Keresés

2017. jún. 16.

Találkozás Leslie L. Lawrence-el

Sokan tudjátok, hogy nem vagyok egy társaságba járó ember. Szeretek itthon lenni a családom, könyveim, írásaim világában. Számomra ez jelenti a nyugalmat, a békességet, az életet. Úgy érzem, hogy egy tökéletes életformát alakítottam ki magamnak, és irtózatosan nehéz kirángatni a megszokott komfortzónámból. Persze, néha egy-egy vakmerőbb jelentkezőnek sikerül. Eleinte bőszen ellenkezem, de miután beadtam a derekam és végett ért az adott program, már egy pozitív élményként tekintek vissza rá.

Ez történt múlt hét szombaton is, amikor Hollótollal (blog), és pár könyvmoly lánnyal elterveztük, hogy kilátogatunk a 88. Ünnepi könyvhétre. A Deák Ferenc térre beszéltük meg a találkozót, melyről - szokás szerint - sikerült elkésnem. Bár, ez most egy apró, pár öt perces késés volt, szóval igazán hamar odaértem. Mármint magamhoz képest.
Első lépésben Hollótoll (facebook írói oldal) mindenkit bemutatott, majd azon kezdtünk tanakodni, hogy hova üljünk be enni. A csapat kétfelé oszlott, majd egy picit később újból egyesült, és együtt sétáltunk el a Vörösmarty térre. Legelső dolgunk az volt, hogy szereztünk egy térképet. Jó, nem egyet, hanem kettőt-hármat, hogy mindenki láthassa, merre kell eltévedni. Csak ezután kezdtünk el gondolkodni, hogy ki, mit szeretne megnézni, csinálni.

Leslie L. Lawrence
Mivel már fél kettő elmúlt, és a Leslie L. Lawrence dedikálást kettő órára időzítették, így ezt a programot céloztuk meg elsőként. Amint odaértünk, megint ketté oszlottunk, mert ez az esemény csak Fannit és engem érdekelt. A többiek otthagytak, azzal az ígérettel, hogy találkozunk még. Nem fenyegettek, csak ígértek.

Mi Fannival beálltunk a stand elé, mert meg szerettem volna venni az író legújabb könyvét. Ha már ott vagyok, és ő is, akkor miért ne? Szóval, Emilly beáll a sor elejére, leveszi a pultról a két kötetes könyvet, és majd' négy percig lóbálja az eladó orra előtt, hogy "Hé, meg akarom venni!" Szerintetek bagzott rám a kis csaj? Á, dehogy! Megint eltelt két perc, és épp azt ecseteltem Fanninak, hogy simán lenyúlhatnám a könyveket (mely eszemben sem volt), sőt még dedikáltathatnám is, és senki nem venne észre semmit. Mire gondolataim kifejtésében idáig jutottam, az eladónő is szentelt rám egy percet, és végre kifizethettem a kezembe tartott könyvet. Ekkor már igencsak nézegettem balra, ahova az írónak kikészítettek egy műanyag asztalt, székkel, napernyővel. 
És igen, akkor jött el a nagy pillanat: megláttam őt, gyermekkorom nagy kedvencét: Leslie L. Lawrence-t. 

Ördögtojások I.-II.
Meglepődtem, mert az asztalnál nem ült senki, illetve még a környékén sem láttam sehol egyetlen elvakult rajongót sem, holott már elmúlt két óra, a dedikálás kezdete. Gondoltam, ha már ott vagyok, akkor hasznossá teszem magam, és elindultam a szerző felé. Épphogy mellé értem, Fanni megkocogtatta a vállam, és az arcom mellett balra mutatott. Akkor vettem észre a majd' ötven méter hosszú sort. Lépteim lelassítva, a sor mellett sűrű bocsánatkérések közepette elhaladva beálltam a végére. Miközben letörten ballagtam, egy idősebb hölgy rám nézett.
- Kis naiv - szólt egy elnéző mosoly kíséretében.

Megérkeztünk a végeláthatatlan sorba, beálltunk és vártuk, hogy mi is a szerző színe elé járulhassunk. Az időt beszélgetéssel töltöttük, illetve néha kitekingettünk az előttünk álló háta mögül, hogy még hányan vannak előttünk, és mennyi idő, míg mi is sorra kerülünk. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy teljesen másképp képzeltem el az eseményt. Konkrétan úgy, mint egy koncertet: kiabáló, sikoltozó rajongókat, lökdösődést és tömegnyomort, ahol mindenki megízleli, hogy milyen a másik lábán állni. Ebből, ami megvalósult az a tömeg, semmi más. Mindenki egymás mögött állt, és ki türelmesen, ki türelmetlenebbül, de csendben beszélgetve várt a sorára. Leslie L. Lawrence is rendesen kapott levegőt, mert a jelenlévők, kulturált emberek lévén, nem álltak-ültek a nyakára, hanem meghagyták számára a tisztes két méter távolságot.

Telt-múlt az idő, lassan feltámadt a szél, és ha ez még nem lett volna elég az eső is csepegni kezdett. Ezek az apró természeti jelenségek senkit sem zavartak. Egyetlen embert sem láttam, aki kiállt volna a sorból. Hősiesen tűrtük az égiek által ránk mért sorsot. Időközben a társaink is befutottak, és afelől érdeklődtek, hogy állunk.
- Két lábon - jött a szellemes válasz.
Nem sértődtek meg, hanem velünk maradtak, és ők is beléptek a hősök világába, és "Mindent egy aláírásért!" felkiáltással szolidaritást vállaltak velünk. Aztán, nemsoká eljött a várva várt idő, és először Fanni, majd jómagam is leülhettem a szerzővel szembe. Persze eközben csapatunk többi tagja sem tétlenkedett, előkapták a telefonjaikat (tudjátok, azokat a simogatósokat), és igen gyorsan, precízen készítettek több tucat képet.


"Emilly Paltonnak, jövendő kollégámnak,
sok szeretettel"
Sorra kerültem. Leültem, elővettem a könyveket, és átnyújtottam Leslie L. Lawrence-nek. Megkérdezte, hogy kinek dedikálhatja.
- Emmily Pal.. - kezdtem bele.
- Oh, elnézést. - Nézett fel rám. - Azt hittem, hogy Emillynek, így azt írtam. Tudja mit? Nem szoktam, de akkor most a második kötetbe is írok - mosolygott rám, miközben kézbe vette az említett könyvet.
- Hogy kapta ezt a szép nevet? - kérdezte.
- Magam is kacérkodom az írással - vallottam be szégyenlősen.
Leslie L. Lawrence-el
- Á, tényleg? - kérdezte vidáman és izgatottan, miközben felvette a szemüvegét. - Akkor várjon egy pillanatot.
Megtettem.
Átnyújtotta a könyvet, felállt, és intett, hogy kövessem a példáját. Ekkor már Hollótoll ott is volt, hogy készítsen jó pár képet rólunk. Ezután kezet fogtam vele.
- Művész úr, köszönöm szépen! - köszöntem el.




Szerzeményeink
Egy picit arrébb sétáltunk, és akkor, ott elkezdtem ugrálni. És ezt szó szerint tessék érteni. Persze, a többiek próbáltak nyugalomra inteni, több-kevesebb sikerrel. Amikor egy picit lehiggadtam, akkor elindultunk, hogy Fannival mi is körbe tudjunk nézni.
Elérkeztünk egy standhoz, ahol egy rakás könyvet láttunk barna csomagolásba. Ezeket potom ezerhétszázért dobták utánunk. Hárman is vettünk ilyen zsákbamacska könyvet, mindannyiunknak más és más műfajt, kategóriát sikerült megnyernünk. Nekem Maggie Stiefvater Tündérdallam I. című kötetét ajánlotta fel a végzet.
Mivel a szél és az eső sem állt el, így kénytelennek voltunk úgy dönteni, hogy meglátogatunk egy kávézót, míg egy picit előbújik a napocska. Miközben az erős feketét kortyolgattuk, számba vettük a napunkat. Az összegzés alatt kiderült, hogy heten, fél nap alatt költöttünk el egy havi fizetést.

Sajnos Hollótollék elég messziről érkeztek, így ők vonathoz voltak kötve, ezért eljött az idő a hazaindulásra. Azért, még arra maradt pár perc, hogy lőjünk pár csoportképet.







Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

6 megjegyzés:

  1. Drága Emilly!

    Élvezet volt elolvasni a Könyvhetet a te szemszögedből is. Magával ragadó mind a lelkesedésed, mind pedig az írásaid. Remélem hamarosan újra együtt sétálunk/ücsörgünk/ujjongunk egy molyos programon. Már alig várom!

    Szeretettel:
    Hollótoll

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Az odáig rendben van, hogy a saját szemszögemből megírtam, de kíváncsi vagyok a tiedre is. Arra, hogy mi tetszett, mi nem? Hogy érezted magad stb. Szóval, mindenre.

      Remélem, áll még a júliusi Imádom a könyveket találkozó!

      Öllel: Emilly

      Törlés
  2. Emilly drága!

    Pár nap és a Tollam nyomán a tintán fog virítani az élménybeszámolóm. Szeretettel várlak vendégül. :D

    Elég kétséges, mi-hogy lesz a nyáron. Próbálkozom, de nem ígérek semmit. Az augusztusi pedig biztos nem jön össze.

    Arcodba csípve megölelget:
    Hollótoll

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Már nagyon várom a te élménybeszámolód. Remélem, minél előbb olvashatom.
      Pedig, már eléggé beleéltem magam a nyári kiruccanásainkba. Jó lenne megint találkozni. Azért, abban reménykedem, hogy idén még összejön valami.

      Emilly :)

      Törlés
  3. Szia!

    Ha még mindig érdekel, akkor erre a linkre kattintva elolvashatod a beszámolót:
    http://tollestinta.blogspot.hu/2017/06/konyvzuhe.html

    Ha nem is külön program, de talán egy személyes "eszmecsere" belefér. (Mint áprilisban). De majd lebeszéljük. :D

    Hollótoll

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Hát persze, hogy érdekel! Sőt, már olvastam is, csak még nem írtam, de ami késik az nem múlik, szóval: megyek. És ez nem fenyegetés, hanem ígéret!

      Most már jó lenne összehozni valami egész napos dolgot, mert ezek a pár órás összeruccanások elég kevésnek tűnnek. Aztán, lehet csak azért, mert jó a társaság :)

      Emilly

      Törlés

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML