Keresés

2016. aug. 5.

Liebster Blog Award díj


Még tavaly az a megtiszteltetés ért, hogy a húgomtól Pelától díjat kapott a blogom. Sajnos, az elmúlt két hónapban nem igazán voltam egészséges, ezért nem igazán tudtam az írással, blogommal foglalkozni. Ezt most szeretném pótolni.

A díjról néhány fontosabb információ:
A kezdeményezés Németországból indult, a díjat bloggerek adják egymásnak. Leginkább azt szeretnék vele elérni, hogy az olvasók jobban megismerjék a bloggert, illetve megtudják azt is, hogy ő kiket olvas, és kiket ajánl olvasásra. Éppen ezért van egy marketing háttere is, hiszen a blogger tovább is adja a díjat, nemcsak megkapja.

A liebster szó jelentése egyébként kellemes, értékes, legkedvesebb, amely utal arra, hogy az odaítélő szívesen jár vissza az adott blogra, éppen ezért ajánlja. Fontos megemlíteni, hogy a lánclevelekhez hasonló módon terjed, és a jelölés során nincsen semmilyen tartalmi megkötés. Nemcsak könyves, filmes blogok kaphatják meg, hanem oda lehet ítélni egy kismama-blognak vagy akár egy gasztroblognak is. A jelölésekkel elárulja a blogger magáról, hogy melyek azok a területek, amelyekről szívesen olvas. A Liebster Blog Awardot egyébként nem kötelező továbbadni, de felesleges megszakítani a láncot, hiszen ez mindenkinek elismerést jelent, és ha valami tetszik, akkor dicsérjük meg nyugodtan. Díjat adni pedig szép gesztus.

A díj kötelezettséggel jár, amelynek itt vannak a szabályai. Fontos, hogy a szabályok változhatnak, és maguk a bloggerek is alakítanak rajta:
– Írd meg, hogy kitől kaptad a díjat, linkeld be a posztodba a blogját!
– Írj 10 olyan dolgot magadról, ami nem köztudott!
– Válaszolj a jelölő személy által feltett kérdésekre!
– Nevezd meg az új jelölteket és tegyél fel tíz kérdést nekik!
– Értesítsd a blogokat arról, hogy díjat kaptak tőled!

Akkor kezdeném az első kötelezettséggel, tíz olyan dolog magamról, ami nem köztudott:

1.Mindennemű feltételezés ellenére a tévé egy létező tárgy a lakásunkban, így ki is használom: világítok vele. Nagyon ritkán nézem, és akkor is megválogatom, hogy mit. Mikor reggel felkelek, bekapcsolom, lenémítom és közben készülődöm. Szóval, hiába nagy, lapos és minden hipi, meg szupi rajta, mégsem vagyok nagy híve.

2. Amikor gyerekkoromban valaki feltette azt a bizonyos mi leszel, ha nagy leszel kérdést, mindig azt válaszoltam, hogy Amerikában ügyvéd, és majd onnan segítem a családom. Ebben teljes mértékben hittem is. Legalábbis egy darabig.

3. Van két nővérem. Ez idáig nem egy eget rengető a dolog, viszont azt kevesen tudják, hogy ez csak anyai ágról igaz. A két testvéremnek más az apja, mint nekem. Az apám nevelte fel őket is, és soha nem fordult meg a fejemben, hogy ők nem is "igazi" tesok. Együtt nevelkedtünk, sírtunk, nevettünk, szóval ők a nővéreim. Ebből kifolyólag ide tartozik az is, hogy négy nagymamám, és három nagypapám van.

4. Pár hónap eltéréssel szültem meg a fiam, és érettségiztem. Hosszú és fárasztó időszaknak mondanám azt az időt, de a végén minden sikerült. Igaz, jó pár hónapig a pelenka és a tankönyv között léteztem, de megérte.

5. Szeretek, sőt, imádok tanulni. Számomra a tanulás nem egy fárasztó dolog, hanem egy élmény. Mondhatnám úgy is, hogy egy hobbi. Mindig minden érdekel, és ahonnan csak tudom, szívom magamba a tudást.

6. Élek-halok a komolyzenéért, és szeretek színházba járni. 
Legutóbb, idén januárban a fiammal együtt mentem el a Katonába. Gorkij A nap gyermekeinek feldolgozását A fényevőket néztük meg. Igaz, hogy hétköznap este volt az előadás, és majdnem éjfélre értünk haza, de nagyom élveztük.
Kedvenc zeneszerzőim: Mozart, Bach, Beethoven és ha olyan hangulatom van, akkor Liszt is jöhet. Viszont nemcsak a komolyzenét, de a rockot is szeretem. Ez egy új felfedezés, mert egész gyerekkoromban nem értettem azokat az embereket, akik meg tudták hallgatni. Ahányszor megpróbálkoztam egy számmal, mindig fejfájásom lett. Szó szerint elkezdett fájni a fejem. Ez kb. olyan két éve változott meg, és azóta is szívesen hallgatom a minőségi rockot.

7. Van egy fogadott húgom, aki egyben a legjobb barátnőm is, ő Pela. Meghatározó szerepe volt, és mai napig van az életemben. És itt nem és kizárólag a magánéletemet értem, hanem az írással kapcsolatban is sokat köszönhetek neki. Csodálom a kitartását, a lelki erejét, kedvességét, megértését. Őt bármikor zaklathatom, bármilyen témával, mindig meghallgat, elmondja, hogy idióta vagyok, és hallgat tovább. Érte bármit megtennék.

8. Már kinőttem abból a korból, de nagyon nagy anime, és azon belül Naruto rajongó vagyok. Kedvenc párosom SasuSaku.Szóval, aki ilyen fanficcet ír, az már nyerő nálam.
Párom vezetett be ebbe a világba, és azt kell, hogy mondjam, nem bántam meg. A mai napig imádok fanfiction olvasni, AMV-t nézni, illetve MMD-t hallgatni. Teljesen elvarázsol ez a világ, és jó érzés, az animések társadalmához tartozni.

9. Nem szoktam reklámozni, de lassan hét éve Crohn beteg vagyok. Az orvosok szerint ez gyógyíthatatlan, kezeléssel, gyógyszerekkel, diétával ideig-meddig szinten tartható betegség.

10. Nem tudok, és nem is szeretek főzni. Nincs tervemben megszeretni, és nincs tervbe véve az sem, hogy úgy isten igazából megtanulom. Az egy dolog, hogy a családom végett megteszem, de egyszerűen utálom. A világból lehet kikergetni vele.





És most következzen a tíz kérdés, amit Pela tett fel nekem:

1. Milyen indíttatásból kezdted el írni a Néma bűnöket?
Az, amikor a hírekben olvastam, hogy egyes politikusok szerint, ma Magyarországon nincs családon belüli erőszak. Egyszerűen dühös lettem ettől a kijelentéstől, és úgy gondoltam, hogy megírom a saját történetem.

2. Hogyan tudnád jellemezni magad öt szóval?
Szenvedélyes, zárkózott (egyesek szerint túlságosan is), szétszórt, örült, önbizalom hiányos.

3. Mi a legnagyobb álmod?
Legnagyobb álmom, hogy egyszer azt mondhassam, hogy boldog vagyok. Az életem minden területén megtaláltam önmagam. Nagy álmom az is, ha egyszer megjelenne a Néma bűnök.

4. Mi a kedvenc könyved, és miért?
Két könyv is van, amit ide sorolnék. Az egyik Tolsztoj Háború és békéje. Hogy miért az egyik kedvencem? Egyszerű a válasz: élveztem olvasni. Lekötött, minden egyes mondata. Együtt éltem, lélegeztem, haltam a szereplőkkel. Egyszerűen megfogott az egész könyv hangulata, a mondanivalója, ahogy bemutatja az akkori társadalompolitikát. Az sem elhanyagolható, hogy az író képes oldalakon keresztül filozofálgatni, és ez mégsem zökkentett ki az olvasásból, hanem tett hozzá egy pluszt.
A másik Wass Albert A kastély árnyékában című könyve. Megfogott a hangulat. Az az írói tehetség, ahogy mindig ad egy kis reményt, hogy a végkifejlett pozitív lesz, annak ellenére, hogy az olvasó tisztában van vele, hogy mégsem számíthat semmi jóra. Mintha az egész könyvön keresztül ott lebegne a fejem felett Demoklész kardja, és mégis ad valami halvány reményt arra, hogy mégis minden jóra fordul.

5. Ha valaha időutazáson vehetnél részt, melyik korszakba, évbe, helyre mennél el?
Ez egy nagyon jó kérdés. Nem tudok választani, mert annyi kor van, ami érdekel. De talán Egyiptomba mennék el, és megnézném a nagy piramisok építését, vagy a maja és inka birodalom rejtelmeibe nyernék betekintést.

6. Mi az a három dolog, amit ma már meg tudsz tenni, de két-három évvel ezelőtt még nem ment?
- Esetenként írók egész tűrhető novellákat, regényeket.
- Néha tudok úgy viccelődni, hogy közben mosolygok is.
- Sikerül rántottát készítenem anélkül, hogy leégne. Már a zacskós rizst is sikerül néha eltalálnom.

7. Mit jelent számodra a barátság és a család fogalma?
Mindkettő nagyon fontos az életemben, és mindkettő a bizalmon alapul. Számomra az a barát akiben teljes mértékig meg tudok bízni, és ugyanez igaz a családra is. Ha a bizalom megvan, a többi megoldható.

8. Miért kezdtél el írni? Milyen terveid vannak az írással?
Azért kezdtem el írni, mert feldühített egy kijelentés, amit nem véltem igaznak. Aztán, ahogy egyre jobban belejöttem, egyszerűen nem tudtam leállni. Amikor nem írok, akkor bizsergek és nem tudok másra gondolni csak arra, hogy mikor jutok már a gépem elé. Számomra ez olyan, mint egy rossz drog.
Igazából, olyan nagy terveim nincsenek. Csak írók, mert imádom a billentyűzetet püfölni. Terveim nincsenek, legfeljebb álmaim, vágyaim, de a realitás talaján élek.

9. Ha visszamehetnél a múltba, min változtatnál?
Rengeteg dolgot megváltoztatnék.Talán felsorolni sem tudom, annyi minden van, amit most már, ezzel a fejjel másként tennék.

10. Mi volt az eddigi legörömtelibb pillanat(ok) az életedben?
A legeslegboldogabb akkor voltam, amikor először foghattam a kezemben a fiamat. A második az a pillanat volt, amikor a párom legelőször megcsókolt. Mindkét pillanat egyszeri és megismételhetetlen, és úgy éreztem, hogy a fellegekben járok. Egyszerűen olyan gyönyörű pillanatok voltak, hogy még most is kételkedem, hogy megtörtént.


Az én jelöltem a Törd meg a csendet blog, mely a fizikai és lelki bántalmazásról szól. Akit érdekel ez a téma a pszichológia oldaláról megközelítve, annak meleg szívvel ajánlom. Rengeteg érdekes, hasznos, tartalmas cikket olvashatok rajta.



Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML