Valami oknál fogva a
blogomon nem úgy működik a megjegyzés rovat, ahogy azt kívánnám. Valahol,
valamit biztosan elállítottam csak arra nem tudok rájönni, hogy mit és
hol. Ha megjegyzést küldtök, azt megkapom a saját e-mail címemre, de a blogon
nem látható. Ha esetleg ebben valaki tudna segíteni, azt nagyon megköszönném.
Első lépésnek kellett
küldenem három történet ötletet, ez egy kérésnek számított, és egyben ez volt a
jelentkezés is. Majd, amikor eljött az idő, az oldal adminjai kitették az
összes kérést a fórumra. Mindegyik kapott egy számot, így senki nem tudta, hogy
melyik kérés, kihez tartozik. Ezután kaptunk egy időpontot, amikor e-mailben el
kellett küldeni azt a sorszámot, amelyik kérést meg szeretnénk írni. Erről jött
egy visszaigazolás, hogy sikerült-e vagy esetleg más kérést kell megírni.
Ezután már csak az írás maradt hátra. Március 10-én jelezni kellett, hogy hol
tartunk az írásban. Majd a végleges történetet március 24-re várták. Konkrétan
egy ajándék novellát írtunk egymásnak.
Már az első időponttal
is bajban voltam. Hiszen, ismerem írási képességeim (már ami a gyorsaságot
illeti), és abban a hitben éltem, hogy van még időm. De mint mindig mindent,
ezt is a legutolsó pillanatra hagytam. A megadott időpontban ott tartottam,
hogy egy árva szó sem volt kész. Ergo, nagyon gyorsan összedobtam egy háromszáz
szavas vázlatot, arról ami épp eszembe jutott. Végül ez lett a történet fő
vonala, de ne rohanjunk ennyire előre. Szóval, beküldtem, és ültem tovább a
babérjaimon.
A második időponttal is
adódtak problémáim. Nem is kevés. Március 23-án még mindig ennél a háromszáz
szavas vázlatnál tartottam. De mivel már nem egész huszonnégy óra volt a
határidőig, így délután ötig megírtam a teljes történet vázlatát. Ekkor még
csak azt találtam ki, hogy a főhős mit fog csinálni, de még sem egy név, sem
egy konkrét esemény, semmi nem leledzett a tarsolyomba. Aztán kezdődött a
hajtás.
Elkezdtem írni, és egyik
mondatból született a másik, egyik eseményről eszembe jutott a következő. Egész
délután és éjjel írtam. Hajnal fél négyre lettem kész. Négykor kelnem kell,
hogy munkába menjek, így feleslegesnek tartottam lefeküdni aludni. Ahogy
lenyomtam az utolsó pontot, már küldtem is a lektoromnak. Át sem olvastam, ki
se javítottam, csak küldtem. Gondolhatjátok, mennyire örült nekem.
Az már mellékes, hogy
egész nap olyan voltam, mint akibe már a fájdalom is hálni jár. Hazafelé a
villamoson elaludtam. Hála az égnek, nem mentem több kört, bár ez is
megeshetett volna, amilyen szerencsés ember vagyok. Murphy szeret, nagyon
szeret, sőt, mondhatni a szíve csücske vagyok. Minden nap keress, és meg is
talál. Olyan dolgokra sarkall, oly képességeket ad, melyekről szívesen
lemondanék. Pl. képes vagyok egy műanyag poharat eltörni. Puszta kézzel.
Délután, mire hazaértem
a munkából, várt a lektorált történet, amit "már csak" javítanom
kellett. Megtörtént. A határidő lejárta után kerek hat perccel sikerült
beküldenem.
Ezzel megdöntöttem a
saját rekordom! Ilyen ügyes is rég voltam. Mindig, mindenhonnan kések. Mivel
nincs órám, és a lakásban sincs egy sem, így elég nehéz az időt mérni. De a
lényegek lényege, hogy végül is megírtam, beküldtem, az ajándékozottam meg
örül. Vagy nem.
Imagine-re majd csak
kedden kezdik el feltölteni a történeteket. Napi kettőt tesznek fel. Az én
kérésemre írt novella már kedden fent lesz. Amit pedig én írtam, az csak
csütörtökön. Akit érdekelnek ezek a történetek, az nyugodtan látogassa meg az
oldalt, melyet fentebb már belinkeltem.
Itt a kérés, amire a
novellát megírtam:
"Egy
olyan történetet szeretnék, ami egy hősként ünnepelt, kissé öntelt emberről
szól. Egyszer már megmentette a falut/világot/bármi fontosat, de valójában csak
véletlenül sikerült neki. Most újra veszély fenyeget, és mindenki csak benne
bízik. Miközben megpróbálja a lehetetlent, jobb ember lesz. Lehet vicces vagy
komoly, a happy end opcionális."
