Helyzetjelentés

Egy kis helyzetjelentéssel készültem nektek mára.

Az életem több területén is történtek újdonságok. Bár, nem mindegyik pozitív dolog, de ez az élet velejárója.

Kezdjük a jó dolgokkal:

Örömmel tudatom, hogy tegnap egész délután, éjjel (alig aludtam pár órát) és ma egész nap írtam. Ennek eredményeképpen elkészült a Kivetettek második fejezetének béta verziója, belekontárkodtam a harmadik részbe is, és írtam egy kisebb fajta prózát Árny ül ágyamon címmel. 

Még a héten jelentkeztem az Imagine írói oldalon megrendezett Tavaszi Ajándékozós Izére (TAI), aminek keretein belül egy ajándék novellát kell írnom. Azt nem tudom, hogy konkrétan kinek kell megírnom, de reménykedem benne, hogy ha elkészül, és elolvassa az illető, akkor tetszeni fog neki. Nagyon remélem.

A pár órai alvás után, jelenleg ott tartok, hogy nem látok. Jó, oké, látok, csak már mindent homályosan. Bár időközönként bejátszik a duplán látás is.

Következzenek a rosszak:

Nemrég eléggé megbántottam egy a szívemhez, lelkemhez nagyon közel álló személyt. Akit nem szeretnék elveszíteni, mert nélküle nem lenne teljes az életem.

Aki személyesen ismer, az tudja, hogy túl büszke ember vagyok ahhoz, hogy bocsánatot kérjek. Most mégis úgy érzem, hogy meg kell tennem, mert lehet, hogy túl messze mentem. Ezért:

 Húgi!

 Mélységes bocsánatodért esedezem!!!!

 Egyetlen mentségem van:

Ma olyat tettem, mely eddig nem volt szokásom, és úgy érzem ezután sem lesz. Jobban körbe néztem fb-n. Nem kellett volna. Nagyon nem. Eddig sem tartogattam túl sok erre pazarolandó agysejtet, és most úgy kell leélnem az életem, hogy jó párat ott hagytam azon az oldalon. Pedig, mint mondottam beosztással élem az életem, nem butitom magam. 

Abban sem vagyok biztos, hogy a véleményem elég kulturált formát öltene, ha leírnám. Igazából, finoman fogalmazva sem tudnám jobban mondani, mint az én kedves pótanyukám. Ezért, tőle idézek:

" - Nagy baj, az agybaj! "

Sokszor mondogatja ezt nekem. Eddig nem igazán hittem, de most már tudom, hogy ez egy létező agyi állapot. Legalábbis egyes személyeknél. Némely posztnál nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek.

Igaz, az én kedves pótmamim azt is mondogatja, hogy hülye vagyok. Ezzel nincs semmi próblémám, legfeljebb annyi, hogy tisztában vagyok vele. Születésem óta. Szóval, most már jólesne, egy kis újdonság.

Nemrég kikerült a blogomra a 100 tény rólam kihívás. Ennek keretein belül értesítettem a nagyérdeműt, hogy van egy különleges tehetségem. Ez nem lenne más, mint az, hogy pillanatok alatt fel tudom idegesíteni a környezetemben lévő embereket. Mióta erről a képességemről tudok, azóta sportot űzők belőle. Ezért, már többen emlegették kedves anyukámat, meg az ő foglalkozását is. Persze egyetlen tőmondatba vegyítve, ráadásul tévesen. Az én jó anyám nem azt a foglalkozást űzi, melyről egyes személyek oly nagyon meg vannak győződve. De ha nekik ez a szívük vágya, ám legyen úgy. Ámen.

Igazából, soha nem érdekelt mások véleménye, mindig mentem a saját fejem után, és úgy érzem, ezután sem lesz másképp.

Más emberek, meg mindenféle jelzőt aggatnak rám, olyanokat például, hogy különcködő vagyok, és jó pár ehhez hasonló, apró kedvességekkel illetnek. Ezzel sem értek egyet, egyszerűen csak vagyok, aki vagyok.

Hiszek Albert Einstein szavainak:

"Az az ember, aki a tömeget követi, soha nem fog messzebb jutni mint a tömeg. Aki viszont hajlandó egyedül sétálni, sokkal valószínűbb, hogy olyan helyekre is eljut, ahova még nem jutott el senki."

Már évek óta fogalmazódik bennem a gondolat, hogy itt az ideje a következő tetoválásomhoz. Már azt is tudom, hogy mit szeretnék, és hova. Csak az a baj, hogy két lehetőségen gondolkodom, és egyszerűen nem tudok választani.

Az egyik lehetőség az, hogy a jobb alkaromra latinul varratom fel azt, hogy: porból leszünk, porrá vétetünk. A másik ötlet pedig az, hogy a jobb lábszáramra tetováltatnám fel Konoha vagy az anbu jelképét. Még rágódom a rajta egy darabig, de ahogy ismerem magam, mindkettőt meg fogom csináltatni. Csak idő kérdése az egész. Igaz, a páromnak nem fog tetszeni, de hát már az elsőt sem díjazta, és akkor sem izgatott a véleménye :)

Hogy ne kövessen el ugyanazt a hibát amit ma, megfogadok egy jó tanácsot:

Pam Kutya - Ne facebookozzál