Keresés

2017. ápr. 17.

Harmadik írástechnikai bejegyzés

Az elmúlt négy nap elég sokat haladtam az írással. Most nemcsak a Néma bűnökre gondolok, hanem arra, hogy indítottam a blogon egy új rovatot Életünk Oldalai címmel, és oda megírtam első élményeim az életmódváltással kapcsolatban. Emellett már rég terveztem megírni a következő írástechnikai cikket, csak időm nem volt rá, de most ezt is pótoltam. Ha úgy nézem, akkor az eltelt napok azzal teltek, amit a legjobban szeretek, vagyis az írással.


Bár, számomra is gondot okoznak a vesszők, azért összeállítottam ezt a kis listát, vagy inkább puskát, amit én is használok. Lassan egy éve annak, hogy meguntam azt, hogy lektor segítségére szorulok, ezért vettem a Magyar helyesírási szabályai könyvet, és szépen kiírogattam belőle a vesszőkre vonatkozó részt, illetve az interneten is utánanéztem a dolognak, és a kettőből gyúrtam össze egy kis összefoglalót. Saját magamnak kinyomtattam, mert elég régimódi vagyok, és számomra sokkal könnyebb, ha elakadok, akkor csak fogom ezt a pár oldalt, és fellapozom. 

Még tegnap este megírtam, és fel is tettem az oldalra a harmadik írástechnikai bejegyzést, mely a vesszők témakörét járja körül. Azt nem tudom, hogy mennyire sikerült úgy megírnom, hogy az emberi, érthető legyen, de igyekeztem elérni ezt.
Remélem, sikerült úgy összeszedni és megírni a szabályokat, hogy az tényleg érthető legyen a számotokra.

Azt még nem tudom, hogy a következő írástechnikai cikkben mivel fogok foglalkozni, de ötleteket nagyon szívesen várok és fogadok. Persze, ha egyáltalán van rá igény. Szóval, ragadjatok klaviatúrát, és írjátok meg, hogy mi az, ami gondot szokott okozni, vagy nem vagytok biztosak benne. Ha megvan a téma, akkor egy héten belül hozom az új bejegyzést.
Addig is legyetek rosszak, semmi jót ne haljak felőletek :)

A vesszőkről szóló bejegyzést itt találjatok:  Vesszők

Vagy pedig a blog jobb oldalán található Írástechnika címszó alatt.








Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML