Keresés

Jay Asher: Tizenhárom okom volt

Még a nyár elején szereztem be a könyvet. Hiba volt. Olvastam róla az értékeléseket, és teljesen abban a hitben éltem, hogy ez egy jó könyv. Hát, nem az.
Azt elismerem, hogy az alapkoncepció eredeti, a kazettás ötlet pedig nagyszerű. De ennyi, amit pozitívumként tudok felsorolni.

Elég sok dolgot átéltem már, sokszor rosszabbakat, mint a "főszereplő", és mégis itt vagyok, élek. Azért tettem idézőjelbe a főszereplőt, mert számomra az is kérdéses, hogy tényleg Hannah-e az?
Megfogalmazódott bennem az a kérdés is, hogy valóban róla és Clay-ről szól-e a történet, vagy pedig az író egy  tükröt szeretett volna mutatni az olvasónak a mai fiatalokról, a társadalmi normákról? Ha ez lett volna a cél, az sem baj, csak eléggé lebutított módon tálalta ezt a szerző.


Aztán eszembe jutott, hogy talán azért, mert nem harminc év feletti felnőtteknek szánta az írását, hanem a mostani tiniknek. Ezen felbuzdulva a tizenhat éves fiam kezébe nyomtam a könyvet, kértem olvassa el, és alkosson róla véleményt. Direkt nem mondtam el neki a gondolataimat, mert kíváncsi voltam, hogy egy mai tizenéves hogyan vélekedik. Előre is bocsánat a csúnya kifejezésért, szó szerint idézem a gyermekem:
 - Akkora hülye az a csaj. Ennyiért nyírta ki magát?

Összegezve: rég olvastam már ennyire unalmas könyvet.
Így utólag sajnálom azt a háromezer forintot, amit kidobtam az ablakon. Nem értettem meg Hannah okait. Legalábbis számomra azok az okok, amiket felsorolt, nem lennének elengedőek ahhoz, hogy kárt tegyek magamban. Az meg még jobban kiakaszt, hogy az ő saját döntéséért képes volt egy másik személyt (Clay-t) okolni.
Ez így nem helytálló, inkább úgy mondanám: képes volt Clay-t is okolni. Egyszerűen nem ismerte fel a saját felelősségét.
Persze, lehet azt mondani, hogy egy ennyi idős gyerektől, ezt nem is várhatjuk el. De... úgy gondolom,  aki arra elég felnőttnek érzi magát, hogy más emberrel szexuális kapcsolatot létesítsen, az legyen annyira érett, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért, és ne másra vagy másokra hárítsa azt.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML