Keresés

2016. nov. 19.

Újabb cikkem: Non-stoppress - A halál utáni élet

Ma reggel, elég korán keltem. Még kócosan, kávé nélkül elindultam a gépem felé, és bekapcsoltam. 
Rögtön jött egy üzenet az egyik közösségi portálon az újság szerkesztőjétől, ahova írni szoktam, hogy adjam meg az e-mail címem. Hirtelen megijedtem, hogy valami  baj van, ezért magamhoz képest villámgyorsan, már küldtem is amit kért. 
Persze a biztonság kedvéért rákérdeztem, hogy mi a probléma. Kiderült, hogy nincs semmi, csak vár egy kis meglepi. 


Szóval...

Nagy örömömre szolgál tudatni, elmondani nektek, hogy a mai nap folyamán adminisztrátori engedélyt kaptam a Non-stoppress újság szerkesztőjétől. 
Hogy ez konkrétan mit jelent?
Hát azt, hogy kaptam engedélyt, felhasználónevet, jelszót stb., hogy a mai naptól kezdve saját magam szerkesszem, és tegyem fel az oldalra a cikkeimet.
Persze, minden megjelenés előtt átnézi, és csak akkor kerülnek fel az írásaim, ha rábólint, hogy "mehet".
Mostantól minden egyes cikkemet saját magam szerkesztem, keresek hozzá képet, ágyazom őket a szövegbe. Már meg is jelent egy újabb cikkem, mely a halál utáni életről szól.
Elég sokat dolgoztam vele, mert az újságnak teljesen más a kezelőfelülete, mint a blogomnak. A leghosszabb időt a képek kiválasztásával, méretezésével és szövegbe ágyazásával töltöttem el. Nem volt egyszerű feladat, mégis úgy gondolom, ahogy a blogomat is megtanultam kezelni, szerkeszteni, úgy itt sem vallok majd kudarcot. Legalábbis nagyon bízom benne.

               Olvassátok és hagyatok magatok után nyomot pl. füstjelet!!!
Non - stoppress : A halál utáni élet

           







Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

2 megjegyzés:

  1. Szia,

    Gratulálok, és sok sikert. Biztosan zökkentőmentesen mennek majd a dolgok :D

    Ezer meg egy puszi
    Brukú

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm!
      Remélem, ennyi idősen is könnyen meg fogom megtanulni az újság hátterének a kezelését :)

      Öllel:
      Emilly

      Törlés

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML