könyvem kiadásra kerüljön, annyira gondolkodóba estem a célegyenesben. Mint minden írónak, számomra is nagyon sokat jelent a saját írásom, szabályosan olyan, mintha a gyermekem lenne, csak ez nem a méhemből fakadó élet gyümölcse, hanem a mezítelenre vetkőztetett lelkem egyetlen apró darabkája. Na de, egy picit elkalandoztam, a lényeg annyi, hogy mindent számba vettem, mérlegeltem, aminek az lett a vége, hogy idén januárban kötöttem velük egy titoktartási szerződést. Ezután beküldtem a kéziratot, és vártam. Vártam, türelmesen. Aztán megkaptam a visszaigazoló levelet, melyben értesítettek, hogy igen, kiadják a könyvem, ezzel és elkezdődött az a munka, amire minden első könyves író vágyik.

A legelső lépésként a szöveget egy szerkesztő vette górcső alá. Komolyan beszélek, amikor azt mondom, hogy darabokra szedte, szétcincálta a szöveget. Rámutatott a hibákra, a logikátlanságokra, szóismétlésekre, esetleg egy-két itt-ott feltűnő vulgáris kifejezésre. Mikor visszakaptam, szinte meg sem ismertem. Ebben az időszakban az író és a szerkesztő csúnyán kifejezve magam: egymás seggében lóg. Persze nem mindent kötelező megfogadni, amit a szerkesztő ajánl. Mert azt tudni kell, hogy a szerkesztő NEM átír, nem belenyúl, nem megrövidíti a szöveget, hanem mindig csak ajánl, irányt mutat. Ezt a szerző vagy elfogadja, vagy nem. Szerencsémre egy nagyon kedves, türelmes, és emellett egy szakmailag igen felkészült szerkesztő keze alá kerültem.
Hogy ez a gyakorlatban hogyan is nézett ki, hát úgy, hogy fogtam az egész Word dokumentumot, és ahogy megírtam átküldtem a szerkesztőnek, ő átnézte, és korrektúra ablakot használva utat mutatott, ötleteket adott, átírást, törlést, kiegészítést ajánlott. Ezután visszaküldte nekem, amit tűzesetesen átolvastam, kijavítottam, egyes dolgokat megfogadtam, másokat nem. Amikor ez kész volt, akkor vissza a szakembernek, és kezdődött a második kör, ami szinte ugyanaz, mint az első, csak már nem annyi a „hiba”. Többnyire.


Második forduló után következett a korrektor, aki a már végleges szöveget bújta át, kereste meg, és jelölte be az esetleges nyelvtani, nyelvhelyességi hibákat. Ez is, pont, mint a szerkesztés két körös volt. És itt is ugyanaz a szabály, mint előzőleg, hogy a korrektor NEM javít, hanem megmutatja a hibát, és azt a szerzőnek kutya kötelessége javítani. Ennél a pontnál érkeztünk el oda, amikor kész lett a teljes szöveg, ami még nem jelenti azt, hogy nyomdakész lett a munkánk. De nem ám, mert amint ezekkel a feladatokkal végeztünk, utána az egészet átküldtem a tördelő elvtársnak. Neki az a feladata, hogy a megadott paraméterek alapján (pl. margó szélesség, sorköz, betűméret stb.) betördeli a szöveget, és mire visszakaptam már majdnem úgy nézett ki, mint egy könyv, de még nem volt az. Újfent átolvastam a saját művem, és figyeltem minden egyes apró hibára, mert ez a nyomdai fájl elkészülte előtti utolsó javítási lehetőség.
Különös gondot kellett fordítanom a helyesírásra, szó szerint vadásztam azokat a szavakat, amelyek még ennyi ellenőrzés után is átcsúsztak a rostán, illetve a sorvégeket, hogy minden egyes sor végén jól legyenek elválasztva a szavak, ne maradjanak a szövegben árva vagy fattyúsorok. Amikor minden egyes oldalt, mondatot, szót, betűt átnéztem, visszaküldtem a tördelőnek, hogy oké, rendben, mehet a dolog. A tördelő szépen megcsinálta a nyomdai fájlt, ami a nyomdához kerül, és majd ők varázsolnak belőle szép könyvecskét. De... mindezek előtt azért nem ártana a borítóval, és a fülszöveggel is foglalkozni egy keveset. A fülszöveggel nem volt gondom, mert az már évek óta az egyik mappámban várta sorsát, és a kiadónak is tetszett, így ez ennyivel le is lett tudva.


A borító nálam úgy működött, hogy míg a korrektor vagy a tördelő keze közt leledzett a kreálmányom, addig a grafikussal karon öltve bújtuk a netet, és kerestük azokat a képeket, amiket mindketten jónak találtunk arra, hogy a könyvem elejét, és hátulját beborítsa. Kapásból legalább húsz lehetséges kép landolt a gépemen, amit egyre jobban szűkítettünk, és végül csak egy maradt, amit megmutattunk a kiadónak és az olvasóknak. Hála az égnek szinte rögtön mindenki rábólintott, hogy igen, ez jó lesz. Emellett illet a témához, a szöveghez, és igen közel állt az általam elképzelt borítóhoz is. Ekkor jött a grafikus, és ráillesztette a nevemet, a címet, a hátoldalára a fülszöveget, az ISBN számot és a kiadó lógóját. Úgy ám blokk mindent, és én csak végeredményben gyönyörködhettem. Hát, tökéletes lett, legalábbis én annak láttam. Ám színre lépett egy nagyon kedves írótársam, aki már olvasta a kéziratot, és megtisztelt azzal, hogy írt rá egy ajánlót, mert a téma és a megfogalmazás éles kontrasztot alkot. Így lett végleges a könyvem.

Ami meg a blogomat illeti, tisztában vagyok vele, rég jártam erre, de az, hogy nem jelentkeztem, az nem azt jelenti, hogy a háttérben nem dolgozom. Jelenleg írom a Néma bűnök második kötetét, illetve ezzel egyidejűleg a Kivetettek fantasymat is folytatom. Viszont egy picit el kell szomorítsalak titeket, hiszen nem biztos, hogy a Kivetetteket folytatását felteszem a blogra, mert terveim közt szerepel könyv formájában viszont látni. Azért mégsem hagylak így itt titeket, ezért mondok valami kézzel fogható dolgot is. Úgy gondolom, hogy a Néma bűnök második kötete a jövő évi Könyvfesztiválra fog megjelenni, míg a Kivetetteket a Könyvhétre tervezem. Persze, ebből még semmi sem biztos, csak az én kis fejecskében tekergő gondolatok, tervek.
Azt hiszem, mára befejezem ezt a posztot, így is többet írtam erről a témáról, mint terveztem, és már nem fér bele a 89. Ünnepi Könyvhét élményei.
Remélem ezzel a kis bejegyzéssel sikerült egy picit rávilágítanom, mennyi minden szükséges ahhoz, hogy egy ötletből, szövegből, kéziratból valódi, kézzel fogható könyv legyen. Emellett abban is reménykedem, hogy vannak olyan olvasóim, akiknek valami új információval tudtam szolgálni.


Read More




2018. máj. 19.

89. Ünnepi Könyvheti dedikálás - Néma bűnök

Elég rég jártam a blogom felé, de ennek oka van. Nem is akármilyen!
Hála az égnek most már mindent elárulhatok arról, hogy mire is készültem, miért is tűntem el az éter világából. Pár napja kaptam a hírt, hogy beavathatom az olvasóimat, mivel töltöttem az időmet. Eddig nem tehettem, mert kötött a titoktartási megállapodás, melyet a kiadómmal kötöttem.




Előtte egy kis háttérinformáció:
Az elmúlt másfél hónap nem a nyugalom jegyében telt. Rengeteget dolgoztam, idegeskedtem, hogy minden smakkoljon. Mert az, hogy megírtam a Néma bűnök szövegét, és a kiadó rábólintott a kiadásra, még nem elég. Nagyon sok munkát kellett beletenni, hogy végre beérjen az elmúlt pár év fáradozása, és igazi könyv legyen a vége. És a munkából nemcsak én vettem ki a részem, hanem sokan mások is.
Azt kell mondanom, hogy az utómunkálatok sokkal nehezebbnek bizonyultak, mint maga az írás. Bár azt is meg kell említenem, hogy egy nagyon kedves, türelmes szerkesztőt kaptam, akivel nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni. Jó, nemcsak a szerkesztőről mondhatom el ezt, hanem a korrektúrázóról, a tördelőről és a grafikusról is. Igazán nagyszerű és lelkes csapat vett a szárnyai alá, és mutatták meg a szakmai oldalt. 

Ennek eredményeképp örömmel jelentem, hogy végre elkészült a Néma bűnök című könyvem!

Jelen pillanatban a Néma bűnök a nyomdában van, és a könyvjelzőkkel együtt arra vár, hogy most már könyv alakot öltsön.
Ezen felül adódott egy olyan lehetőség a számomra, ami egy első könyvesnek nem mindig pottyan az ölébe. Képzeljétek, a Néma bűnök a 89. Ünnepi Könyvhétre jelenik meg, ráadásul dedikálási időpontot is kaptam. Szóval, aki szeretne egy dedikált példányt, azt nagyon szívesen várom.

A Néma bűnök hátulján szerepel egy ajánlás, mégpedig Robin O'Wrigthly írónő tollából, aki olyan művek szerzője, mint:
- Tripiconi sztori,
- Erelem (eszetlen szerelem),
- Emlékkönyv, 
- #Wetto,
- andrea&Andrea.



Akkor most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol megosztom a pontos időt, helyet, hogy beszerezhessétek a Néma Bűnök dedikált példányát:
Megjelenés időpontja:
2018.06.07.
Helyszín:
Keressetek a 89. Ünnepi Könyvhéten az Imádom a könyveket standjánál (141-es stand), mely a Deák Ferenc utca és a Vörösmarty tér találkozásánál lesz található.
Dedikálási időpont:
2018.06.10.  17 óra

Minden kedves olvasómat szívesen várom!!!




Read More




2018. ápr. 28.

Lehetőség


Egy új borítóterv
Nem is tudom, ez már hányadik ilyen bejegyzésem, valahogy nem tartom számon. Ettől függetlenül, most itt vagyok, hogy számot adjak a ténykedéseimről. Legalábbis azokról, melyeket nem láthattok, mert a háttérben dolgozok rajtuk.
Az utóbbi időben egyre több megkeresés érkezett felém, melyeket sajnos el kellett utasítanom. Ennek nagyon egyszerű az oka, mégpedig az, hogy irtózatosan be vagyok táblázva. Három blogot vezetek egyszerre, a facebookon van egy zárt csoportom, két könyvet korrektúrázom, két könyvnél vagyok előolvasó, és akkor még nem is beszéltem a Néma bűnökről. Ezek mellett rendszeresen megjelenek könyves rendezvényeken.


Most mégis, egy pici hírrel jöttem. Ebből a piciből nemsokára lehet óriási hír is, ez már nem rajtam múlik. Mivel titoktartási nyilatkozatot írtam alá, ezért kimondott részletekkel nem szolgálhatók. Legyen elég annyi, hogy készülők egy nagy könyves eseményre, és ha Isten és mindenki azt akarja, akkor még össze is jöhet a dolog.
Szóval, az van, hogy a kéziratom már a szerkesztőnél van, közben készül a borító. Amint végzünk a szerkesztéssel, máris átkerül a korrektorhoz, majd a tördelőhöz. Ebből adódik, kivettem két hét szabit, hogy csak és kizárólag a könyvemre tudjak koncentrálni. Ha erre az időre eltűnök, akkor nem meghaltam, csak dolgozom a Néma bűnökön, hogy minél előbb a kezetekbe foghassátok.

Ha minden megy, mint a karikacsapás, akkor nemsokára jövök egy fontos, nagyszerű hírrel. Részleteket nem árulhatók el, legyen elég annyi, hogy készülők egy nagy könyves eseményre, és ha Isten és mindenki azt akarja, akkor még össze is jöhet a dolog.
A szerkesztővel, borítótervezővel, korrektorral, tördelővel már minden megbeszélve, időpont egyeztetve. Már csak egy utolsó ember válaszát várjuk, hogy mehet-e az egész. Amint tudok valamit, szólok, de addig is: Drukkoljatok!!!!







 Ejtenék pár szót a múlt heti könyvfesztiválról is:


Mike Menders-el, és Krisztinnel.
Elérhetőség: Mike Menders
Múlt héten könyvfeszten jártam, ahol kettő irtózatosan nagy dolog történt velem. Persze, a rengeteg könyvön, üdítőn, lemosható tetováláson kívül. Már délután öt körül járt az idő, amikor is az IK (Imádom a könyveket) standjánál tábort vertünk
Hollótollal (Fb. oldal),
Robin O'Wrightly-val (Fb. oldal),
Carlow Cleavelandal (Fb. oldal),
Myke Mendersel (Fb. oldal).





L.J. Wesley-vel, és Brooke-al.
Elérhetőség: L. J. Wesley
Konkrétan csak ültünk a kitett asztaloknál, és próbáltuk kipihenni a nap fáradalmait. Ekkor odalépett mellém két idősebb hölgy:
- Emilly? - kérdezte az egyikük.
- Öhm... igen - lepődtem meg.
- Mikor lesz új rész? - jött a következő kérdés.
- Honnan? - még mindig nem értettem a dolgot.
- Hát, a csoportban.
- Ja - esett le a tantusz. - Amikor a család megint alkot valami újat, bár a régi történetek közül sem írtam meg még mindent.
Hogy őszinte legyek, azt sem tudtam, hogy ilyenkor mit kellene tennem, mondanom, mert annyira zavarban voltam. Ettől függetlenül a két tüneményes hölgy még egy órán keresztül velünk együtt pihent az asztaloknál, és közben jól kifaggattak az írói munkásságomról. És még nincs végre!



Életem első dedikálása

Nemsokkal a távozásuk után odalépet hozzám egy lány, és kért egy autogramot. Tőlem. El tudjátok képzelni? Mert én még mindig nem. Pedig kellene, mert kép is készült róla. Igaz, életem első dedikálása, elég érdekes helyre került, de nem bánom, mert erre az érzésre nincsenek szavak. Egyszerűen fantasztikus!



Read More




2018. márc. 4.

Segítség, családdal vagyok

Február végén elmentem a 11. IBO-ra (Író * Blogger * Olvasó - Egy helyen), ahol több olyan szerzővel futottam össze akivel napi szinten tartom a kapcsolatot. Ők azok az emberek, akiknek néha le szoktam írni családunk egy-egy apró eseményét. Ezek főként vicces történések. Ne mindig, de az esetek kilencven százalékában jókedvet okoznak a környezetemben.



A találkozón ezekről személyesen is beszámoltam. Volt, akinek annyira tetszett, hogy azt ajánlotta, ezt írjam meg, hagyj szórakozzanak mások is. Elgondolkodtam a dolgon, és arra jutottam, hogy  a facebookon létrehozok egy zárt csoportot, ahol a családomról olvashattok apróbb szösszeneteket. Ezek nem mindig lesznek viccesek. Amolyan napló féleségnek kell elképzelni, ahol azokról a dolgokról írok majd, amik a családommal, és velem történnek/történtek, legyenek ezek az események jók, rosszak, érdekesek, érdektelenek.

Csak hogy mondjak konkrét poszt címet  is:
- pasi romantika
- gyerek szökik
- hol a férfi
- azok a módszerek, melyekkel forradalmasítjuk/forradalmasítottuk a gyereknevelést
- az élet apró-cseprő buktatóinak kikerülése, esetleg a gödörbe való robogás
- egy-egy szellemesnek gondolt, vélt beszólás
- minden, ami tükrözi az élethez való hozzáállásunk.


Felhívom mindenki figyelmét, hogy mivel a párom, és jómagam sem egy átlagos család sarjai vagyunk, ezért az életet sem úgy szemléljük, éljük meg, mint mások. A csoportban az elvont gondolatainkból, életünk eseményeiből kaphattok ízelítőt. A másik lényeges dolog, hogy ezek az események nem kitaláltak, nem hallottuk őket, hanem mi magunk személyesen megéltük.
A csoport neve: Segítség, családdal vagyok
Akinek van kedve, az jöjjön, lépjen be, és érezze jól magát!

Itt érhetitek el:



Read More




2018. febr. 10.

A kezdetek, és ahol most tartok

Az utóbbi időben rengeteg embert ismertem meg. Egyeseket az éteren keresztül, míg másokat személyesen. Elmondhatom, hogy sok olvasom  a blogos világból, közösségi oldalakról, írói oldalakról, író-olvasó találkozok során talált rám. Ezek közül nem egy emberrel működöm együtt, hogy minél előbb elkészüljön, és a kezetekbe vegyétek a Néma bűnöket. Egyelőre neveket nem mondok, majd annak is eljön az ideje.



Sokáig úgy éreztem, hogy egy helyben toporgok, és nem haladok semerre. Annak ellenére, hogy hiába írok, veszek részt a társadalmi életben, vezetek több blogot, segítek a a fiatal, kezdő íróknak az Aranypenna oldallal. Teljesen az az érzésem támadt, hogy csak megyek, csinálom, amit a szívem diktál, mégsem jutok egyről a kettőre. Az elmúlt pár hónapban ez igencsak megváltozott. Látom, hogy van eredménye a több évig tartó munkának, fejlődésnek, tudásvágynak.
Ebben nagyon sokan segítettek. Lehetett ez egy vélemény, egy kritika, ahol felhívták a figyelmem az esetleges hibákra, logikai bukfencekre, a történetvezetésre, az információ adagolásra vagy épp a helyesírásra. Amikor eljut valaki arra a szintre, hogy az alapokat nemcsak ismeri, hanem alkalmazni is tudja, akkor teljes szívemből ajánlom, hogy segítsetek másoknak is ebben. Nemcsak a kezdő írók miatt, hanem önmagatok végett is. Tapasztalatból mondom, hogy rengeteget lehet ezekből a szövegekből tanulni.

Ha elfogadtok tőlem egy tanácsot, akkor arra biztatlak titeket, hogy ha valaki ír a művetekről egy építő jellegű kritikát, akkor ne sértődjetek meg az illetőre, illetve arra, amit mond. Első körben nézzetek utána a munkásságának, és ha megfelel az elvárásotoknak, akkor fogadjátok meg azt, amit elétek tár, mint hibát. Persze, nem kell mindent feltétlenül szentírásként kezelni, de azért érdemes odafigyelni arra, amit mond. Volt olyan bétázottam, hogy bejelöltem neki egy részt, mert stilisztikailag kilógott a szövegből. Amikor már harmadszorra küldte vissza átnézésre, még akkor sem volt hajlandó kijavítani. Ilyenkor nem tud az ember mit tenni, mint azt, hogy utoljára felhívja rá a figyelmét, és majd eldönti, hogy javítja-e vagy sem. Ez alól kivétel a helyesírás, mert ott konkrét szabályok vannak.
Emellett vannak olyan írótársaim, akik megkértek egy-egy kisebb segítségre. Ezek a megkeresések nagyon jólesnek, mert azt jelentik a számomra, lassan, de haladok a célom felé, és már fejlődtem annyit az elmúlt évek során, hogy ők keresnek meg engem és nem fordítva. Ez bizakodással és örömmel tölt el. Ettől függetlenül nem vagyok lektor, korrektor, szerkesztő, semmilyen megmondó ember.

Aki kéri, annak elolvasom az írását, és próbálok egy értelmes véleményt adni neki arról, hogy mi tetszett, és mi nem. Mindig megmagyarázom, hogy mi nyerte el a szimpátiám, és miért, de ez igaz a másik oldalra is, amikor valami, valamiért nem stimmelt az írásban. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos. Nem csak azt mondom el az illetőnek, hogy tetszett vagy sem, mert abból nem tanul semmit, hanem azt is megosztom vele, mit, miért gondolok úgy, ahogy leírtam neki.
Ezek az írások nem pár oldalasok, hanem kiadás előtt álló egész könyvek. Sőt, olyan író is felkeresett, akinek ez már a harmadik megjelenő kötete lesz. Jelen pillanatban három könyv pihen a gépemen, arra várva, hogy belekezdjek. Jó, ez így nem igaz, mert már mindegyiket elkezdtem olvasni, és jegyzetelni azokat a részeket, amiket majd megemlítek az íróknak.

Egy idő után arra vetemedtem, hogy elindítottam egy rovatot a blogon, ami kimondottan az írástechnikával foglalkozik. Ezt a jobb oldali menüben találjátok, és ha minden igaz, akkor a napokban jön a következő bejegyzés. Ezen belül érintem majd a ne mond, mutasd szabályt, a hitelességről is szót ejtek, illetve bekacsintunk a stilisztikába is. Az még kérdéses, hogy a világépítés is belefér-e, vagy azt egy újabb írástechnikai bejegyzésben foglalom össze.


Sok embert, írót, olvasót megismertem az elmúlt pár évben, és amikor megtudták, hogy van egy blogom, akkor két esett állt fent. Az egyik, hogy automatikusan besorolt a bloggerek közé, a másik pedig az, hogy egyszerűen rákérdezett. Személy szerint a második lehetőségnek jobban örültem, mert így nem kerültünk kínos szituációba, ami az első verziónál azért megesett.
Igen, tiszta lelkiismerettel kijelenthetem, hogy nem, nem blogger vagyok, hanem író.
Lehet, most egyesek felhúzzák a szemöldöküket erre a merész kijelentésre, de hadd idézem az egyik kiadó tulajdonosát:


 "Író az, aki ír."

Szóval, ezután merem én is állítani, hogy író vagyok. Igaz, hogy kezdő, amatőr, szárnypróbálgató, de író. Mindezek ellenére higgyétek el, még mindig van hova fejlődnöm, van még mit tanulnom. Ez a tanulási folyamat nagyon sok rétegű dolog, és nagyon sok helyen van lehetőségetek  rá. Hoznék rá jó pár példát.
Talán az első és a legfontosabb része a tanulási folyamatnak az, ha olvastok. Így nemcsak rengeteg érdekes, jó történettel találkoztok, hanem szórakozva szippantjátok magatokba a tudást. Észrevétlenül ivódik belétek a helyesírás, a történetvezetés, a dramaturgia ív, és minden ilyen apró nyalánkság.
A következő, amit megtehettek, hogy rengeteget írtok. Nekem nagyon sokat segített az, hogy egy éven keresztül, minden egyes nap írtam legalább egy oldalt. Több mindent írtam pl. novellát, prózát, blogbejegyzést, naplót, jegyzetet a Kivetettekhez. Mindegy, hogy mit, a lényeg az volt, hogy írjak. Ezeket szépen kinyomtattam, eltettem. Majd egy év múlva elővettem, és minden egyes oldalt lebétáztam saját magamnak. Aztán újból bepötyögtem őket a gépbe. Tudom, egy picit macerás, és hosszadalmas folyamat, de megéri.
Ezután következett az, hogy megkeresett két író, hogy segítsek nekik. Elvállaltam a bétázásukat (szakmailag korrektúra), de előtte felhívtam a figyelmüket arra, hogy nem ez a hivatalos szakmám. Elfogadták, mert úgy gondolták, ez is több mint a semmi, és több szem többet lát. Ne tudjátok meg, hogy az első időkben milyen mondatokkal találkoztam. Csak ültem a gép előtt, és azon gondolkodtam, ugyan mit is szeretett volna írni az illető. Aztán a szövegkörnyezet megadta választ. Itt egy példa (persze az író engedélyével):


"Ez az ördögi hang keresztülszáguld a gerincemen."


Beindult a fantáziám, és egy picit kibővítettem:
Aztán a harmadik csigolyánál megtelepszik, sátrat ver, és portyázni jár az ötödik és hatodik csigolya közt elterülő lankás csontok kikopott porcaira.


Majd eltelt egy kis idő, és azt vettem észre, hogy az író sokat fejlődött, mert egy oldalt nem egy óra alatt néztem át, hanem jóval kevesebb idő alatt. Így mindketten jól jártunk. 
Azért csatolnék ide két képet arról, hogy néz ki nálam, ha a saját történetem kell átnéznem, javítanom. Az első amikor megírom, majd a számítógépen bejelölöm magamnak a hibákat: pirossal a helyesírási hibák, kékkel a szóismétlések, lilával a logikai bukfencek vannak jelölve. Kérem szépen, így néz ki a nyers változat:



Ezután kinyomtatom, újból átolvasom, és kijavítom azokat a részeket, amiket rossznak gondolok. Tollal húzgálok, átírok egyes szavakat, vagy épp narancssárga szövegkiemelővel, egész bekezdések húzok át. Aztán, ha elkészültem ezzel, akkor a gépben is javítom. Majd jön az utolsó ellenőrzés, amit már nem én, hanem azon lelkes kollégáim végeznek, akik szívesen olvasnak tőlem. Ők már felkészülten ceruzával, tollal fogadnak. Amikor visszakapom tőlük, akkor jövök megint én. De ez már a végleges változat lesz.
Íme a saját javításom papíron:





Ezekkel az apró trükkökkel rengeteget lehet fejlődni, és úgy érzem, hogy az elmúlt egy év volt számomra a legmeghatározóbb ebből a szempontból. Idén jutottam el odáig, hogy nemcsak másoknak segítek, megkeresnek írók, hanem előveszem a régi írásaim (amik itt a blogon is olvashatóak), és egyesével mindegyiket átjavítom.
A fejlődés szempontjából az sem egy elhanyagolható tény, hogy januárban elmentem egy íróiskolába. De erről majd egy külön blogbejegyzés keretén belül számolok be nektek.

Persze, mindezek mellett a legeslegfontosabb, hogy a Néma bűnökkel haladjak. A facebookon már kitettem egy képet arról, hogy a tizenegy fejezetből kilencet befejeztem. Ha jól számolom, már csak tizenkétezer szó, és kész a végleges a verzió. Ez valószínűleg még februárban elkészül. A szerkesztővel úgy beszéltük meg, hogy március elején küldöm át neki, és akkor nekiállunk javítani.

Mindent összevetve: négy éve kezdtem el írni, mindenféle előképzettség, elképzelés nélkül. Csak leültem a gép elé, és leírtam a gondolataim, érzéseim. Annyira rákaptam az ízére, hogy most már egy napot sem bírok ki, ha nem írhatok.

Ezúton is szeretném megköszöni minden olvasóm figyelmét, véleményét, kritikáját:

Köszönöm!




Read More




2018. jan. 21.

Helyzetjelentés II.



Elég sok minden történt az utóbbi időben, és egyszerűen nem volt időm arra, hogy írjak a blogomra. Hol is kezdjem? Talán a legelején, pontosabban időrendi sorrendben. 
Támadt egy új ötletem. Jó, nem új, mert már rég gondolkodtam rajta, de még csak most jutottam el odáig, hogy meg is valósítsam. Ez pedig, nem más, mint az, hogy a Magánvélemény rovatnak létrehozok egy új blogot. Erre azért van szükség, mert ahogy rakom ki az oldalak linkjét, úgy egyre jobban lejjebb csúszik minden, és egy idő után már igencsak zavaró lesz. A másik része a dolognak, hogy szeretném szétválasztani az írásaimat a véleményemtől. Ezzel egy kis rendet teremtek a káoszban, amiben élek. Szóval, amilyen türelmes vagyok, rögtön bele is vágtam az új projektbe. (Csak azért, mert nincs elég dolgom.) Igen ám, de szembesültem egy új problémával, jelesül azzal, milyen nevet találjak neki. Ezt is megoldottam, hiszen egy közösségi oldalon az olvasóimmal megszavaztattam, és végeredmény az Emilly elszabadul lett. Nem is tudom, miért erre adták le a voksukat? 
Itt találjátok az új blogot, ahova nyugodtan feliratkozhatok, követhetitek, sőt, hozzá is szólhatok. 


A következő hír, amit megosztanék veletek, az mi más lenne, mint a Néma bűnök. Igen szépen haladok vele. Hoztam egy kis statisztikát arról, pontosan hol tartok: 
- karakterek (szóközökkel) 256.361 
- szavak száma 38.714 
- oldalak száma 272






Szerintem, most már biztosra mondhatom, hogy tartani tudom az ütemtervet, és február végéig be tudom fejezni az első kötetet. Persze, ehhez az is kell, hogy ne vállaljam túl magam. Ami nem lesz könnyű feladat, mert több helyről is kaptam megkeresést. 

Az egyik ilyen egy író felkérése, hogy korrektúrázzam két könyvét. Nagyon megtisztelőnek éreztem a dolgot, de mivel ez nem a szakmám, így elég nehéz döntés volt. Előre szóltam erről az illetőnek, nehogy esetleg valamit félreértsen ezzel kapcsolatban. Eddig is vállaltam lektorálást (hivatalosan szerkesztést) az egyik barátnőmnek, de ugye a kettő nem ugyanaz. Más, amikor segítesz valakinek, és teljesen más, ha valaki felkér, és ráadásul még fizetni is akar érte. A végén abban állapodtunk meg, hogy korrektúrázok neki, ő cserébe elkészíti a Néma bűnök új borítóját. 



Aztán a következő nagy meglepetést L.J. Wesley író okozta, ugyanis a napokban megkeresett, hogy legyek a nemsokára megjelenő Brooke - Testem a börtönöm című könyve egyik előolvasója. Azért, ez is elég váratlanul ért, soha nem gondoltam volna ezt. Az egy dolog, hogy olvastam már tőle, dedikálta is a saját példányom, sőt, személyesen is ismerem, de ez még nem ok arra, hogy egy megjelenő könyv előolvasását kérje valaki. Mert ha meggondolod, elég komoly hátránya származhat az írónak abból, ha csak úgy küldözgeti a kéziratát. Örülők, hogy megbízik bennem ennyire. 



Még nincs vége a sornak, mert tegnap részt vettem az Imádom a könyveket (röviden IK) szervezésében Az első könyvem (leendő íróknak) workshopján. Hát, nem is tudom, mit mondjak. Nagyon vártam már, de most nem szeretnék részleteket elárulni, mert nemsokára jövök egy élménybeszámolóval. Itt a link, akit érdekel, az olvasson utána: 


Jövő héten pedig ugyancsak az Imádom a könyveket rendezésében lesz megtartva az idei első, de szám szerint a 10. Író*Blogger* Olvasó - Egy helyen ( röviden: IBO ) találkozó, melyet már nagyon várok. Megígértem Krencz Nóra írónőnek, hogy ott találkozunk, és dedikálja nekem a Megszámlálhatatlan könyvét. 

És még van ám teendőm. Az egyik írótársamnak eddig is bétáztam, és ezután is fogok. Attól, hogy beindultak az események, és egy csöppnyit el vagyok havazva, nem szeretném cserbenhagyni. Emellett van egy másik barátom, akinek úgyszintén néha-néha szoktam bétázni. Most ő is képbe került, és nagyon szívesen segítek neki. Ő az, akire bármikor, bárhol számíthatok, ezért úgy érzem, ennyit megtehetek érte. 

Mint azt tudjátok egy írói oldal szerkesztője vagyok, ahol minden kedves író művét szívesen látjuk és fogadjuk. A lényeg annyi, ha szeretsz írni, és szeretnéd másokkal is megosztani a történeted, akkor nézz át az oldalra, küld be az írásod, és felteszem. Az oldalon történeteket olvashattok, írhattok hozzájuk véleményt, de a legfontosabb, hogy érezzétek jól magatokat. Ehhez kapcsolódik, hogy idén újból megrendezésre kerül a Jiraiya Tolla novellapályázat, melyet már kiírtam az Aranypenna oldalára. 
Idén bevezettem pár új változtatást, például már nincs megkötés, minden műfajú novellával lehet jelentkezni. Keresd fel az oldalt, és ha kedvet kaptál, akkor jelentkezz: 



És végül, de nem utolsósorban, de még mindig Aranypenna oldalhoz kötődően. Az ünnepek alatt vettem egy domaint, és tárhelyet, így az oldal nemsokára el fog költözni. Igazából, már csak a programozóra várok, hogy legyen kész. Elvileg január végére ígérte, szóval nagyon izgatott vagyok, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy azt megálmodtam. Az oldalon található történetek, vélemények, kritikák, szóval az egész oldal, és annak tartalma importálva lesz, nem fog elveszni semmi. Egyelőre így nézz ki: Aranypenna

Mindent összefoglalva, az hogy nem hozok új részt a Kivetettekből, nem írok új novellát, prózát, illetve nem posztolok minden nap a blogomon, nem jelenti azt, hogy eltűntem, nem törődöm az írással. Épp ellenkezőleg, szinte csak azzal foglalkozom. 


Read More




2018. jan. 7.

Jiraiya Tolla pályázat és új írói oldal


Lassan egy éve annak, hogy Celiával Celinnel együtt átvettük a Minden, ami SasuSaku anime fanfiction oldal vezetését. Úgy érzem, ez idő alatt elég sok minden változott, ami nem biztos, hogy mindenki tetszését elnyerte. Például fél éve megváltoztattuk a nevét Aranypennára. 
Sajnos, igen megfogyatkoztak a Naruto témában alkotó írók, ezért egy picit nyitottunk az írók felé. És megint jön egy sajnos, mert ez a pici nyitás sem hozta meg a várt eredményt. Akkor eljutottunk arra a pontra, hogy két lehetőség állt előttünk. Az egyik, hogy minden marad úgy, ahogy van, de ezzel halálra ítéljük az oldalt. Ezt mindenképp el szerettük volna kerülni. A másik pedig az, hogy nyissuk meg kapuinkat minden műfaj, azon belül minden zsáner előtt előtt. Tudjuk, sok írónak nem tetszett az ötletünk, ezzel mégis a fejlődés útjára léptünk. A kinézetet is ehhez mérten alakítottuk, és fogjuk alakítani. 
Szeretnénk a későbbiekben egy igazi írói közösséget létrehozni versenyekkel, találkozókkal, sőt, ha van rá igény, akkor esetleg egy nyári tábor megszervezése is szóba jöhet. Persze, minden rajtatok áll vagy bukik.

Az ünnepek alatt vettem egy domaint, és egy tárhelyet. Emellett a programozóval is lebeszéltem a dolgot, és pár héten belül megcsinálja az új oldalt. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ezután aranypenna.hu leszünk, és rengeteg új funkcióval bővülünk.

Csak pár példát mondok:
– a tizennyolc felettieknek szóló történeteknél felugrik majd egy ablak, ami rákérdez az olvasó korára,
– az író regisztrálás után maga tölti fel a történetei, majd kap egy e-mailt, hogy engedélyezve lett vagy sem,
– fórum,
– automatikus email-küldés, ha valaki történetéhez komment érkezett,
– az íróknak saját profil, ahol maguk írhatják be az adataikat, meg amit akarnak,
– saját maguk törölhetik a történeteiket, kritikáikat,
 és még sok más.

Szóval, már nagyon várom, hogy végre kész legyen az egész. Igaz, ez nem olcsó mulatság, nem egynapos munka, és nem kevés idegeskedéssel jár. Szegény programozót már akkor leverte a víz, mikor elmeséltem az ötleteimet. A történeteitek miatt nem kell izgulni, az egész adatállomány úgy ahogy van, átkerül az új oldalra.

Egyelőre így nézz ki az új oldal: aranypenna.hu
Még sok rajta a tennivaló, de bízunk a szakemberben, hogy már csak pár hét és elköltözhetünk. 



Jiraiya Tolla pályázat

Tavaly első alkalommal megrendeztem a Jiraiya Tolla novellaversenyt. Már akkor azt terveztem, hogy ebből éves hagyományt teremtek. Aztán közben megváltoztak a dolgok, és így a pályázat kiírása egy picit csúszott, és a szabályzatot is átalakítottam, hogy az is az oldalhoz igazodjon.
A legfontosabb változás, hogy az idei évtől kezdve a kihívásra minden műfajú írást lehet jelentkezni, semmilyen megkötés nincs. Gondolom az egyértelmű, hogy mivel ez egy novellaverseny, ezért verset, kisregényt prózát nem tudunk elfogadni.
Az oldalon bal oldalt a Jiraiya Tolla menü alatt megtaláljátok az idei szabályokat. Azért ide is kiírom a fontosabb határidőket:
Jelentkezési határidő: január 21.
Kulcsok kikerülése az oldalra: január 23. 
Az írók által választott kulcsok beküldése: január 27.
Visszaigazolás a megszerzett kulcsokról: január 28.
Beküldési határidő: március 1.
A történetek kikerülésének ideje: március 3.
Eredményhirdetés: az utolsó feltöltött novella utáni harmadik napon.
Minden nap kettő, legfeljebb három novellát teszünk fel az oldalra, hogy mindenkinek legyen ideje elolvasni, és pontozni a történeteket. A többi részletért látogassatok el az oldalra:
Aranypenna




Read More




2018. jan. 2.

Helyzetjelentés I. (kétszázhúsz oldal)

Tudom, azt ígértem, hogy most egy picit, ha nem is szüneteltettem a blogon a bejegyzéseket, de azért a kisebb novellákat, prózákat, Kivetettek következő részét egy kicsit hátrébb félreteszem.
Attól, hogy nem vagyok minden nap szem előtt, az még nem jelenti azt, hogy csak ülők a babérjaimon, és nem csinálok semmit. Dehogy!

Mint már többször említettem, ennek oka a Néma bűnök című könyvem, melyen gőzerővel dolgozom. 
Fél év után megjött az ihlet, a kedv, a motiváció ahhoz, hogy végre befejezem az első kötetet. 

Szóval, nagyon jól haladok vele. Amivel eddig elkészültem, azt megformáztam, hogy úgy nézzen ki, mint egy könyv. Ezen le tudom mérni, hogy mikor mennyit haladok, illetve a magamnak tett ígéretet is be tudom tartani. Igen, az volt az egyik újévi fogadalmam, hogy mostantól minden egyes áldott nap leülök, és írok valamennyit. Ha ez csak fél oldal, vagy két sor, akkor annyi, ha esetleg ennél több, az már csak jó. Ezért is írom ezt a bejegyzést, mert így nemcsak én, hanem ti is tudjátok, hogy hol tartok. Most kérdezhetitek, ha szeretek írni, akkor miért kell erre rávennem magam, miért nem természetes ez a folyamat. Nagyon őszinte leszek. Emlékeztek még az első írástechnikai bejegyzésemre  (amit itt találtok), ahol a legelső tanácsom az volt:

Takarodj le a net-ről!!!


Na, ezt sikerült nem megfogadnom. Ahányszor a gép elé ülök, hogy na, akkor én most jól írni fogok, akkor jön a kisördög, és suttog a fülembe. Ezért, bekapcsolom a laptopon, és rögtön felmegyek a hálóra, miközben azzal hitegetem magam, hogy csak az e-maileket nézzem meg. Aha, gondolom én. A vége pedig az, hogy mire észbe kapok, addigra már majdnem éjfél, és nem írtam egy árva szót sem. Ennek, a mai naptól vége. Esküszöm.



Arra gondoltam, hogy hetente egyszer felteszek pár szót arról, hány oldalt sikerült aznap legépelnem. Így talán nem leszek lusta dög, és tényleg be fogom tudni tartani a saját magamnak szabott határidőt. Legrosszabb esetben arra számítok, február végére végzek a törzsszöveggel, de az álmom az, hogy ez egy hónappal előbbi időpont legyen, vagyis január végén bekövetkezzen. Rajta vagyok az ügyön.

Arról már nem is beszélek, hogy az első kötetet háromszáz oldalasra terveztem, és jelenleg kétszázhúsznál járok, pedig még mindig van mit mesélnem. Lassan elfogynak az események, amelyeket meg szeretnék írni, és így, már úgy érzem, tényleg nincs messze a vége. Gondolom az nem baj, ha picit hosszabb lesz, mint amire számítottam.

Akkor, ha jól számolom összesen négy helyzetjelentést fogok hozni. Legalábbis reményeim szerint. Ez itt az első, és legkésőbb jövőhét kedden jön a következő. Ez is egy plusz motiváció a mindennapi írásra.


Már a fülszöveg is megvan. Mit gondoltok róla?

"Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik, ugyanakkor az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán létezik, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. Családon belüli erőszak nagyon is létezik, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték."

Még egy utolsó kérdés: azon gondolkodom, hogy készítettek a könyvhöz pár könyvjelzőt, és kisorsolom őket. Vélemény?






Read More




2017. dec. 28.

Családi tragédia, Néma bűnök

Az elmúlt fél évben egyáltalán nem voltam tevékeny semmilyen platformon. Nem vezettem rendszeresen a blogomat, nem írtam a történeteimet és egyetlen könyves eseményre sem mentem el. Hovatovább, még a barátaimmal sem tartottam a kapcsolatot. Egyszerűen nem kapcsoltam be a gépet, valahogy úgy éreztem, hogy irtózom tőle. Csak arra összpontosítottam, hogy túléljem a mindennapokat, lelkileg a felszínen tudjak maradni. Az életem arról szólt, hogy bementem dolgozni, majd az itthoni teendőket láttam el. Mindeközben mindenkinek a környezetemben azt mutattam, hogy minden rendben van. Gondolom, sokatoknak volt ilyen időszak az életében, amikor azt érezte, hogy semmi sem jó.
Majd pár hete, megelégelte ezt az egészet a párom, bekapcsolta a gépet, leültettet elé, hogy most már kezdjek magammal valamit, mert ez így nem mehet tovább. Akkor nagyon mérges voltam rá, de utólag belátom, igaza volt. Nem állítom, hogy egyik percről a másikra túltettem magam a nyári eseményeken, de lassan, apránként újból életre keltem. Már épp a visszatérésen gondolkodtam, amikor szembejött velem egy lehetőség, a kilencedik ÍBO. Erről már írtam egy élménybeszámolót, és azt ki is tettem a blogomra. Részletekbe nem szeretnék bocsátkozni, de azért annyit elárulok, hogy nagyon jól éreztem magam, és sok érdekes embert ismertem meg személyesen. Azért írom, hogy személyesen, mert eddig csak a munkásságukat ismertem, a könyvek mögött álló embert nem. 

Elég sokszor megfordult a fejemben, hogy minden olvasómat, ismerősömet tájékoztatom arról, hogy miért nem válaszoltam egyetlen megkeresésre sem. Úgy érzem, ez lett volna a helyes, mégis képtelen voltam rá. Ám, most úgy érzem, ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Nyár közepén elhunyt apukám. 
Nagyon hirtelen történt a dolog. Még aznap, a halála előtt előtt pár órával személyesen beszéltem vele. Ez egy szerdai nap volt, és azt terveztük, hogy szombaton az egész család kimegy a strandra. Amellett, hogy már nyugdíjas éveit töltötte, még dolgozott. Saját szállítmányozó céget vezetett, és egyszerűen nem állt meg egy percre sem. El tudjátok képzelni, amikor este fél nyolckor azzal váltok el egymástól, hogy akkor még beszéltek a szombattal kapcsolatban, majd este tizenegykor hívott anyám. Azt hiszem, míg élek, emlékezni fogok arra beszélgetésre. 
- Szia! Fent vagy? - kérdezte.
- Igen. 
- Apád meghalt. 
- Tessék? - kiabáltam a telefonba.
- Apád meghalt. 

Az öreggel sokáig nem voltunk puszipajtások, ahányszor beszéltünk, mindig üvöltés, fenyegetőzés lett a vége. Ez az állapot egy éve megváltozott, és kezdett kialakulni egy igazi apa-lánya kapcsolat. Apám tette meg az első lépést, de én még mindig fenntartásokkal kezeltem a közeledését. Megtartottam azt a három lépés távolságot. És ezt, most már bánom. 
Sőt, a halála előtti szombaton bocsánatot kért tőlem a gyerekkorom miatt. Életünkben először, akkor tudtunk úgy leülni beszélgetni erről a témáról, hogy nem sértődés, veszekedés lett a vége, hanem mindketten beláttuk, hogy voltak dolgok, amiket elrontottunk. Akkor nagyon boldog voltam, és komolyan hittem benne, hogy teljes mértékben megváltozott a kapcsolatunk, lett egy új alap, amire építkezni tudunk. És aztán... négy nap múlva meghalt. Szerintem, senkinek sem kell mondanom, hogy ez mekkora lelki törést okozott. 
Arról még nem is beszéltem, hogy ez nemcsak érzelmileg volt kihatással az életemre, hanem nagyon sok mindent kellett a kezembe vennem. Gondolok itt a temetés elintézésére, a hagyatékra, a cég felszámolására és egyéb folyamatban lévő ügyeket kellett lezárnom. A családi állapotok sem úgy alakultak, amire az ember ilyenkor számít. Ugyan van két nővérem, de ők mindenből kihúzták magukat. A részleteket nem mesélem el, majd a Néma bűnök harmadik kötetében úgyis leírom.



És akkor elérkeztünk a Néma bűnök kézirathoz, melyet már évek óta írok, és csiszolgatok. Páran biztos tudjátok, hogy ez a könyv az életemről, a gyerekkoromról szól. Leírok benne mindent, amiket átéltem, túléltem. Három kötetesre tervezem, amiből az első már elkészült. Vagyis, pár héten belül kész lesz a nyers szöveg. Ha jobb oldalra néztek, akkor a második kötet borítóját láthatjátok.
A Néma bűnök úgy kapcsolódik apuhoz, hogy konkrétan róla szól a könyv. (Legalábbis az első kötet, mert a következőkben előtérbe kerülnek új szereplők is.) Mindent őszintén elmondok benne, azokat az eseményeket, melyeket egész életemben titkoltam, pedig a legszívesebben üvöltöttem volna. Meztelenre csupaszítom a lelkem az olvasóim előtt.
Igen, ez volt a terv, csak hát, nyár közepén történt a fentebb említett tragédia, és vegyes érzéseim voltak ezzel kapcsolatban. Egyfelől, teljesen letaglózott, és nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy nemcsak könyvet, de az egész írást abbahagyom. Aztán kezdtek leülepedni a dolgok, reálisabban láttam az eseményeket. Akkor eldöntöttem, hogy márpedig megírom. És nem azért, hogy ezzel bárkit is megbántsak, sárba tiporjak, hanem azért, mert úgy érzem, ezzel tartozom neki. Az emlékének. 
Most kérdezhetitek, ezt mégis, hogy gondoltam. Egyelőre nem mondok semmit, mert a Néma bűnök három kötetéből mindent megtudtok.

Remélem, ezek után megértitek, ha még egy picit nem jelentkezem új írással. Egyelőre felfüggesztettem a Kivetettek folytatását, a novellákat és minden olyan tevékenységet, mely elvonná a figyelmem a Néma bűnökről. Abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy teljes mértékben kész, akkor újból nekiállok, és friss részeket hozok a Kivetettekből. Addig, a türelmeteket kérem.








Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML