Keresés

2017. jan. 7.

Nádasi Krisz: Írói jegyzetek

Mit szereztem csütörtökön? Na mit?
Úgy van, eltaláltátok: egy új könyvet!

Nem is akár milyet! Krisz Nadasi (link)legújabb könyvét az Író jegyzeteket.

Nagyon szerettem volna, sőt, akartam ezt a művet, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve három boltot is felhívtam, hogy kapható-e még. Kettőben volt még pár darab. Le is beszéltem az üzletben, hogy tegyék félre, el ne adják, mert egy óra és ott vagyok érte.
Amikor a kezembe vettem, alig tudtam kisétálni a bevásárlóközpontból, mert rögtön olvasni kezdtem. A könyvre figyeltem, és nem az emberekre, így jó pár mandikaharcosnak nekimentem (vagy ők nekem?). A második "bocsi" után már nem is érdekelt a külvilág. Egész egyszerűen minden harmadik lépés után mondtam egy "bocs" szót, ezzel részemről letudtam mindent, és mindenki a környezetemben. Ki nem érthetné meg, hiszen fontosabb dolgom volt.

A buszon is történt egy s más. A mellettem ülő hölgyemény is a könyvmolyok táborát erősíti, ezért sokszor ütközött össze a könyökünk. Egy idő után megelégelte a dolgot, és felém fordult. Gondolom azért, hogy jól leteremtsen, de amikor látta, hogy szintén játékos vagyok, csak elmosolyodott, és visszért a saját könyvéhez.
Szóval, amellett, hogy egy igazán lényegre törő, technikailag segítő, és szakmailag igazi kincset sikerült megírnia az írónőnek, még arra is jó, hogy az ember bezsebeljen egy mosolyt egy vadidegentől. Köszönöm!
A legjobb mégis az ebben a könyvben, hogy lépésről-lépésre végigvezet egy történet megírásán.Kezdve a főszereplő jellemrajzán át egészen a szerkesztési javításokig. Ja, és azt nem is mondtam még, hogy mindezt egy laza könnyed, érthető stílusban. Olvasás közben, végig olyan érzésem volt, mintha Krisz ott ülne mellettem, és segítene a történetem megformálásában. Egy szó, mint száz. Köszönöm szépen ezt a remek könyvet.!
Jut eszembe, aki magáénak szeretné tudni, az siessen a KÖKI Terminálba, mert ott még van pár példány. 




Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Emilly!

    Jó olvasást kívánok és még sok "ajándék mosoly"-t.:D
    Ne aggódj a menet közbeni olvasás miatt. Az agy olyankor robotpilótára kapcsol. A környezet meg nos... megszokta a telefonon vakon pötyögő kölyköket. Miért ne tudna figyelni egy olvasóra is, nem igaz? ;)

    Üdvözlettel: Hollótoll

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm a biztató szavakat. Akkor nem én vagyok az elvetemült. A telefonon pötyögő gyerekekről nem is tudom mit gondoljak. Ítélkezni nem szeretnék, de azért féltem őket. Nem figyelnek, lelépnek az úttestre, jön egy kocsi, és már meg is történt a baj. Oké, könyvel sem egyszerű a közlekedés :)

      Emilly

      Törlés

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML