Keresés

2017. nov. 2.

Backstreet Boys és Néma bűnök

Valamelyik nap bolyongtam a neten. Pontosabban számokat keresgéltem, amikre majd írni tudok, vagy szeretnék. Aztán ráakadtam valamire, ami megmelengette a pici szívem. Ez pedig nem más, mint a Backstreet Boys egy régi száma az Everybody, amihez két éve új klip készült.
Akik az én korosztályomhoz tartoznak, azoknak nem kell mesélnem róluk. Kamasz éveimben ez a zenekar volt a kedvenc együttesem. Akkor még nem volt yuotube, sőt, még internet sem. Ehelyett létezett a magnókazetta, illetve a vezetékes telefon. Na, az sem most volt, hanem idestova húsz éve. Jesszus, belegondolni is rossz! 
A lényeg, hogy több okból is fontos ez számomra:
1.) anno, amikor én voltam tini, akkor ők voltak a kedvenceim,
2.) irtózatosan szerelmes voltam az együttes egyik frontemberébe Brianbe. Annyira, de annyira imádtam, hogy képes voltam kitelefonálni Amerikába,
3.) ezt a kitelefonálást meg is örökítettem a Néma bűnökben.


Itt egy kis részlet a Néma bűnökből, ahol az együttest is megemlítem:

"Amúgy jó gyerek voltam én, igazán. Csak az a fránya tinikor. Gondolom, mindenki tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy hormonok tombolása. Mindenről az tehet, na meg a média. És ne felejtsük el a szexis énekes fiúkat sem. A selymes hangjukkal és édes nézésükkel együtt. Mindenkit megbolondítanának. Ez velem sem volt másképp. Beleestem én is a csapdájukba, és akárhogy is néztem, ez nem az én hibám.

Mint minden tininek, nekem is volt egy jó pár évem, amikor csak zenét hallgattam. Abban az időben éltem a nagy Backstreet boysos korszakom. Minden újságot megvettem, amiben szerepeltek, lehetett az magyar vagy külföldi. Képes voltam azt az egy centiméteres képet is kivágni, amin rajta voltak, hogy utána egy külön mappába beletegyem. Az összes kazettájuk megvolt, ami létezett. Hol volt akkor még CD, vagy MP3 lejátszó, pendrive, internet? Sehol. Volt kazetta meg walkman. " 

" Így esett meg, hogy a hatodik osztályt kijárva elmentem dolgozni a nyári szünetben. Kati nővérem akkor egy magánháznál dolgozott. A munkája abból állt, hogy vizes kulacsokra kellett matricát ragasztania, majd ezeket zsákokba raknia. Meg volt adva, hogy egy zsákba hány kulacs fér. Minden nap meg lett számolva, hogy aznap hány zsákot csinált meg, és így kapta a fizetést. Ezen a nyáron én is itt dolgoztam vele. Minden hétköznap reggel kilenctől, délután ötig. Ebből a kis pénzből már meg tudtam venni a kazettát, amit szerettem volna. A többi pénzt pedig félreraktam, és gyűjtögettem. Szépen gyűlt is a pénz, egészen addig, míg be nem szabadultam egy zeneboltba. Ott az összerakosgatott kilencezer forintomnak kerek fél óra alatt a seggére vágtam. Már itt láttam, hogy ebből aztán nem lesz koncert. Ennyit erről. Azért még nem adtam fel a dolgot. Továbbra is vettem a kazettákat, újságokat.

Akkor is így történt. Megjelent egy cikk az én drágáimról, rohantam is az újságoshoz. Meg is vettem, és a képeket szépen kivagdostam. Viszont abban a bizonyos újságban nem csak egy cikk volt, hanem egy telefonszám is. Legalábbis én azt hittem.

Amerikai együttes amerikai telefonszámmal. Abban az időben még nem volt mobiltelefon, csak a jól ismert vezetékes. Ez még nem lett volna probléma, de az már igen, hogy árva egy kukkot se tudtam angolul. Azért ez még nem tartott vissza attól, hogy felhívjam az adott számot, és telefonon keresztül kézzel-lábbal mutogatva, próbáljam megértetni a vonal túloldalán lévővel, hogy kivel is szeretnék beszélni. Egy ilyen apróság nem tartott vissza. Engem nem, de a vonal túloldalán ülőt már igen. Számomra ez sem okozott gondot, mert eszembe jutott, hogy a szomszéd, aki most költözött ide, tud angolul. Ilyen szerencsés is csak én lehetek. Így illedelmesen elmondtam - persze magyarul - a vonal túlsó oldalán ülőnek, hogy várjon, egy perc és jövök. Átszaladtam a szomszédhoz, bekopogtam, és mondtam, hogy mi is az én nagy bajom. Ő meg jött segíteni. Amíg ő telefonált, én ott remegtem mellette, hogy úristen, én most mindjárt beszélhetek álmaim vágyával. Sajnos nem jött össze. Mikor a szomszéd letette a telefont, közölte, hogy ez csak, egy rajongói klub száma. Hát, így jártam. Én legalább megpróbáltam. Az vesse rám az első követ, aki ennek ellenkezőjét meri állítani. Valahogy itt fogyhattam ki az ötletekből. 

Eltelt egy kis idő. Én már az egészet el is felejtettem. Igen ám, de a telefontársaság az nem felejtett el részletes számlát küldeni. Pedig milyen jó lett volna, mennyi kíntól megkíméltek volna! Volna, volna, volna…
A szobámban voltam, és a tanulásnak nevezett valamit imitáltam. Általában csak ilyenkor volt nyugtom. Hirtelen éktelen kiabálásra kaptam fel a fejem. Ki is lehetett más, mint az én szeretett apám. Gondoltam, kimegyek megnézni, hogy már megint mi van. És ez lett a vesztem. Rögtön letámadott. Megtudakolta, hogy esetleg nem-e voltam oly’ merész, hogy külföldre telefonáljak. Mit tehettem volna? A legelső, ésszerű dolgot: tagadtam. Én? Hogy? És mért tenném? Kit hívnék? Zúdítottam faterra a kérdéseim sorozatát, mire ő sem tudott válaszolni, ezért elkezdett hinni nekem. Persze próbáltam teljesen ártatlan, majd felháborodott arcot vágni, hogy engem ilyennel mer gyanúsítani. Magamban meg a jó Istenhez fohászkodtam, hogy csak ezt éljem túl. Könyörgöm, én még élni akarok. Még nem jött el az időm, túl szép, túl fiatal vagyok még a halálhoz. Higgye el, nekem nem állna jól."



Végezettül legyen itt az említett két videoklip. Először a régebbi, ha jól emlékszem, akkor 1996-ból:


És a legújabb 2015-ből:








Subscribe to Our Blog Updates!




Share this article!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML