Keresés

2017. jan. 3.

Egy író gondolatai


Ez egy rendhagyó bejegyzés lesz, mert nem az írásról fog szólni. Pár gondolatot írok le, melyek mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Sokszor hallom, ahogy egyik ember ítélkezik a másik felett, holott több dologgal nincs tisztábban. Megemlítem az áldozathibáztatást is, mely rettentően dühít, és mondok pár szót arról, hogy nem baj az, ha minden ember más. Ezekkel kapcsolatban fejtem ki a véleményem.



Kezdjük az első érthetetlen dologgal, az ítélkezéssel.
Majdnem mindenki azt gondolja magáról, hogy ő bizony soha nem nézett le, vagy nem csodált egyes embereket (mindkettő ebbe a fogalomkörbe tartozik). Pedig ez nem igaz. Nem létezik olyan, aki soha, egyetlen pillanatban sem tévelyedett el. Zenghetnék dicshimnuszokat magamról, miszerint kivétel vagyok, de ez sem fedi a valóságot. Az már igen, hogy az utóbbi időben egyre többször veszem észre, amikor egy embertársamról negatív vélemény alakul ki bennem. Aztán észbe kapok, és elgondolkodom, hogy valóban olyan az illető, amilyennek gondolom? Mit tudok róla, és ami alapján bekategorizáltam, az vajon megfelel-e annak, ami esetleg a háttérben húzódik? Azt hiszem, a válaszokra magatok is rájöttetek. Ilyenkor elszégyellem magam, mert pont azt tettem, amiért sokszor kiállok. Emellett pedig, úgy érzem, hogy sem nekem, sem senki másnak nincs joga ítélkezni egy másik ember felett. Még akkor sem, ha az egy barátunk, barátnőnk, családtagunk. Fogjuk fel, hogy ez nem a mi feladatunk. Legfeljebb kialakul a véleményünk, és a legjobb esetben ezt megtartjuk magunknak.

Az érem másik oldala, amikor hozzám érkeznek vissza olyan reakciók, amiben engem bántanak. Nem ez a legjobb szó, mert olyan ember nem tud bántani, akit nem ismerek. Azoknak a megjegyzéseit egész egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Amikor egy közeli barát, egy ismerős véleménye jut vissza hozzám, vagy a szemembe mondja, akkor egyetlen kérdésem van hozzá: "Problémád van vele/velem?" . Általában igennel szoktak válaszolni. Ez sem dúl fel lelkileg, mert egész egyszerűen közlöm, hogy az a te problémád, és nem az enyém. Neki van baja velem, és nem fordítva. Persze, ez nem jelenti azt, hogy azoktól nem fogadok el tanácsot, meglátást, ötletet, akik nagyon közel állnak hozzám. Pont ellenkezőleg, az ő véleményük a legfontosabb, mert ők ismernek a legjobban. Mégis, ahogy sok minden, ez sem egyszerűen fekete, vagy fehér. Meghallgatom őket, elgondolkodom azon, amit tanácsoltak, de a döntés az enyém.

A második dolog, ami mélységesen felháborít az az áldozathibáztatás.
Sajnos, a társadalmunk mindig mindent jobban tud, mint az, aki éppen abban a szituációban, élethelyzetben van. Legyen itt szó arról, hogy valaki egy rossz döntés hatására az utcára került, vagy ha egy nőt megerőszakoltak, esetleg valaki a piros lámpánál az úttestre lépett. Bármilyen apró, vagy nagy példát hozhatnék, mert mindegyikre igaz, hogy nem azzal foglalkoznak az emberek, ami igazán fontos. Nem az lebeg a szemük előtt, hogy valami elromlott, valami megtörtént, akkor ezt hogyan lehetne megjavítani/kijavítani, vagy túllépni rajta/feldolgozni, hanem az a legelső mondat amit ilyenkor hallani szoktam: ha ezt, és ezt tette volna, nem történt volna meg. Persze, ez valamilyen formában még igaz is lehet, de...
Senki felett sem ítélkezhetünk. Mindannyian ugyanolyan emberek vagyunk, sem jobbak, sem rosszabbak a társainknál. És ott van az a rész is, hogy nem mindig, sőt, szinte soha nem tudjuk a háttérben megbúvó okokat. Aztán a következő ok a hibáztatás ellen az, hogy miért az áldozat a hibás? Mondok egy nagyon egyszerű példát. Ha a közértben, utcán, iskolában stb. ki van téve egy szép piros alma, és valaki azt elveszi, akkor ki a hibás? Az, aki ott hagyta/felejtette, vagy az, aki egy olyan tárgyat, értéket vett el, ami nem az övé? Egyértelmű a válasz. És ez alkalmazandó az áldozathibáztatásnál is.
Sokszor olvasom, hogy amikor megerőszakolnak egy lányt, akkor az azért történt, mert így vagy úgy öltözködött, nem helyesen viselkedett. (Amúgy is, mi a helyes, ki dönti el? A társadalom, az állam, a polgárok?) Lehet, hogy ez igaz, de attól még senkinek nincs joga egy másik embert testileg, lelkileg bántalmazni, megfélemlíteni. Senkinek!!!

Másnak lenni...
Tapasztalatból mondom, hogy nem mindig jó dolog, sőt, egyáltalán nem jó. 
Teljesen mindegy, hogy ezt a jelzőt most kire, vagy mire értjük. Legyen elég annyi, hogy más, mint a többi ember szerint elvárt, megszokott. Ez szólhat különc gondolkodásról, öltözködésről, szexuális beállítottságról, és még sorolhatnám, de ez teljesen mindegy. A lényeg, hogy vannak emberek, akik teljesen vagy részben eltérnek attól a szabályrendszertől, amit mások állítottak fel. Sajnos, ebbe beletartozom jómagam is. Azért írom, hogy sajnos, mert emiatt nagyon sok negatívum ért az életem során. Viszont, nem vagyok hajlandó lemondani az elveimről, a gondolataimról, benső énemről, a szemléletmódomról. Már rengeteg jelzővel illettek emiatt, de ahogy már fentebb is említettem, egyszerűen nem érdekel a dolog, úgy teszek, mintha nem is hallottam volna. Nem süllyedek le arra a szintre, hogy bárkit  is minősítsek. Egyrészt nincs hozzá közöm, hogy ki, mit és miért tesz, másrészt pedig, ha segíteni nem tudok, akkor legalább nem ártok. Emellett, ott van a saját magam felállított első számú törvényem, mely szerint: 

Nem azért élek, hogy másoknak megfeleljek, hanem azért, hogy boldog legyek!

Úgy gondolom, hogy amíg nem bántok senkit, nem ártok senkinek, addig igenis jogom van úgy boldognak lenni, ahogy azt én szeretném, és nem úgy, ahogy ezt mások elvárják tőlem. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor annak annyit tudok mondani: Így járt. 





Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

4 megjegyzés:

  1. Kedves Emilly!

    Komoly dolgokat vetettél fel.
    Az ember úgy van beállítva, hogyha lát bármit (szó szerint bármit, legyen az kaja, ruha, kisállat, ember, tévéműsor stb.) akkor első pillanatban kialakul benne valami reakció. Ezzel nem lenne nagy gond. Enélkül sok minden (például vészhelyzet felismerése) nem működne. A probléma szerinte akkor kezdődik, amikor az első benyomás, kihat a további interakcióra, kommunikációra, viselkedésre, bármire. Csak azért mert olyan "cukinak, félelmetesnek, veszélyesnek, okosnak" tűnik. És igazad van, hogy a kulcsszó itt a tűnik.

    Az áldozat hibáztatásról még nem igazán gondolkodtam el, de érdemes rajta agyalni, mert tényleg úgy van, ahogy írtad.

    Az utolsó pedig a "tömeg összefogása, kirekesztő viselkedése a MÁS irányába" történet. Ez mindennapos. Nem azt írom, hogy jó, hanem azt, hogy mindennapos, félreértés ne essék. Szerintem a "normális" eléggé relatív fogalom és helytől, kortól, társaságtól függ. Pl.: szerintem vagányul néz ki a rózsaszín, kék, lila, zöld haj, másokat felháborít. Persze én is megnézem, de nem akadok ki rajta. Szerintem unalmas lehet normálisnak lenni, kell egy bizonyos fokú őrültség, és persze egyéniség is. Én direkte keresem az olyan embereket néha akik "furák", mások kerülik. Ez elég egyénfüggő.
    A legtöbb ember (beleértve jó magam is) a mások véleményétől nagymértékben "függ". Mert számít a külső megítélés. Ennek persze van egy egészséges és egy beteges szintje, a vonal meghúzását nem vállalom.
    És a kulcsmondatot ismételtem te ütötted be: "a döntés az enyém". Meg kell tanulni meghallgatni és mérlegelni a kritikákat.

    Ismét sikerült elgondolkodtatni. Hacsak pár röpke percre, de remélem a többieket is.

    Köszönettel: Hollótoll

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm, hogy leírtad a gondolataid ezzel kapcsolatban.

      Sok mindenben igazad van, ettől függetlenül törekedni kell arra, hogy ne fügjgünk mások véleményétől. Legyen az embernek saját gondolata. Meg kell hallgatni másokat, elgondolkodni azon, amit mondott, és dönteni. Minden ember saját maga dönt, még akkor is ha hallgat valakire. Mert ugye, az is egy döntés. A lényeg, hogy nem szabad hagyni, hogy mások befolyásoljanak. Ha valami tetszik, akkor bárki bármit mond róla, az akkor is tetszeni fog, és ez fordítva is igaz.

      Lehet, hogy az ember úgy van beállítva, hogy minden reakciót váltson ki belőle. Ez jogos. Csak az nem mindegy, hogyha netán téved, azt képes-e beismerni, vagy esetleg átgondolni, hogy nem kell mindig mindenkiről, és mindenről első benyomás alapján véleményt alkotni.

      Szeretettel: Emilly

      Törlés
  2. Amiket írtál arról kedvem lenne órákig vitázni, mert nagyon jó téma, de inkább csak itt hagyok egy idézetet, ami szerintem tökéletesen passzol ide:

    ,,A civilizált emberek sokkal udvariatlanabbak, mint a vadak, mert tudják, ezt anélkül tehetik meg, hogy modortalanságuk miatt széthasítanák a koponyájukat.''

    Robert E. Howard

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen az idézetet. Egyfelől megnevetett, másfelől pedig elgondolkodtatott.
      Ezek olyan témák, melyekről nemcsak órákig, hanem napokig lehetne vitázni. Pedig csak a jéghegy csúcsát érintettem, nem mélyedtem bele.

      Emilly Palton

      Törlés

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML