2017. jún. 25.

Magánvélemény

Jó szokásomhoz híven rengeteget olvasok, ami független a könyv műfajától, szerzőjétől. Tudom, hogy egy picit őrült vagyok, és nem kicsit látom máshogy a világot, mint a legtöbben. Talán, ez lehet az oka annak, hogy nagyon félek a szellemi elbutulástól. Ne értsetek félre, nincsenek még erre utaló jelek, és a családomban sem fordult elő ilyen, de jobb megelőzni a bajt. És ha én egyszer valamit a fejembe veszek, akkor nincs az az ember, aki meg tudna győzni az igazáról. Hiába mondják, hogy kemény a fal, ne menj neki, addig nem hiszem el, amíg meg nem tapasztalom. Szóval, ez is egy ilyen dolog. Úgy gondoltam, hogy már most teszek annak érdekében, hogy még véletlenül se fordulhasson ez elő. Így pár hónapja bevezettem, hogy minden egyes áldott nap százötven oldalt olvasok, és napi egy oldalt írok. Ezt általában tudom is tartani. Igaz, pár hete a százötven oldalból csak százat sikerült megvalósítanom, de ennél lejjebb nem adom.

Az jutott eszembe, hogyha már ennyit olvasok, akkor ezt valahogy, valamilyen formában rendszerezni kéne. Ezért nemrég felregisztráltam molyra, és ott írogattam egy-két könyvhöz értékelést, csillagoztam, meg mindenfélét csináltam, amit nem akartam. Számomra teljesen kaotikus, átláthatatlan a rendszer. Például tudom, hogy vannak polcok, meg kívánságlista stb., és néha tudom ezeket használni, néha nem. Egyszer sikerült valami jelzőt betennem valamilyen karcra (abban sem vagyok biztos, hogy így hívják). Na, az azóta is úgy áll. Egy kicsit besokalltam tőle, ezért úgy döntöttem, hogy egyszerűbb, ha itt a blogon indítok egy rovatot. Persze, ez nem jelenti azt, hogy feladtam ezt a molyos próbálkozást, de egyelőre szüneteltettem. Helyette a blogommal szeretnék egy kicsit többet törődni.


Innentől kezdve nemcsak molyra, hanem ide is fel fognak kerülni azok a könyvek, melyeket elolvasok, és tartok annyira jónak, rossznak, esetleg semlegesnek, hogy pár szóban megemlítsem. Nem minden olvasmányom kerül fel, mert akkor egész nap mást sem csinálnék csak ezt az új rovatot írnám. Ennek a rovatnak a neve:
Magánvélemény.



Azért választottam ezt az elnevezést, és nem a könyvkritikát, mert az egy külön műfaj, melynek megvannak a saját maga szabályai, formai követelményei. Meg azért annyira komolyan sem veszem a dolgot, hogy márpedig minden héten minimum egy könyvet értékelek. Annyi az egész, hogyha elolvasok valamit, akkor pár szóban, vagy mondatban leírom róla a saját, személyes véleményem. Ennyi. Nem több. Ha lesz valaki, aki elolvassa ezt a rovatot, onnan szemezget, és esetleg kedvet is kap egy-egy műhöz, annak csak örülök.

Szóval, ha egy picit lejjebb görgetek, akkor jobb oldalt a menüben találtok egy ilyet: Magánvélemény. Na, az lesz az. 
Már pár könyvről leírtam, hogy mit gondolok. Biztosan bővülni fog ez a lista. Azért is, mert vannak olyan történetek, melyeket olvastam, de nem volt rá időm, hogy írjak róluk pár szót. Lassan, ahogy időm engedi pótolni fogom ezt a hiányosságot.

Nemrég elkezdtem egy másik rovatot is, konkrétan, az Életünk Oldalait. Eddig egy bejegyzést írtam, de ez nem jelenti azt, hogy ez így is marad. A következő két kis történet kész van, és amint időm engedi kijavítom, és feltesz azokat is. Úgyhogy, nincs elfelejtve. 



Read More




2017. jún. 24.

Készül a Néma bűnök

Néma bűnök - 9. Váratlan segítség
Nemrég ébredtem, és elkapott az ihlet, a vágy az írásra. Szinte még ki sem nyitottam a szemem, mikor a párom a kezembe nyomott egy pohár kávét. Friss, meleg, és az illata mennyei. Ezután kipattantam az ágyból, és röpültem a gép elé.

Több regényötlet is szerepel egy mappában, és úgy éreztem, hogy a bőség zavarában szenvedek. Nem tudtam, melyiket folytassam. Aztán eszembe jutott az ígéretem, jelesül az, hogy idén megjelenik a Néma bűnök. Igen ám, de ehhez írni is kell. Ezért úgy döntöttem, hogy félre teszek minden ötletet, lelki kényszert, és ezt folytatom.
Eddig egy picit a babérjaimon ültem ezzel kapcsolatban, mert tudom, hogy már csak kettő, legfeljebb három fejezet van hátra, és elkészül. Ez adott egyfajta nyugalmat, hogy sikerül időre megírnom, és minden rendben lesz. De az idő közben röpül, és már igencsak nyár derekán járunk. Szóval, azt hiszem itt az ideje, hogy végre befejezem. Még csak a nyes szöveggel foglalkozom, és utána jönnek a javítások: hozzáírások, törlések, lektorálás, korrektúra stb.
Jelenleg a kilencedik fejezetet írom, mely a Váratlan segítség címet viseli. Igaz, csak fél oldal van kész, de haladok. Ha már megemlítettem a fejezet címét, akkor itt az alakalom, hogy azt is elmondjam, némelyik résznek megváltoztattam a címét. Most így néz ki:
1. A legelején
2. A család
3. Legjobb barát
4. Elveszíteni valakit
5. A pokol előszele
6. Egy szerencsétlen nap
7. Változások
8. Háború
9. Váratlan segítség

Egy pici gondban vagyok, és szeretném a segítségeteket kérni. Készítettem egy tartalomjegyzéket, és nem tudom eldönteni, hogy azt majd a könyv elejére, vagy végére tegyem. Szerintetek?

Még egy dolog van, amin még gondolkodom, az pedig a fülszöveg. Erre gondoltam, hogy talán ez megfelelő lesz. Az egyik előolvasom írta meg számomra, és ő engedélyével kerülne a könyv hátuljára.

"Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik, ugyanakkor az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán létezik, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. Családon belüli erőszak nagyon is létezik, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték.

Bencze Dani"

Szóval, várom a véleményeiteket, ötleteiket ezzel kapcsolatban.

Remélem, mindenkinek olyan jól telik a hétvégéje, mint az enyém! 

Read More




2017. jún. 16.

Találkozás Leslie L. Lawrence-el

Sokan tudjátok, hogy nem vagyok egy társaságba járó ember. Szeretek itthon lenni a családom, könyveim, írásaim világában. Számomra ez jelenti a nyugalmat, a békességet, az életet. Úgy érzem, hogy egy tökéletes életformát alakítottam ki magamnak, és irtózatosan nehéz kirángatni a megszokott komfortzónámból. Persze, néha egy-egy vakmerőbb jelentkezőnek sikerül. Eleinte bőszen ellenkezem, de miután beadtam a derekam és végett ért az adott program, már egy pozitív élményként tekintek vissza rá.

Ez történt múlt hét szombaton is, amikor Hollótollal (blog), és pár könyvmoly lánnyal elterveztük, hogy kilátogatunk a 88. Ünnepi könyvhétre. A Deák Ferenc térre beszéltük meg a találkozót, melyről - szokás szerint - sikerült elkésnem. Bár, ez most egy apró, pár öt perces késés volt, szóval igazán hamar odaértem. Mármint magamhoz képest.
Első lépésben Hollótoll (facebook írói oldal) mindenkit bemutatott, majd azon kezdtünk tanakodni, hogy hova üljünk be enni. A csapat kétfelé oszlott, majd egy picit később újból egyesült, és együtt sétáltunk el a Vörösmarty térre. Legelső dolgunk az volt, hogy szereztünk egy térképet. Jó, nem egyet, hanem kettőt-hármat, hogy mindenki láthassa, merre kell eltévedni. Csak ezután kezdtünk el gondolkodni, hogy ki, mit szeretne megnézni, csinálni.

Leslie L. Lawrence
Mivel már fél kettő elmúlt, és a Leslie L. Lawrence dedikálást kettő órára időzítették, így ezt a programot céloztuk meg elsőként. Amint odaértünk, megint ketté oszlottunk, mert ez az esemény csak Fannit és engem érdekelt. A többiek otthagytak, azzal az ígérettel, hogy találkozunk még. Nem fenyegettek, csak ígértek.

Mi Fannival beálltunk a stand elé, mert meg szerettem volna venni az író legújabb könyvét. Ha már ott vagyok, és ő is, akkor miért ne? Szóval, Emilly beáll a sor elejére, leveszi a pultról a két kötetes könyvet, és majd' négy percig lóbálja az eladó orra előtt, hogy "Hé, meg akarom venni!" Szerintetek bagzott rám a kis csaj? Á, dehogy! Megint eltelt két perc, és épp azt ecseteltem Fanninak, hogy simán lenyúlhatnám a könyveket (mely eszemben sem volt), sőt még dedikáltathatnám is, és senki nem venne észre semmit. Mire gondolataim kifejtésében idáig jutottam, az eladónő is szentelt rám egy percet, és végre kifizethettem a kezembe tartott könyvet. Ekkor már igencsak nézegettem balra, ahova az írónak kikészítettek egy műanyag asztalt, székkel, napernyővel. 
És igen, akkor jött el a nagy pillanat: megláttam őt, gyermekkorom nagy kedvencét: Leslie L. Lawrence-t. 

Ördögtojások I.-II.
Meglepődtem, mert az asztalnál nem ült senki, illetve még a környékén sem láttam sehol egyetlen elvakult rajongót sem, holott már elmúlt két óra, a dedikálás kezdete. Gondoltam, ha már ott vagyok, akkor hasznossá teszem magam, és elindultam a szerző felé. Épphogy mellé értem, Fanni megkocogtatta a vállam, és az arcom mellett balra mutatott. Akkor vettem észre a majd' ötven méter hosszú sort. Lépteim lelassítva, a sor mellett sűrű bocsánatkérések közepette elhaladva beálltam a végére. Miközben letörten ballagtam, egy idősebb hölgy rám nézett.
- Kis naiv - szólt egy elnéző mosoly kíséretében.

Megérkeztünk a végeláthatatlan sorba, beálltunk és vártuk, hogy mi is a szerző színe elé járulhassunk. Az időt beszélgetéssel töltöttük, illetve néha kitekingettünk az előttünk álló háta mögül, hogy még hányan vannak előttünk, és mennyi idő, míg mi is sorra kerülünk. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy teljesen másképp képzeltem el az eseményt. Konkrétan úgy, mint egy koncertet: kiabáló, sikoltozó rajongókat, lökdösődést és tömegnyomort, ahol mindenki megízleli, hogy milyen a másik lábán állni. Ebből, ami megvalósult az a tömeg, semmi más. Mindenki egymás mögött állt, és ki türelmesen, ki türelmetlenebbül, de csendben beszélgetve várt a sorára. Leslie L. Lawrence is rendesen kapott levegőt, mert a jelenlévők, kulturált emberek lévén, nem álltak-ültek a nyakára, hanem meghagyták számára a tisztes két méter távolságot.

Telt-múlt az idő, lassan feltámadt a szél, és ha ez még nem lett volna elég az eső is csepegni kezdett. Ezek az apró természeti jelenségek senkit sem zavartak. Egyetlen embert sem láttam, aki kiállt volna a sorból. Hősiesen tűrtük az égiek által ránk mért sorsot. Időközben a társaink is befutottak, és afelől érdeklődtek, hogy állunk.
- Két lábon - jött a szellemes válasz.
Nem sértődtek meg, hanem velünk maradtak, és ők is beléptek a hősök világába, és "Mindent egy aláírásért!" felkiáltással szolidaritást vállaltak velünk. Aztán, nemsoká eljött a várva várt idő, és először Fanni, majd jómagam is leülhettem a szerzővel szembe. Persze eközben csapatunk többi tagja sem tétlenkedett, előkapták a telefonjaikat (tudjátok, azokat a simogatósokat), és igen gyorsan, precízen készítettek több tucat képet.


"Emilly Paltonnak, jövendő kollégámnak,
sok szeretettel"
Sorra kerültem. Leültem, elővettem a könyveket, és átnyújtottam Leslie L. Lawrence-nek. Megkérdezte, hogy kinek dedikálhatja.
- Emmily Pal.. - kezdtem bele.
- Oh, elnézést. - Nézett fel rám. - Azt hittem, hogy Emillynek, így azt írtam. Tudja mit? Nem szoktam, de akkor most a második kötetbe is írok - mosolygott rám, miközben kézbe vette az említett könyvet.
- Hogy kapta ezt a szép nevet? - kérdezte.
- Magam is kacérkodom az írással - vallottam be szégyenlősen.
Leslie L. Lawrence-el
- Á, tényleg? - kérdezte vidáman és izgatottan, miközben felvette a szemüvegét. - Akkor várjon egy pillanatot.
Megtettem.
Átnyújtotta a könyvet, felállt, és intett, hogy kövessem a példáját. Ekkor már Hollótoll ott is volt, hogy készítsen jó pár képet rólunk. Ezután kezet fogtam vele.
- Művész úr, köszönöm szépen! - köszöntem el.




Szerzeményeink
Egy picit arrébb sétáltunk, és akkor, ott elkezdtem ugrálni. És ezt szó szerint tessék érteni. Persze, a többiek próbáltak nyugalomra inteni, több-kevesebb sikerrel. Amikor egy picit lehiggadtam, akkor elindultunk, hogy Fannival mi is körbe tudjunk nézni.
Elérkeztünk egy standhoz, ahol egy rakás könyvet láttunk barna csomagolásba. Ezeket potom ezerhétszázért dobták utánunk. Hárman is vettünk ilyen zsákbamacska könyvet, mindannyiunknak más és más műfajt, kategóriát sikerült megnyernünk. Nekem Maggie Stiefvater Tündérdallam I. című kötetét ajánlotta fel a végzet.
Mivel a szél és az eső sem állt el, így kénytelennek voltunk úgy dönteni, hogy meglátogatunk egy kávézót, míg egy picit előbújik a napocska. Miközben az erős feketét kortyolgattuk, számba vettük a napunkat. Az összegzés alatt kiderült, hogy heten, fél nap alatt költöttünk el egy havi fizetést.

Sajnos Hollótollék elég messziről érkeztek, így ők vonathoz voltak kötve, ezért eljött az idő a hazaindulásra. Azért, még arra maradt pár perc, hogy lőjünk pár csoportképet.




Read More




2017. jún. 1.

Ünnepi könyvhét


Kapcsolódó kép 


Nemsokára itt az idő!




Ünnepi könyvhét lesz június 8-12. között.
Egy kis csapattal, pontosabban nyolc fővel együtt részt veszek rajta. A részleteket már nagyjából megbeszéltük: kit, hol, hogyan szedünk össze, kivel, mikor találkozunk.

Terv a következő: június 10.-én megyünk. A banda fele, akiknek Hollótoll lesz a vezetője - hogy ne tévedjenek el -, azok fél egykor találkoznak Újpest- Városkapunál.
Akik velem jönnek, azokkal a Deák Ferenc téren randevúzunk.

Ezen kívül még semmi sem biztos, két dolgot kivéve:
- meglátogatjuk Leslie L. Lawrence írót,
- jól fogjuk érezni magunkat!

Akinek van kedve velünk tartani, az jelezze, és a részleteket megbeszéljük.


Read More




2017. máj. 25.

Amikor kamasz gyereked van

Amikor az ember leányának van egy kamasz gyermeke, akkor a sors, az élet, a végzet és minden más, érdekes eseményeket sodor e személy útjába. Így járt ma én is. Gyermekem egy szaktanári figyelmeztetéssel jött haza.

Ez állt az ellenőrzőben:
"Tisztelt Szülő!

Márkó felszólításom ellenére sem hagyta el a tantermet szünetben, ezért szaktanári figyelmeztetést kap."



Itthon megkérdeztem a fiamat, hogy mi történt. Márkó elmondta, hogy ő is ki szeretett volna menni a teremből, de egy kicsit későn kapcsolt, hogy kicsengettek, ezért a tankönyvei még az asztalon hevertek. Gondolta, mielőtt elhagyja a helyiséget, előtte még összeszedi az asztalán lévő tankönyveit. Így táskáját a földről feltette a székre, és elkezdett pakolni. Ezt a tanárnő a fentiek alapján értelmezte.

Már megírtam a választ:
"Tisztelt Tanárnő!
Gyermekünk elmondása szerint: ő szerette volna elhagyni a termet, viszont ezt nem sikerült olyan gyorsan és precízen végrehajtania, mint az osztálytársainak. Mi is észrevettük, hogy gyermekünk nem egy gyorsasági világbajnok (lassú), melyről a Nevelési Tanácsadóból szakvéleményünk is van. Itthon próbálunk türelmesek lenni vele szemben, és kivárni míg a rábízott feladatokat megoldja."

Azt már nem mertem odaírni, hogy talán ő is lehetne egy picit türelmesebb. Ezek után kíváncsi vagyok, hogy holnap kap-e beírást? Egyáltalán ő kapja, vagy én?



Read More




2017. máj. 14.

Néma bűnök részletek 2.

Azt ígértem nektek, ahogy haladok a történet megírásával, úgy hozok újabb és újabb részleteket a könyvből. Mivel, az utóbbi időben elkapott az ihlet, és lassan már látom az alagút végét, ezért úgy gondoltam, hogy megtartom a szavam. Szóval, megint hoztam pár apró részletet a Néma bűnökből.

A könyvem elejére két idézetet választottam. Mindkettő Tanley Milet írónő A könyv című regényéből való. Íme:

„Mert a saját világom sokkal fontosabb annál, hogy mások mit gondolnak rólam, vagy hogyan tudom őket kihasználni, ezért leszarom a hatalmat.”

„… van egy mag, akiknek megvan a lehetősége a változásra és a változtatásra. Ők azok, akik soha nem bíznak magukban, de bármilyen iskolában, munkahelyen megállják a helyüket, kérdés nélkül segítenek apróságokban és nagy dolgokban is az utcán vagy bárhol. Ultra érzékenyek szociálisan, tehetségük pedig szerteágazó. Általában nem fejezik be az iskolát, mégis olyan újításokat hoznak, melyek alapjaiban változtatják meg a világot. Nem sikerül nekik semmilyen rendszerbe vagy vallásba túlságosan belemenekülniük. Valahogy zsigerből érzik, hogy mi igaz és mi a szemfényvesztés.”



Részletek a Néma bűnökből:

"Körbenéztem az udvaron, és nem kellett csalódnom, szinte mindenki engem bámult. Megindultam a társaság felé, rimánkodva a mindenhatóhoz, hogy lehetőleg most az egyszer ne akadjon össze a kezem a lábammal. Mint már oly sokszor, megint előkerült az a híresen nagy szerencsém, mely sosem létezett. Pár lépés után a vállamról elkezdett lecsúszni a táska pántja, mely épp elég időre elvonta a figyelmem ahhoz, hogy az egyik lábam keresztezze a másikat. Azért még idejében kapcsoltam a lehetséges végkimenetelt illetően, és két kezemet segítségül híva próbáltam az egyensúlyom megtartani. A kellemes őszi idő ellenére, sikerült a füves részen egy műkorcsolyázókat megszégyenítő lépés sorozatot bemutatnom. Bár, igazából ezt a mutatványt betudhattam volna egy műrepülő érdekes landolásának is. Nem mondom, hogy nem nevettek rajtam, mert akkor hazudnék. Ditta megsajnált, odasétált hozzám, majd lehajolt és felsegített. Ruhámat leporolva, immár a legrosszabbon túlesve, kimérten sétáltam oda hozzájuk.
– Sziasztok! – köszöntem az ott állóknak. Igaz, elég halkan tettem, mert a pár perccel azelőtti tudásom bemutatása még elevenen élt emlékeimben. És nem csak az enyémben.
– Szia! Te mindig így közlekedsz? – jött a legelső kérdés, egy kék szemű, szőke hajú lánytól.
– Nem mindig, csak általában."



"Édesapámtól elég sok mindent tanultam. Minden ember a szüleitől tanulja meg az alapvető dolgokat az élethez. A szülőknek pedig, több módszer létezik arra nézve, hogy gyermekeik életét terelgessék. Azt, hogy egy szülő melyiket választja, csak magától a felnőtt embertől függ. Felmenőim a pszichológiai hadviselés érvényesítésében kezdtek el tapasztalatokat szerezni. Olyannyira jól ment nekik, hogy ezt édesapám az évek során tökélyre fejlesztette. Legalábbis ők úgy gondolták, hogy ennek a nevelési eszköz minden formáját, válfaját tökéletesen ismerik, és alkalmazzák is. Az meg sem fordult a fejükben, hogy hét-nyolc éves koromra eljutottam odáig, hogy nem tudtam, mikor viselkedem jól, és mikor rosszul. Olyannyira elbizonytalanodtam ezzel kapcsolatban, hogy egyszer meg is kérdeztem erről Orsit, az idősebb nővéremet. Határozott választ ő sem tudott adni.
Ezen nagyon meglepődtem, mert hármunk közül ő volt a legmegfontoltabb, legfelelősségteljesebb és legőszintébb. Addig bármit kérdeztem tőle, mindig őszintén és komolyan felelt, annak ellenére, hogy alig töltötte be a tizenötödik életévét... 
... Így igen meglepődtem, amikor arra a kérdésemre, miszerint mikor jó vagy rossz valaki, csak annyit válaszolt, hogy ez a helyzettől függ. Kösz, ebből aztán sok mindent megtudtam.

Másnap apám szólt, hogy beszélni szeretne velem. A „szólt” azt jelenti, hogy üvöltötte a nevem, és akkor az ember fia, vagyis lánya tudja, hogy jelenése van. Ilyenkor nem biztos, hogy ez kellemes lesz, sőt, inkább előre érzi, hogy nem fogják megdicsérni. Legalábbis nálunk.
– Mit nem értesz azon, hogy jó vagy rossz? – kérdezte.
– Nem tudom, hogy mikor viselkedem jól és mikor rosszul.
– Nem kell rossznak lenni, és nem lesz baj.
Ő is jól elmagyarázta, méghozzá példákkal ellátva, nem? Apám nem szeretett magyarázni, csak elmondani, hogy szerinte mit és hogyan kéne csinálni. Ha ő arról beszélt, hogy ki kéne takarítani hétvégén a lakást, ez azt jelentette lefordítva a mi nyelvünkre, hogy hétvégén nagytakarítás lesz."



"Csak hogy írjak még egy kicsit a két nővérkém egymás iránti szeretetéről. Megesett az is, hogy a lányoknak – mi a családban csak így hívjuk őket – az iskolában szavalóversenyt rendeztek, melyre mindketten jelentkeztek.
Mint fentebb említettem, egy szobán osztozkodtak, így ott is tanulták a maguk kicsiny versét. Persze, hogy zavarták egymást, de egyiküknek sem jutott eszébe, hogy kimenjen a nappaliba. Ehelyett, már majdnem kiabálva magolták a számukra kijelölt művet. Odáig fajult a dolog, hogy Orsi felállt egy székre, hogy majd ő onnan mondja a versét. Katinak se kellett több, elméjében megszületett a tökéletes terv. Hipp-hopp, hopp, megbillentette a kicsiny széket, melyen imádott testvérkéje állt. Azt gondolta, hogyha a szék eldől, Orsi leugrik róla, és mérgében elhagyja a helységet.
Gondolta ő. Igen ám, de a székkel együtt borult Orsi is, teljes testsúlyával rá a karjára. Efféleképp bemutatta a családnak a gyors kartörési mutatványát. Hát igen, a testvéri szeretet már akkor is megvolt kettejük között."



"Egyik délután elkezdett esni az eső. Az elején még csak szemerkélt, és egy ideig úgy tűnt, nem is lesz belőle semmi. Ám aznap Isten nagyon sírhatott, mert nem hogy elállni nem akart, inkább egyre jobban esett. Később már villámlott és dörgött is az ég. A szobából nem sok mindent lehetett látni a sötét felhőktől és a vízfüggöny mögül. Néha egy-egy villanásnál, mikor a villám lesújtott a füves földre, mintha Isten haragja lenne, lehetett látni, amint a panelrengeteg elfoglalja a teret az üde növényzettől. Nem marad más utána, csak a kopár föld és a néhol még föltűnő, régen lombos fák kiszáradt, elkorhadt törzsei. Mintha az ég is megérezte volna az elkövetkezendő időket. Ily természeti elemekkel kísérve, és mivel apámnak áldott jó szíve van, támadt is egy remek ötlete. E remek tervét megosztotta leendő vej-jelöltjével is, Ricsivel. Ő már nem díjazta ezt az ötletet olyan nagyon. Próbálta is lebeszélni após-pajtást a haditervéről, persze sikertelenül.
– Gyere, Ricsi fiam, meglepjük a lányokat. Elmegyünk értük az iskolába – invitálta majdani unokáinak szánt apját.
– De Feri bá’!
– Nem megmondtam neked ezerszer, hogy ne „bázz” engem. Inkább tegezz, de ne „bázz”. Megértetted?
– De Feri, hazatalálnak ők egyedül is, nem kell nekik kísérő.
– Gyere már, esik az eső. Még a végén megfáznak.
– Nem cukorból vannak.
– Jössz vagy sem, én megyek. Remélem, tudod, hogy lelketlen vagy. Ha nem kedvelnélek annyira, most kitekerném a nyakad.
– Jó, meggyőztél. Csak meg ne bánjam.
Így indultak el a lányok elé. Bár Ricsi számára nem volt oly meglepő, mint apámnak, mikor az iskolához érve kiderült, egyik leánygyermeke eltűnt. Bezzeg ő igen bőszen kereste az iskolában, de hiába. Középső gyermeke aznap még kívülről sem látta Magyarország eme csodás építményét, nemhogy belülről. Így három gyönyörű leánygyermeke közül az elsőszülöttet szólította fel, hogy lehetőleg e szent pillanatban közölje vele a középső lánygyermek tartózkodási helyét. Ám legidősebb leánya nem tudott információval szolgálni a számára oly becses kishúga felől. Döntés született. Hazamenni, otthon megvárni az elveszett báránykát.

Szépen haza is mentek, és vártak. Kis idő múltán a mi kis drágánk megjelent családi fészkében, ahol már kimondhatatlanul várták. A középső leány vette minden bátorságát, és belépett az oroszlán barlangjába, mögötte a hősiesen megbúvó udvarlójával egyetemben.
– Hol voltál? – hangzott az első és legfontosabb kérdés az oroszlán szájából.
– Iskolában. – Itt csattant el az első pofon.
– Még egyszer megkérdezem, hol voltál?
Választ nem kapott csak egy hirtelen megnémult leányt. Apám odafordult az eddig leendő vejének vélt hímegyedhez, és közölte:
– Te pedig takarodj, öcsém!
– Igenis, Feri bácsi – válaszolt sógorom, majd egy mély meghajlás közepette távozott a lakásból.
– Várj, Matyi, megyek én is! – szólt utána a nővérem.
Apám odafordult Katihoz, és csak ennyit mondott:
– Hogy legyen miért.
Ezután már csak a pofonok csattanását hallottuk. Orsival a nappali kanapéján ültünk, és összeölelkezve sírtunk. Egyikünknek sem volt bátorsága odamenni. Bár a két nővérem között mindig is megvolt a testvéri féltékenység és rivalizálás, de ilyet soha nem kívántak volna egymásnak."






Read More




2017. ápr. 29.

Szavazás: Néma bűnök borító

Újabb híreket hozok a Néma bűnökkel kapcsolatban. Örömmel jelentem, hogy a tíz fejezetből nyolc teljesen elkészült. A kilencedik és tizedik rész vázlatára is szakítottam időt, így annyit sikerült összeszednem, hogy melyik fejezetbe, milyen cselekményt szeretnék beletenni.

Persze, más téren sem lustultam el, mert tegnap rakoncátlankodtam egy picit, és csináltam pár képet, melyekről úgy gondolom, hogy talán méltóak lennének arra, hogy az első kötet borítója legyen. Igen ám, de mint az előbb említettem, több kép is született, és nem tudom, hogy melyiket válasszam, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán jó alapból dolgoztam-e.

A választáshoz kérem a segítségeteket. Felteszek négy képet, és minden kedves olvasómat megkérem arra, írja meg kommentben, hogy melyikre szavazz, melyik az, amelyik a legjobban elnyerte a tetszését. Ez nektek csak egy szám bepötyögése, de nekem nagyon sokat jelentene.

Előre is köszönöm minden lelkes, bátor szavazónak a segítséget!




2. kép
1. kép




4. kép

3. kép
Read More




2017. ápr. 28.

XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál



Életemben ez volt a harmadik olyan esemény, ahol könyves eseményen vettem részt. Az első ilyen összezördülés, az még három éve történt egy írói oldal által rendezett találkozó keretein belül. Ezt követően a nemrég megrendezett Író*Blogger*Olvasó - Egy helyen találkozón vettem részt. Legvégül múlt hét vasárnap látogattam ki a XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. Igazság szerint nem terveztem, hogy kimegyek, de az egyik kedves író barátom, név szerint Tanley Milet meghívott, hogy menjek és töltsek vele és J.I. írónővel egy kis időt. Elvileg úgy beszéltük meg, hogy a kora délutáni órákban érkezem, de ezt egy kis technikai dolog megakadályozta. Még szombaton megfőztem a fiúknak, de amilyen kis bélpoklosok még aznap megették a két napra szánt ételt. Szóval, vasárnap délelőtt megint főzhettem. 

Tanley Milet - A könyv
De van egy jó hírem is. Aki ismer, az tudja rólam, hogy tudok, szeretek és tehetségem is van ahhoz, hogy irtózatosan gyorsan és könnyen, bárhol és bármikor eltévedjek. Na, életemben először most találtam oda elsőre. Igaz, eleinte azt hittem, hogy megint elkísért a jó szerencsém, és sikerült megint valahol máshol kikötnöm, mint ahova indultam, mert amikor kiértem a Millenárisra könyvet egy darabot sem láttam, de hamburgert, na azt már igen. Besétáltam, és arra gondoltam, hogyha megint eltévedtem, akkor legalább egy jó kis helyre sikerült érkeznem, mert igaz, hogy könyv nincs, de kaja az van. Fel is hívtam Tanleyt, hogy megérdeklődjem, most mi, merre, hány méter. Jót nevetett rajtam, mikor elmondtam neki, hogy mi a sanda gyanúm. Mint kiderült, csak egy kicsit beljebb kellett mennem a hamburgerfészken át, egészen egy köves út végéig, ott jobbra fordulnom, és már meg is érkeztem. Miért kell így eldugni valamit? Nem értem. De a lényeg, hogy megérkeztem. Pontosan délután négy órára.

Egyből a felső szintre, a galéria felé vettem az irányt, ahol Tanley már várt rám. De nem egyedül, mert a társaságában ott volt J.I írónő is. És képzeljétek, készültek a jöttömre, mert a standon belülre szereztek nekem egy széket. Amint bemutatkoztunk egymásnak J.I-vel, lepakoltam, majd leültem, és rögtön beszélgetni kezdtünk. Olyan kötetlenül tudtunk beszélgetni, mindenféle feszültség nélkül, mintha nem is akkor találkoztunk volna először. Ez persze meglepett, de egyben örültem is neki. A két írónőtől nagyon sok jó ötletet, tanácsot kaptam a könyvem kiadásához. Nagyon fellelkesültem ennek kapcsán. Miközben mi beszélgettünk, addig a standtól egy picit jobbra a Líracsúcs zajlott, ahol felolvasást tartottak. Néha-néha hallottam egy-egy szót, vagy mondatott, de nem az kötötte le a figyelmem, hanem a két írótársammal való diskurálás. Nagyon gyorsan eltelt másfél óra, és arra eszméltem, hogy nemsokára vége az egész rendezvénynek, de még nem néztem körül. Elköszöntem tőlük egy kis időre, és a nyakamba vettem a fesztet.

J.I. - Titanic 2212
Először a benti rész, alsó szekcióját fedeztem fel magamnak, és nem mentem át a másik oldalra, ahol a gyerekkönyveket árulták. Igazából, azért nem, mert nem volt okom rá. A fiam már rég nem mondható gyereknek, saját magam meg nem ebben a műfajban alkotok. A lényeg, hogy lementem a lépcsőn, és a benti részt jártam körül, hátha találok valami érdekeset, valamit, amin megakad a szemem. Sajnos, annyian voltak, hogy nem egyszer majdnem fellöktek, így sok helyre oda sem mentem.

Emlékeztek még, hogy az év elején meséltem, hogy egyezkedés alatt állók egy kiadóval? Vagyis a kiadóvezetővel váltottunk pár e-mailt, aminek az lett a vége, hogy bekérték a kéziratot, hogy továbbítják a szerkesztőnek, aki ránézz, egyáltalán érdemes-e vele foglalkozni. Ez volt januárban, azóta csend, síri csönd. Ahogy sétálgattam a standok között, észrevettem a kiadóvezetőt. Nem voltam rest, és odamentem, bemutatkoztam, és szépen, udvariasan rákérdeztem, hogy is áll a dolog. Emlékezett rám, de arra már nem, amit kérdeztem. Pontosan arra nem, hogy hol tart a kézirat, egyáltalán vissza kapta-e a szerkesztőtől. Kaptam egy ígéretet, hogy utána nézz, de... és itt jön a nagy DE. A kiadó szavait idézem:
- Az írók szeretik letagadni, hogy a kiadótól nemleges választ kaptak. Azt állítják, hogy nem válaszol a kiadó.

Hogy őszinte legyek, ezen teljes mértékben meglepődtem, és mélységesen felháborodtam. Lehet, hogy mások letagadnák, ha kapnának egy kiadótól egy nemleges választ, de én nem vagyok más. Ha ilyen történne, akkor sem esnék pánikba, csak tudomásul venném, hogy van még hova fejlődnöm. Ennyi. (Azt hiszem, ez a kis esemény megerősített abban, hogy magánkiadásban jelenik meg a Néma bűnök.) Amint ezt elmondta, én nagyon szépen megköszöntem, elköszöntem, és gyorsan távoztam a helyszínről. Inkább nem túráztattam fel magam, és a figyelmem a könyvek felé irányult.


Rengeteg kiadó jelent meg az eseményen, és annyi érdekes könyvet hozott, hogy két havi fizetésem is kevés lett volna, ha mindent megvettem volna, amit kinéztem. És ez csak a benti rész volt, még ki sem tettem a lábam az épületből. Persze, ami késett, az nem múlott, úgyhogy lassan, de a külső helyszín is a szemem elé tárult. Igaz, ekkor már pakolták össze a standokat, de sikerült szereznem két Wass Albert könyvet, az egyik a Hagyaték, a másik pedig az Adjátok vissza a hegyeimet. Mindkettőt nagyon gyorsan eltettem a táskámban, és tovább nézelődtem. Észre sem vettem, és annyira elszaladt az idő, hogy vissza kellett mennem a két írótársamhoz, ha még el szerettem volna köszönni. 


Visszatértem a galériára, ahol megvásároltam J.I. Titanic 2212 című könyvét, amit az írónő dedikált a számomra.  Tanley Milettől ajándékba kaptam a könyvét, melynek címe: A könyv. Természetesen ő is dedikált példánnyal ajándékozott meg. Ezután voltak olyan kedvesek, és közrefogtak, hogy készíthessek velük, illetve könyveikkel pár fotót.
Azért, azt még hozzátenném, hogy J.I.-nek több könyve is elkészült már, és kapható. Mindegyiknek elolvastam a fülszövegét, és nagyon nehezen választottam közülük, de a végén a Titanic 2212 nyerte meg a szívemet.
Ezután már nem maradt más hátra, minthogy ott maradtam velük a rendezvény végéig, és jót beszélgettünk írásról, olvasásról, kiadásról és mindenről, ami ehhez köthető.
Nagyon szépen köszönöm Tanley Milet és J.I. a meghívást, és beszélgetést. Nagyon jól éreztem magam veletek.
Legvégül este nyolckor indultam el a standjuktól, és mire hazaértem teljesen elfáradtam. Mégis, azt mondom, hogy megérte. Már mindkét könyvet kiolvastam, és nemsokára a molyon írok hozzájuk értékelést is.



Tanley Milet, J.I. írónők és jómagam






Legközelebb Hollótollal megyek Az ünnepi könyvhétre, ami június 8-12. között lesz. Úgy nézz ki, hogy mi tizedikén, vagy tizenegyedikén megyünk. 
Aki kedvet érezz, az nyugodtan csatlakozhat hozzánk, csak írjátok meg kommentben!!!



Read More




2017. ápr. 22.

Ahol írok, olvasok: avagy a saját kis kuckóm

Eléggé zárkózott ember vagyok, és amikor elkezdtem írni, akkor megfogadtam magamnak, hogy semmi magánéleti dolgot nem osztok meg. Azt szerettem volna, ha az emberek az írásaim alapján ítélnek meg, és nem azt nézik, hogy szőke a hajam, kék a szemem, vagy épp arról alkossanak véleményt, hogy hol és milyen tetoválásom van, milyen zenéket szeretek és a többi apró külcsínes dolgoknál ragadjanak le. Ezért is bújtam álnév mögé, mert nem akartam az írást, és a magánéletemet összekeverni. Sőt! A polgári nevemen - amit amúgy is utálok - nincs fent rólam az interneten semmi, még facebook profilom, e-mail címem sincs. Bár, az elég kellemetlenül esett, amikor szülői értekezleten mindenkinek le kellett adnia az e-mail címét. Nem néztek rám érdekesen a szülők, mikor meglátták az írói álnevemmel egybeszőtt címet. Á, dehogy! 

És ugyanez igaz a páromra is. Az egyik kollégája kérte, hogy jelöljék be egymást facebookon, mert ott egyszerűbb a kommunikáció.

- Nem vagyok fent facebookon - válaszolta a párom.

- Akkor te nem is létezel.
- Hát, én vagyok a láthatatlan ember.
Ez csak egy apró jelenet a mindennapjainkból, amikor a körülöttünk élők megtudják, hogy az internet világában nem létezünk. Egyszerűen nem értik, hogy számunkra nem életbevágóan fontosak a közösségi oldalak, mert akivel tartani szeretnénk a kapcsolatot, azokkal sokkal közvetlenebb módon, de megtaláljuk a lehetőségeket.

Most négy év után úgy érzem, itt az ideje annak, hogy bemutatkozzam egy picit. Na jó, ez nem teljesen a saját ötletem (?) volt. Az igazság az, hogy már többen is megkérdezték az éteren keresztül, hogy: pontosan ki is vagyok én? 
Nagyon jó kérdés, és elég hosszú lenne rá válaszolni, és ezt így direktbe nem tudom elmondani, ezért mindig hozok majd egy-egy kis információmorzsát. Legyen ez az első, pici lépés afelé, hogy kibújok a saját kis kényelmes komfortzónámból.

Úgy gondoltam, hogy a legjobb azzal kezdeni, ami az íráshoz feltétlenül szükséges: az írói környezet, ahol az alkotások születnek.
Minden írónak megvan a maga kis szentélye, ahol a könyveit, novelláit, prózáit stb. írja. Persze, ez nemcsak az írok kiváltsága, hanem minden egyes emberré. Most megmutatom, hogy milyen körülmények közt érzem jól magam, hol születnek a prózáim, a Kivetettek és a Néma bűnök. Hoztam két képet arról a helyről, ahol írni, olvasni, lektorálni, oldalt, blogot szoktam vezetni. Ez a saját kis szentélyem, ide senki, sem a párom, de még a fiam sem ülhet le, a gépemhez egyikük sem nyúlhat. És szerencsésnek mondhatom magam, mert ezt mindketten megértik és betartják. 
Persze, ehhez az is kellett, hogy mindannyiunknak külön gépe legyen. Amint megvalósult, abban a pillanatban életbe lépett egy kimondatlan családi szabály: egymás gépét nem szekáljuk. És mi történik, ha egyikünk gépe elromlott? Hát, így járt az illető. Azt a pár napot, míg megjavíttatjuk, kik kell bírnia.

Szóval, íme a két kép:


Azért a laptopom alatt befigyel az Ételkészítési ismeretek tankönyv. Ha másra nem is, de arra tökéletes, hogy a nekem megfelelő magasságra emelje a gépemet.







És persze az is látszik, hogy egy kisebb, apróbb puskát ragasztottam ki magamnak a párbeszédek helyes írásáról. Igaz, már nem használom, de eddig még nem volt szívem leszedni.

Ki, hol ír, vagy olvass? Ne legyetek szégyenlősek, és osszátok meg velem kommentben, mert kíváncsi vagyok rá!






Read More




XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Holnap kora délután kilátogatok a XXIV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol egy nagyon kedves barátomat, Tanley Milet írónőt látogatom meg a standjánál. Aztán a jövőhéten hozok egy kis élménybeszámolót, illetve pár képet az eseményről. Én ott leszek, és ti?
Gyerek ki ti is, és élvezzétek a rengeteg könyvet, illetve az írók dedikálását :)
Tanley Milet szerzői oldala a facebookon
Read More




2017. ápr. 17.

Harmadik írástechnikai bejegyzés

Az elmúlt négy nap elég sokat haladtam az írással. Most nemcsak a Néma bűnökre gondolok, hanem arra, hogy indítottam a blogon egy új rovatot Életünk Oldalai címmel, és oda megírtam első élményeim az életmódváltással kapcsolatban. Emellett már rég terveztem megírni a következő írástechnikai cikket, csak időm nem volt rá, de most ezt is pótoltam. Ha úgy nézem, akkor az eltelt napok azzal teltek, amit a legjobban szeretek, vagyis az írással.


Bár, számomra is gondot okoznak a vesszők, azért összeállítottam ezt a kis listát, vagy inkább puskát, amit én is használok. Lassan egy éve annak, hogy meguntam azt, hogy lektor segítségére szorulok, ezért vettem a Magyar helyesírási szabályai könyvet, és szépen kiírogattam belőle a vesszőkre vonatkozó részt, illetve az interneten is utánanéztem a dolognak, és a kettőből gyúrtam össze egy kis összefoglalót. Saját magamnak kinyomtattam, mert elég régimódi vagyok, és számomra sokkal könnyebb, ha elakadok, akkor csak fogom ezt a pár oldalt, és fellapozom. 

Még tegnap este megírtam, és fel is tettem az oldalra a harmadik írástechnikai bejegyzést, mely a vesszők témakörét járja körül. Azt nem tudom, hogy mennyire sikerült úgy megírnom, hogy az emberi, érthető legyen, de igyekeztem elérni ezt.
Remélem, sikerült úgy összeszedni és megírni a szabályokat, hogy az tényleg érthető legyen a számotokra.

Azt még nem tudom, hogy a következő írástechnikai cikkben mivel fogok foglalkozni, de ötleteket nagyon szívesen várok és fogadok. Persze, ha egyáltalán van rá igény. Szóval, ragadjatok klaviatúrát, és írjátok meg, hogy mi az, ami gondot szokott okozni, vagy nem vagytok biztosak benne. Ha megvan a téma, akkor egy héten belül hozom az új bejegyzést.
Addig is legyetek rosszak, semmi jót ne haljak felőletek :)

A vesszőkről szóló bejegyzést itt találjatok:  Vesszők

Vagy pedig a blog jobb oldalán található Írástechnika címszó alatt.





Read More




2017. ápr. 16.

Életünk lapjai, írástechnikai bejegyzés

Pár órája felkerült a blogomra az Életünk Oldalai rovat első kis szösszenete Új élet, új élmények címmel. Már tegnap megírtam, de annyira későn végeztem vele, hogy nem volt erőm feltenni az oldalra. 

Ennek a rovatnak a lényege annyi, hogyha történik valami érdekes, izgalmas, vicces az életemben, azt ide leírom, hogy ne csak én és a családom nevetgéljünk egy-egy apró eseményen. Itt minden téma felelhető lesz, ami velem megtörtént, vagy megtörténhet. Mert higgyétek el, annyi minden adódik az életemben, amit szívesen kihagynék, mert akkor és ott kellemetlen, de utólag már csak mosolygok rajta. Néha ott tartok, hogy szeretnék unatkozni, de sajnos a sors, a végzet, vagy bármi más ezt nem engedi. Csakhogy egy példát említsek: engem már az kihívás elé állított, hogy ki kellett mennem a Nyugatiba. Ez még nem okozott gondot, az viszont már igen, hogy az agyam a Nyugati Pályaudvar nevéhez a Keleti Pályaudvar képét csatolta. Volt belőle egy kis apró malőr, ahol a rend hű őreihez fordultam segítségért. Az egyikük teljesen komolyan válaszolt a feltett kérdéseimre, míg a társa nekem hátat fordított, és csak azt láttam, ahogy a válla rázkódik. Gondolom, nem a sírástól. Bár, lehet én is így reagálnék, ha valaki odajönne hozzám, és így próbálná elmagyarázni, hogy mit keres:

- Ott fenn abba az üvegizébe van egy óra, és előtte egy tér.
Szóval, elég értelmes leírást adtam a Keleti Pályaudvaról a Nyugatinál állva.
Hogy páromat idézzem: " Melletted nem lehet unatkozni."

De visszatérve az eredeti témához. Az első rész arról szól, hogy és miként élem meg a teljes életmódváltást. Teljesen az elejétől kezdtem, pontosabban onnan, hogyan kerestem és találtam meg a megfelelő testmozgást ígérő helyet. Mivel, még ehhez tartozik maga az edzés, és étrend is, ezért ketté szedtem, mert így is elég hosszúra sikeredett.

Ha érdekel, itt elolvashatod:  Új élet, új élmények 1. rész

Aztán a következő téma, amiről még szólni szeretnék, az az, hogy holnap felteszem a blogra a harmadik írástechnikai bejegyzést, mely a vesszőket járja körül. Saját magamnak is gondom van vele, úgymond a vesszők a mumusaim, ezért pár hónapja összeszedtem a Magyar helyesírás szabályaiból az erre vonatkozó részeket, és begépeltem egy Word dokumentumba. Azóta tervezem, hogy ezt átírom, átfogalmazom érthető nyelvre. Úgy gondolom, hogy ezt még ma este megteszem, és akkor holnap olvashatjátok is. 
Kíváncsi vagyok, hogy kinél mi szokott akadályt jelenteni írás közben? Írjátok meg, és legközelebb azt a témát dolgozom fel. Szóval, ötletelni ér!


Read More




2017. ápr. 15.

Új rovat a blogon

Nemsokára indítok egy rovatot, melyben a családom által átélt eseményeket írom majd le. Nemcsak azokat, amiket együtt éltünk meg, hanem olyanokat is, melyeket külön-külön, legyen szó iskoláról, munkahelyről, orvosnál töltött időről, egy-egy viccesebb megnyilvánulásról. Ha olyan szituációt szeretnék elmesélni, ahol neveket is kell írnom, ott egyértelműen a neveket megváltoztatom.Szóval, a környezetemben élők emberek figyelmét felhívom arra, hogy bármikor bekerülhetnek ebbe a rovatba.

Az első rész még ma, de legkésőbb holnap felkerül az oldalra Új élet, új élmények címmel.




A rovat ismertetője:
Mit tehet egy írással kacérkodó anyuka, aki ajándékba kap a sorstól egy anime függő párt, és egy művész lélekkel megáldott tini fiút? Apró szösszenetek a mindennapjaikból.

Viszont a rovat címével bajban vagyok. Eddig három lehetőségre gondoltam:
1.) Életünk lapjai (elvileg ez már létezik)
2.) Életünk oldalai
3.) A magyar rém rendes család

Ha van bátor jelentkező, az nyugodtan szavazhat a három közül az egyikre, illetve bárki ajánlhat bármit, ami az eszébe jut.

Addig is, gyertek és kövessétek a facebook írói oldalam:


Read More




2017. ápr. 9.

Írók kérdőíve


Pár napja kering az interneten az írók körében ez az írói kérdőív, és megtetszett. Hogy pontos legyek, Daremo oldalán a Papírfecnis fiók blogján olvastam, és úgy gondoltam, hogy jómagam is válaszolok a feltett kérdésekre. Remélem, tudok újdonsággal szolgálni az olvasóimnak.
Jövőhét folyamán hozok egy beszámolót arról, hogy április elsején részt vettem az Imádom a könyveket facebook csoport által megrendezett Író * Blogger * Olvasó - Egy helyen címet viselő rendezvényén. Ez számomra egy teljesen új élmény volt, hiszen mint szerző jelentem meg az eseményen. Részletekkel a jövőhéten találkozhatok itt a blogon.



Akkor most következzen az Írók kérdőívének kérdései, és a válaszaim:

1.) Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?

Mint a legtöbben tudjátok egyszerre több dologgal is foglalkozom, így ez az életforma az írásaimnál is megtalálható. Szinte minden műfajban alkottam már valamit. Ezen az oldalon leginkább a fantasy regényemet osztom meg, illetve felkerültek a novelláim, prózáim és verseim is. 

2.)  Milyen zsánerekben és témákban szoktál írni?

Amikor elkap ihlet, akkor nem arra gondolok, hogy mit szeretnék írni, hanem azt gépelem le, ami épp megjelenik a lelki szemem előtt. Szóval, a téma és a zsáner nálam nem tudatos döntés, inkább egy felsőbb hatalomé.

3.) Mióta írsz?

Még sem írni, sem olvasni nem tudtam, de már apróbb verseket költöttem. Ezeket mindig a nővéreimnek szavaltam el, akik ezen jókat mosolyogtak. Aztán kimaradt jó pár év, és nagyjából négy éve kezdtem el írni.

4.) Van már kiadott/megjelent műved?

Nyomtatásban még nem jelent meg semmi írásom, de ez nem sokáig marad így. Pár hónapja Victoria Green elkérte a Köszönöm című versem, mely a legújabb regényében fog megjelenni. Emellett tavaly novemberben a Lidércfény Kulturális Magazin szépirodalmi rovatába került be a Csend... című prózám.
Idén tervezem kiadni a Néma bűnök című könyvem első kötetét. Először e-könyvben, majd nyomtatásban, de valószínű, hogy ez csak az év vége felé valósul meg.

5.) Melyik volt a legelső írásod?

Ha a gyermeteg verseimet nem nézem, akkor a Néma Bűnök első fejezetére mondhatom, hogy életem első írása volt.

6.) Miért írsz?

Nem tudom. Ezzel a két szóval tudnám a legjobban jellemezni. Nálam az írás olyan, mint másnak a levegővétel, egyszerűen nem létezem nélküle. Ha mégis meg kéne fogalmaznom, akkor a legkifejezőbb az lenne, hogy nálam ez egy belső kényszer. Páromnak azt szoktam mondani, hogy bizsereg a lelkem.

7.) Hogyan találsz időt az írásra?

Mostanában elég nehezen. Amikor elkezdtem, akkor nem volt más dolgom, mint írni. Jelenleg egy Narutos fanfinction oldal adminja vagyok, van két lektoráltam, néha becsúszik egy-egy cikk, és írástechnikai bejegyzés. Ezek olyan elfoglaltságok, melyeket nagyon élvezek, viszont rengeteg időt vesznek el a saját írásaimtól. Ezért leginkább késő este, vagy éjjel van időm írni. Nem egyszer a gép mellől indulok el a munkába.

8.) Mikor és hol szeretsz a legjobban írni?

Csak és kizárólag itthon a saját kis vackomban írok. Itt csend és nyugalom vesz körül. Elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet utazás, munka, iskolai szünet alatt alkotni. Ha így tennék, akkor megoszlana a figyelmem, és amit csinálok, arra szeretek teljes mértékben odafigyelni. Számomra fontos, hogy olyan dolgok, tárgyak vegyenek körül, amiket már megszoktam. Nem szeretek kilépni a megszokott komfortzónámból.

9.) Mit szoktál enni vagy inni írás közben?

Enni egyáltalán nem szoktam, inni csak kávét. Zavar, ha írok egy történetet, ott vagyok a lelkemmel, a testemmel és akkor ezt a folyamatot/érzést meg kell szakítanom azzal, hogy eszek valamit. Egyedül a kávé és cigi az, amit engedélyezek magamnak az alkotás alatt.

10.) Van íráshoz használt dallistád?

Van, de nem mindig használom. Ez nem is dallista, hanem egy jó hosszú, konkrétan három és fél órás komolyzenei válogatás. Amikor elindítom, akkor nem foglalkozom semmi mással, csakis az írással.
Persze, megesik az is, hogy nincs kedvem zenét hallgatni, vagy épp kimondottan zavar, akkor viszont a csend az, ami megfelelő számomra az alkotáshoz.


11.) Mit gondol(nak) a családod/barátaid/szeretteid arról, hogy írsz?

Hála az égnek támogatnak. Legfőbb támaszom a párom. És ő az, aki kendőzetlenül, őszintén megmondja a véleményét az írásaimról. Ő az első, és egyben legkíméletlenebb kritikusom is. Ha valami nem tetszik neki, azt mindenféle köntörfalazás nélkül megmondja. Volt rá példa, hogy egyetlen szóval jellemezte az aktuális írásom: szar. Nem esett jól, de legalább őszinte véleményt kaptam. 
A családomon kívül nem sokan tudják a környezetemben, hogy írok. Úgy gondolom, ez jól is van így. Akik pedig tudják, azok támogatnak, sőt segítenek is. Van olyan kollégám, aki úgy olvassa az írásaim, hogy kezébe vesz egy ceruzát, és a szövegben bejelöli, amit nem ért, vagy kijavítja a helyesírási hibákat, elütéseket.

12.) Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?

Természetesen magát az írást. Általában írás közben jönnek az újabb és újabb ötletek, részletek vagy veszek észre logikátlanságokat. Olyankor a szövegben piros színnel bejelölöm, és pár szóban odaírom, hogy mi az, ami nem tetszik, vagy mire kell odafigyelnem. Írás közben egy másik világban, egy teljesen más dimenzióban élek. 

13.) Az alkotás melyik része jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

A szöveg javítása. Általában mikor kész vagyok egy-egy fejezettel, úgy érzem, hogy teljesen boldog vagyok. A fellegekben járok, és pár napig nincs az az ember, Isten, bárki vagy bármi, ami ezt az érzést elveheti tőlem. Aztán kinyomtatom, és jön a feketeleves. Rengeteg elírást, logikátlanságot, magyartalan mondatot, és néhol teljesen értelmetlen bekezdéseket találok. Ezeket kijavítom, bár szívem szerint ezt másra bíznám. Ez egy nagyon aprólékos, teljes odafigyelést igénylő munka. Nemcsak a szavakat, mondatokat, bekezdéseket kell figyelni, hanem emellett teljes egészében a szöveget, illetve a szövegkörnyezetet is, hogy minden szó a helyén legyen, odaillő legyen, és mégse esek a szóismétlés hibájába. Számomra ez egy fiszi-fuszi meló, amit ha lehetne szívesen kihagynék.

14.) Milyen eszközökkel és mire szoktál írni?

Mindent másképp csinálok. Például a verseknek, prózáknak, novelláknak eszemben sincs vázlatot írni. Minek, ha itt van a fejemben az egész? Akkor inkább leülök, megírom, és a végén javítom. 
A Kivetettekkel már más a helyzet. Ott annyi a szereplő, a mellékszál, a cselekmény, hogy muszáj valami vázlatot készítenem, hogy pl. ha az egyik oldalon leírom, hogy az angyal köpenye piros színű, akkor ne írjam öt oldallal arrébb zöldnek. Igaz, ez csak egy kis apróságnak látszik, de számomra fontos, hogy minden logikusan épüljön fel. 
A Néma bűnöknél nem használok vázlatot, mert egyszerűen nincs rá szükségem, hiszen mindent átéltem, így mindent összefüggésekben látok. Valahogy csak érzem, hogy mikor kell drámait részt írnom, és mikor jön el az a pont, ahol a komolyságon egy picit lazítanom kell. 

15.) Hogyan lépsz túl az írói válságon?

Erre nem igazán tudok válaszolni, mert ha írói válságba kerülök, akkor egyszerűen nem foglalkozom vele, élem tovább az életem. Aztán eltelik pár nap és rájövök, hogy ez így nem mehet tovább, mert ki fogok esni az írásból. Ezért kényszerrel ráveszem magam, hogy leüljek a gép elé, és írjak. Akkor is, ha az első szavakkal, mondatokkal vért izzadok.

16.) Hogyan motiválod magad az írásra?

Nem igazán van ilyenre szükségem. Általában mindig írási kényszerem van. Nagyon ritka, amikor nincs arra késztetésem, hogy írjak. Szinte nincs olyan nap, hogy ne alkossak valamit. 

17.) Kik azok a szerzők, akik a legjobban inspirálnak téged íróként?

Hát, nincsenek ilyen szerzők. Inkább pont az ellenkezője igaz rám. Amikor olvasok egy jól megírt, igényes történetet, akkor nagyon le tudok törni, hogy ő milyen jót tudott írni, bezzeg én. Persze tudom, hogy ez semmi más csak önsajnálat, így nagyon hamar összeszedem magam. 

18.) Melyik könyvek inspirálnak téged legjobban íróként?

Nincs kifejezetten egyetlen könyv sem, amit fel tudnék hozni. Az tény, hogy jobban preferálom a szép -és világirodalmat, mint a kortársat, de ettől függetlenül nincs olyan könyv, mely után úgy érzem, hogy nekem írnom kell. Ez az érzés alapból bennem van.

19.) Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?

Amikor elkezdtem írni, akkor rengeteg jó tanácsot, ötleteket kaptam az írótársaktól, mégsem tudnék kiemelni egyet sem. Összességében azt mondhatom, hogy azok a vélemények, kritikák estek a legjobban, ahol felhívták a figyelmem a gyengeségeimre, és ajánlottak pár megoldást. Ezekből tudtam, és a mai napig tudok fejlődni.

20.) Milyen céljaid vannak idén az írással kapcsolatban?

Beküldtem a nevezésem a harmadik moly-antológiára. Ennek eredményét még várom. Az év vége felé szeretném kiadni a Néma bűnök első kötetét. Először e-könyvben, majd egy picit később, talán jövő év elején papír alapon is. Jelenleg ezen dolgozom, minden egyes szabad percemben írom a fejezeteket, illetve a meglévőket átírom, írok hozzá, javítom.


Minden kedves olvasómat, írótársamat biztatok arra, hogy töltse ki ezt a kérdőívet. Személy szerint, élveztem válaszolni a kérdésekre. Ha valaki kitöltötte, remélem megtisztel azzal, hogy kommentben elküldi a linket hozzá, mert kíváncsi vagyok, ki hogy ír. 






Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML